Igazából egy óra negyvenkét perc. A szenvedés a mondandóra értendő. A Netflixen megtekinthető film címe Malcolm és Marie, az operatőr pedig az a Rév Marcell, aki a Fehér isten és a Jupiter holdja mellett az HBO sikersorozatát, az Eufóriát is fényképezte.
Sőt, a film egyik főszereplője (és társproducere) ezúttal (is) Zendaya... A másik John David Washington.
Újra összeállt az Eufóriában jól megszokott sikertrió – vagy akár Dream Teamnek is nevezhetjük –, a film producere, rendezője és forgatókönyvírója ugyanis Sam Levinson. A kulisszatitkokat nem ismerve sem volt túlzás megjósolni, hogy egy ilyen összeszokott stáb hasonlóan ütős alkotást fog kiadni a kezei közül (csak most éppen a Netflix, nem pedig a konkurens szolgáltató felületén).
A film teljes egészében a karantén hónapjai alatt készült el, és állítólag titokban forgatták. A Malcolm és Marie ráadásul Zendaya első vezető filmes szerepe, nagy hát a fiatal színésznő öröme (pláne úgy, hogy a gyártásból is jócskán kivette a részét).
A néző azt hinné, hogy visszaugrott az időben, amikor a fekete-fehér képernyőre meredve felcsendül James Brown Down & Out in New York City című 1973-as slágere. Igaz, hogy a zene az okostelefonból szól, szóval gyorsan helyreáll az ember időérzéke. Jazz minden mennyiségben, abból is a hollywoodi filmekben megszokott fajta.
A muzsika hangja végig fontos szerepet kap a filmben, hiszen egy adott zeneszöveg a legtöbb jelenetben többet mond minden szónál. Néha még a karakterek is inkább eljátsszák, mintsem kimondják azt, ami a szívüket nyomja. Modern románc...
Ami a képi világot illeti, nincsen ok a panaszra. A retró hangulat hozzáad valamilyen izgalmas és misztikus réteget a 35 mm-es filmhez, mintha csak az lenne a célja, hogy a zenével felerősítve megzavarja az ember tudatalattiját. A külső szemlélő úgy helyezkedik el a két szereplő belső világában, hogy az egyszerre intim és távolságtartó, zavaró és felszabadult, feszes és laza. A házon kívül felvett jelenetek a ház falain belül zajló életről mintha csak azt a szakadékot lennének hivatottak tükrözni, ami a kapcsolat két fele között tátong.
Tátong? Jó kérdés, hiszen néha éppen az ellentétét gondolja a néző.
Bár a forgatókönyv vegyes kritikákat kapott, elvitathatatlan, hogy a két szereplő mondhatni hibátlanul játszik. A felek között remek a kémia, tökéletesen adják át a saját érzelmeiket vagy éppen azok hiányát. Ez azért is fontos, mert a film lényege éppen a kapcsolat „se veled, se nélküled” habitusában rejlik.
Az egész film egy érzelmi hullámvasút – nem csak a szereplőknek, a nézőnek is. Amikor azt hinné az ember, hogy az indulatokat már nem lehet hová fokozni, végre csillapodni látszanak a váltakozva passzív-agresszív és „idegbeteg” kedélyek, valamelyik karakter újra feldobja a magas labdát, és kezdődik minden elölről.
A filmrendező Malcolm (John David Washington) ugyanaz férfiban, mint az egykori drogfüggő Marie (Zendaya) nőben. Habár az ember mindenképp igazat akar adni valamelyiküknek, a szereplők cselekedetei ezt lehetetlenné teszik. Egyik kutya, másik eb, az önzőség, a féltékenység (hiánya), a kishitűség és az elképesztő érzéketlenség az, ami mindkét felet jellemzi.
Nem egy szerelmi történet, hanem egy történet a szerelemről, elsősorban egy kapcsolat sötét oldaláról. A pitiánernek tűnő nézeteltérések komoly lelki traumát okozhatnak egy kapcsolat résztvevőinek, akármilyen kontextusban is hangozzanak el. Malcolm például nem akarja kihegyezni a diskurzust a faji vagy nemi, esetleg szexuális hovatartozásra, de ezek a témák a mondatban elfoglalt helyüknek hála akaratlanul is szerepet kapnak a film mondanivalójában.
A filmet nézve az embernek olyan érzése támad, hogy ennek a mozinak (és párbeszédnek) soha nem lesz vége; aztán amikor végre vége van, elcsodálkozik, hogy jé, máris vége? Ilyen hamar? Az ok talán az lehet, hogy egyetlen helyszín és mindössze két szereplő, amiből összeáll ez a mintegy kétórás alkotás, aztán persze az időérzéket felkavaró képi és hangzásvilág is a szokatlan filmélményhez járul hozzá. Éppen olyan, mint az a bizonyos egyszerre frusztráló, mégis nyugalmat árasztó karantén, amelynek hetei alatt született ez a rendkívül tanulságos és elgondolkodtató film.
(Borítókép: Netflix 2021)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
