Grabowski bajba kerül

2006.06.21. 11:17
Újabb Magyar népmesék-epizódok, a Mézgáék számítógépes témával updatelt kalandjai és a Macskafogó egész estés folytatása készülhetnek többek között a júniusban megítélt MMK-s pénzekből. A rendelkezésre álló összeg több mint felét idén is a Pannónia vezetőinek cégei által tulajdonolt MA-RA Kft és a Kecskemétfilm vitte el, de idén egy-két fiatal is kapott.
Az idei évben összesen 228 millió forintot osztott ki a Magyar Mozgókép Közalapítvány animációs filmek gyártására, ami önmagában is csak egy játékfilmre elég. A lista legnagyobb tétele, 31 millió forint, a jövő karácsonyra beharangozott Macskafogó 2 költségvetését gyarapítja, ami az Index információi szerint összesen 600 millió forint. Nem először pályáztak egyébként az MMK-nál, tavaly 30 milliót ítélt meg a film előkészítésére az Animációs szakkollégium. Az 1986-ban készült egészestés rajzfilm folytatása most is Ternovszky Béla rendezésében készül. X bolygó egerei újból felveszik a harcot a macskabandákkal, de Lusta Dicket ezúttal szabadságolták az alkotók.


Macskafogó 1
Mivel a film producerét nem sikerült elérnünk, az egyik főszereplő színészt kérdeztük a folytatásról. A már ismert karakterek hangja nagyrészt ugyanaz marad, a főszerepet viszont Rudolf Péter kapta, aki az elsőben még nem szerepelt. "Grabowski bajba kerül, és én mentem meg" - árult el egy keveset Rudolf az általa játszott figuráról, majd hozzátette: "most tudtam meg, hogy az egész fordítva történik. Megírják a szöveget, mi felmondjuk, improvizálunk, és ehhez a színészek személyiségével átitatott anyaghoz készítik el a rajzokat." Mikor arról kérdeztük, hogyan készült fel a három hónappal ezelőtti hangfelvételekre, elmondta, hogy "legalább ötvenszer láttam az első részt a gyerekeimmel. Ez a kedvenc rajzfilmem."

Tragédia sok felvonásban

Jankovics Marcell még a rendszerváltás évében elkezdett munkája, Az ember tragédiája kapta az idei pályázati összegek egytizedét, 21 millió forintot. A rajzfilmsorozatra 2003 óta összesen 71 millió forintot kapott az MMK-tól. Jankovics kitartó: "korábban az Index és a HVG is megtámadott, majd a Népszava és a Magyar Hírlap, és volt hallgatók, saját tanítványaim is, de ez érthető. Kevés a pénz az animációra" - nyilatkozta az Indexnek higgadtan a 65 éves rendező.

"A Manifeszt nevezetű fiatalok gyűjtőhelye megkérdezte tőlem, honnan tudják, hogy elkészült az a rész, amire felvettem a támogatást, mikor nem is lehetett látni" - panaszolta Jankovics, és elmondta, hogy azért "pár éve a Duna tévén leadták az elkészült részeket". Az MMK pályázati mechanizmusát többször bíráló, többnyire fiatalokból álló Manifeszt egyik kifogása az MMK pályázati döntéseivel szemben pont az, hogy főleg a MA-RA Kft-n keresztül pályázók ugyanarra a filmre többször kaptak állami támogatást. Pedig az újbóli pályázás feltétele, hogy az előzőleg megítélt összeggel az alkotó elszámoljon, és ennek a megvalósult film leadása is része.


Az ember tragédiája
"Tizennégy résszel készültünk el eddig, ez 150-160 perc körüli anyag. Most a tizenötödiket, londoni színt csináljuk. Ez a leghosszabb, ezen dolgozunk egy éve" - nyilatkozta Jankovics a filmről. Megkérdeztük, hogy nem megy-e a vizuális egység rovására, hogy ilyen sokáig dolgoznak a filmen, mire elmondta, "ezt azért mertem felvállalni, mert a történeti színek mind mások, az elejét és a végét pedig még az elején megcsináltam. A metszetvilág a viktoriánus korba érve átalakul tollrajzokba, a falanszter pedig képregényvilág lesz. Ádámnak nincs is felismerhető karaktere, hiszen képtelenség lett volna tizenhét éven keresztül ugyanazt a pofát rajzolni." Annyit azért megjegyzett, hogy "sok bajom van egyes részekkel."

Mikor Jankovicsot a költségvetésről kérdeztük, a kor és a memória összefüggéseire hívta fel a figyelmünket. Annyit azért elárult, hogy "ennek az epizódnak 87 millió forint a költsége, nagyjából a felét kaptuk meg az MMK-tól. Ha kiírnának pályázatot oktatási segédanyagra, akkor megpályáznánk, hogy Az ember tragédiája dvd-n eljuthasson az iskolákba" - válaszolt Jankovics arra a kérdésre, hogy nem állami forrásból próbálnak-e pénzt szerezni a rajzfilmhez.

Bírálatok

"Az ember tragédiája készülő részletének hihetetlenül drága percára van. Nem tudok olyan korszerű animációs technikáról, ami mindezt szükségessé tenné. Ezt véleményem szerint egész egyszerűen pénzkidobásnak hívják" - emelte ki Patrovits Tamás, a Manifeszt/ASIFA Hungary elnöke. Az MMK döntésével kapcsolatban viszont üdvözölte, hogy "egy-két pozitív döntés született az idén".

Patrovics Tamás felhívta a figyelmünket arra, hogy az érdekvédelmi egyesület két hónapja megtippelte az MMK döntéseit, ami "majdnem egy az egyben bejött." A döntést összefoglaló táblázatból kiderül, hogy a Manifeszt szerint a legtöbbször idejétmúlt, költséges technológiával gyártó MA-RA és Kecskemétfilm, az MMK alapításában 1993-ban részt vevő két animációs cég, a kétszázból idén 111 milliót nyert el. "Ne felejtsük el azt sem, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakos hallgatói ugyanakkor mindössze 600 ezer forintból fogják elkészíteni hasonló hosszúságú diplomafilmjeiket." - mondta. A pénzek felett ítélő Animációs szakkollégium elnökét, Szemadám Györgyöt nem tudtuk elérni.

Új vizek

M. Tóth Géza az egyik fiatal rendező, aki részesült az állami támogatásban. 36 éves és az MMK-tól 15 millió forintot kapott idén Ergo címmel készülő rövid animációjának megvalósítására. A Maestro című 3D-animációjával egyébként ezen a héten gyűjtötte be a huszonnyolcadik fesztiváldíját. "Az Ergo egy találkozásról, egy nemzedéki kérdésről szól - mondta. - Egy teljesen képzelt térben, ég és föld között találkozik egy fiatalabb és egy idősebb figura. Nagyrészt 3D lesz ez is, de a plasztikhangulatot most is szeretném elkerülni. Az Ikarosz című animációmat végigfaragtam, ezt a kézművességet a mostaniba is szeretném átemelni" - mondta el az Indexnek a rendező, aki egyébként az Iparművészeti Egyetemen és a londoni Royal College of Arton is tanít.


Maestro
Mikor megkérdeztük, hogy ezek szerint ez egy komolyabb, líraibb darab lesz-e, annyit válaszolt, hogy "a Maestrón is marha nagyokat röhögött a közönség, pedig nem éreztem vidám filmnek". Azt is hozzátette, hogy a 15 millió mellé még szeretnének további koprodukciós támogatót bevonni a húsz százalékos adóvisszatérítés igénybevételével, mert ahogy fogalmazott: "Így nem kell majd kuncsorogni, és különböző szívességeket tenni".

A Maestro sikerével kapcsolatban kiderült, hogy "a fesztiváldíjak jól hoztak", a filmet tíz országba adták el eddig. Mikor M. Tóth-ot egészestés tervekről faggattuk, elmondta, hogy most éppen tervben van egy nemzetközi koprodukció Selma Lagerlöf, a Nils Holgerson szerzőjének egyik írása alapján, és felkérték, hogy rendezze meg.