Homok a széfben

Bár nem bekötött szemmel mentünk a Cakó-stúdióba, de a díszlet-indákkal borított bejáratot nem fotózhattuk le, hogy a budai helyszín inkognitóban maradjon. Több iparművészetis egyetemista dolgozik itt Cakó keze alá, akik érkeztünkkor a következő bábfilm, az Arcok beállításait próbálták. A figurák javát is ők gyártják, és kísérletezik ki az extrákat, mint amilyen a bélyeget nyalogató cipő nyelve, vagy az a húsz centis báb, aminek minden karján több karóra sorakozik, működő óramutatókkal. Mi leültünk a mesterrel.

A fiatalok most filmesek, vagy csak filmet csinálnak?

"Minden évben készül egy-két film a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) Animációs Kuratóriumának segítségével. Ugyanúgy pályázok, mint egy kezdő, és adom be az anyagokat" - vezet be minket a stúdió munkájába Cakó Ferenc, aki elmondása szerint rendszeresen 3 millió forintos állami támogatásban részesül. "Egy rövid bábanimáció 3 millió - magyarázza -, az Arcoknak 5 milliós a költségvetése, mert én már annyi díjat, nyertem, hogy kértem, legyenek méltányosak."

És a fiatalok?, kérdezzük. A fiatalokat tömörítő Manifeszt a Kecskeméti Animációs Fesztivál nyilvános vitájában megfogalmazta, hogy aránytalanul kevesebb támogatást kapnak az MMK-tól, mint az idősebb nemzedék. "Ez nem egészen így van - válaszolja az 55 éves Cakó. - Ez egy állandó harc. Nyilván a fiataloknak is kapnia kell lehetőséget, de az is egy kérdőjel, hogy ha az a fiatal már háromszor kap lehetőséget, és még fesztiválra sem veszik be a filmjét, akkor ő most filmes, vagy csak filmet csinál? Ezek elég kemény kérdések. A fiataloknak bizonyítania is kell".

Nincs néző, nincs pénz

"Az a szörnyű, hogy az állam rengeteg pénzt kiad ezekre a filmekre, öt-hat fiatalnak is benne van többévi munkája - folytatja Cakó. - A filmek elkészülnek, és a közönség, akinek készül, nem látja." És hogy ennek mi az oka? "Nem igazán működik a magyar terjesztés. Moziban egyáltalán nincs lehetőség bemutatni őket, dehát minden nagy mozi blődli, üvöltő reklámokkal van tele, a televíziók pedig a húsz éve készült sorozatokat böfögik vissza."

Ez szörnyű, gondolhatnánk, de azért kiderül, hogy reklámok a Cakó-stúdióban is készülnek, a "japán Matávnak", vagy a Metz nevű szoft alkoholos italnak, akik "szemmel láthatóan röcögős bábanimációt akartak". ("Röcögős, az olyan, mintha baltával faragták volna a látványt" - fejti meg nekünk az animációs zsargont Fischer Ferenc, Cakó jobbkeze. ) De visszafordulunk a rendezőhöz, hogy a további kereskedelmi megrendelések iránt érdeklődjünk. Cakó csak legyint: "Nincsenek, néhány reklám, az is állami megbízás, külföldi díjak nem hoznak megrendeléseket. Most vannak japán 'szeretteim', de a homokot akarják, nem a bábfilmet."

Homokutcák

Apropó pénz. Cakó levédette az élő homokanimáció ötletét, ami a legolcsóbb animációs műfaj és amivel a fiatalok akár MMK támogatás nélkül is kísérletezhetnének. "Fizetnie kell érte a rendezőknek Önnek, ha ezt a technikát alkalmazzák?" - kérdezem, mire ő azzal tér ki a válasz elől, hogy nem követi nyomon, ki használja: "Ez egy művészeti ág, lehetne pereskedni. De minek" - feleli.

Ha olcsó műfaj is, kifizetődő. A homokból befolyó pénzekből tud talpon maradni ugyanis a stúdió, ami Cakó meghatározása szerint az "ország utolsó, műhelyháttérrel felszerelt bábműterme". "Ez két utca, az egyik, amit csináltam egy homokanimációs film, a Levelek, a másik utca az élő homokanimáció, amit nyolc éve találtam ki, és hál' istennek ez most már nagyon felturbósodott, nagyon nagy ívei vannak. 10-15 ezer ember előtt adok elő, és állandóan utazok vele. Az animációs állvány kicsi, repülőgépre fel lehet tenni, az üveget persze mindig összetörik, úgyhogy azt nem is visszük, hanem a fogadó fél adja. Homokot is viszünk, az nem egy nagy dolog, egy kiló. A zenét pedig mp3-ban. Most a Grammy-palotában voltam Monacóban, Amszterdamban, és most jöttem vissza Miamiból."

Cakó feladja a leckét és hozzá áramot

Ha már a homokanimációt nem is adja, a hozzá kész forgatókönyvvel érkező fiatalok a stúdiója neve alatt pályázhatnának az MMK-nál. "Én szeretném, ha sokan jönnének, sokféle új stílussal - mondja. - Én is a harmincas éveimben nyertem a legtöbb díjat, mert akkor tudtam elcsípni azt a divathangulatot, ami akkor érdekes volt. Ezért kéne a mai harmincasoknak nyomulni ebben a klasszikus, háromdimenziós műfajban. A 25 és 45 közöttiek hemzsegnek a fesztiválokon, az én korosztályom ma már zsűritag." És hogy mennyire karolja fel a fiatalokat? "Én azt mondom, hogy gyertek és csináljátok, még fizetem is az áramot, és nem jönnek. Itt van egy üres bábfilmstúdió, gépekkel, műhellyel, lámpákkal, mindennel felszerelve. Hónapokig lehetne kísérletezni, és nem jönnek."

Mint megtudtuk, a Cakó munkáiban segédkező fiatalok - Cakóval vagy nélküle - mind megcsinálták már saját filmjüket, csak ezek olykor jobb híján mindössze ismerőseik körében terjednek. Fischer Ferenc rendezett még Cakón kívül eddig a stúdió égisze alatt két filmet: egyik, a Karaván című bábfilm - ami erősen emlékeztet a Wallace és Gromit stílusára - fesztiválokon is forgott.

Fischer Ferenc nyomására most először dolgoznak digitális kamerával, digitális trükkökkel. Párhuzamként Cakó és Fischer is a A halott mennyasszonyt hozza fel, "érdemes megnézni azt a filmet, éveken át készült, és egy teljesen hagyományos bábfilm, pici kompjútertrükkökkel" - méltatja Tim Burton munkáját a magyar mester. "Ebben csak az a szörnyű, hogy én is meg tudnám csinálni, ha lenne 30 millió dollárunk, de hát nincsen. Össze lehetne hozni. Egy ilyen nagy filmnél betanítják az animátorokat, összeszedik a legjobb díszletezőt, bábosokat, beszerzik a legjobb anyagokat. Ez egy másfél-két évnyi előkészület, és a harmadik évben forog a film."

Cakó távozáskor a következő munkájáról beszél, ami a Duna tv-nek készül: "Ez egy játékfilm egy részlete lesz, húsz perc animáció. Papírkivágásos, nem olyan drága mint a rajzfilm. Van nekünk erre a célra egy animációs üvegasztalunk. Mások beszkennellik a papíranimációs figurát, és úgy mozgatják be, mintha papíranimáció lenne. Ilyen a South Park is." Még hozzáteszi: "Fából vaskarika".