Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Szereted Oláh Ibolyát? Valami olyasmi

2007.06.24. 18:15
A héten kezdték forgatni Kern András és Oláh Ibolya főszereplésével Tímár Péter megasztáros vetélkedőre hasonlító történetét a filmgyárban. A 300 millió forint még nincs meg, de bizakodó a stáb, árulták el a sajtónak rendezett nyílt forgatási napon, és bár többet nem is szándékoztak mondani, mi résen voltunk. A végén bónusz: undokinterjú Oláh Ibolyával.

Tímár Péter Casting című filmje a Megasztár című énekversenynek az ötletéből nőtte ki magát, csak itt Sztárhangárnak hívják a versenyt. A díszlet, a lebonyolítás és a játék lényege a döntőtől eltekintve szintén feltűnő hasonlóságot mutat a népszerű énekversennyel, amiben Oláh Ibolya és Puskás Péter szintén feltűnt versenyzőként. Ezzel semmi baj nem lenne, ha nem tiltakozna mindenki azellen, hogy bármi köze lenne mindennek a Megasztárhoz.

Kern elidegendett a forgatókönyvtől

„A mi forgatókönyvünkből semmi nem maradt meg, talán egy-két jelenetet kivéve és a történetet" - állította Kern András, aki az eredeti forgatókönyet jegyzi, és sokáig ő volt a potenciális rendező is. "A TV2-nek nagyon öreges volt a forgatókönyv, és ők fiataloknak szóló zenés filmet akartak. Ez nekem kicsit ijesztő, főleg, hogy számomra idegenné tették a könyvet."


A bárzongorista és az énekesnő a Sztárhangárban

Kern egyébként egy idős bárzongoristát alakít, aki a rádióban zeneszerzőként is dolgozik. Persze, most sokan azt hiszik, hogy ez a Sztracsatella, de nem az, mert a főszereplő Rezső segít felkészülni Ormos Katinak a kereskedelmi televízió énekversenyére. A stáb összeáll egy fotó kedvéért, Kern Andrást a producer ugratja kora miatt, azután Farkasházy Teddyre terelődik valamiért a szó, Kern viccelődve megjegyzi: "Teddy milyen jól megcsinálta, hogy már megint címlapon van".

Kernékbe kapaszkodom

„Fel voltam spannolva, próbáltam Robert Plant mozgását imitálni, egyáltalán nem nőies” – magyarázza a második játékfilmjében szereplő Puskás Péter, aki az 56-os musical filmváltozatában, az 56 csepp vérben tűnt már fel. Puskás karaktere saját bevallása szerint egy szerethető pizzás fiú, aki elindul a Sztárhangár nevű énekversenyen. „Kern András és Oláh Ibolya a két főszereplője a Castingnak, de én azért kapaszkodom rájuk” – mondta a lila ingbe és szűk répanadrágba öltözött énekes-jelölt, aki rendszeresen szerepel a Jóban-rosszban című sorozatban. Mi lesz a szerepe a filmben? „Nyilván kell egy kis szerelem a történetbe, és valami közöm is lesz Oláh Ibolyához”. Itt találkoztunk először a stáb azon irányelvével, hogy egy filmes forgatáson a szereplők csak a filmről nem beszélhetnek. Ezért barkochbáztunk: - Szereped szerint szerelmes vagy Oláh Ibolyába? - Valami olyasmi.

Hiányos költségvetés

"Megpróbálom az anyagi problémáktól függetleníteni magam, mert nagyon megterhelő arra gondolni, hogy esetleg valaki nem kap fizetést" - mondja a költségvetést érintő kérdésünkre a rendező, így aztán nem is gondol vele. A részletekről a Mohácsi vész című Jancsó Miklós-film produceri munkálatait is ellátó Losonczi Gábort kérdezzük: "Nagyon fontos lenne további szponzorokat szerezni, mert még 20 százaléka hiányzik 300 millió forintos a költségvetésnek". Hogy nem fél-e attól a magyar gyakorlattól, hogy forgatás közben elfogy a pénz? „Ha most nem készítjük el, soha nem fogjuk, így nekiálltunk. A legrosszabb esetben leállunk, de reméljük a nyár végére még találunk szponzort."


Elődöntő a Sztárhangárban

A Casting Tímár számára biztonságos terepet jelent, hogy újra sok zenei feldolgozással pakolhatja tele a filmet, ami 1997-ben a Csinibabával nagyon bejött neki: hatszázer néző vett rá jegyet. Most is az akkori társa, Závodi Gábor hangszereli át a dalokat, de a hetvenes-nyolcvanas évekre koncentrálva, így olyan régi slágerekkel találkozhatunk, mint a Darabokra törted a szívem (Bergendy együttes), Vándor vigyen az út (Apostol), Azon a szombat éjszakán (Gemini).

Teljes elhatárolódás

"Ne legyen ez az Oláh Ibolya története, legyen Ormos Katié, a főszereplőé” – mondta Tímár, aki még mindig szeretne minden olyan látszatot elkerülni, hogy a filmnek köze van a Megasztárhoz: „Igyekszünk teljesen elhatárolódni a Megasztártól.” Bár én az Oláh Ibolya-biográfiából csak olyan hívószavakra emlékszem, mint árvaság, jó hang vagy a Megasztár, és azok mind visszaköszönnek a forgatókönyvben is.

Interjú Oláh Ibolyával

Miközben a sajtósokat elkezdik kitessékelni, mi elindulunk megkeresni Oláh Ibolyát, aki rutinosan elbújt a sajtó elől, csak a főszponzor, TV2 kameráit nem kerülhette el. Az emeleti öltözők előtt a földön törökülésben találtuk az énekesnőt, aki szerint nagyon büdös van az öltözőjében. Mi egy egészen vakmerő és érthetetlen próbálkozást tettünk, amikor Oláh Ibolyával a filmről próbáltunk meg beszélgetni. Ezt teljes terjedelmében közöljük:


Interjú közben

- Milyen a forgatás?
- Harmadik napja forgatunk, még csak ismerkedem ezzel a világgal.
- A legelső hírekben még az szerepelt, hogy Kern András Oláh Ibolya életéről ír forgatókönyvet, mi változott azóta?
- Ez nem rólam szól, mert ez egy zenés vígjáték, amit a karakterem stílusára írtak.
- Miért kapott fel a média téged?
- Nem tudom, nem kapott fel. Mert nem csináltam semmit, én egy tök egyszerű ember vagyok, néha idegbeteg és kezelhetetlen, de szarok bele.
- És akkor milyen a karaktered?
- Arról nem mondok semmit.
- Miért?
- Olyan érdekes, hogy idejönnek az újságírók és a filmről kérdeznek.
- Azért, mert egy filmforgatásra jöttünk, ilyenkor a filmről szoktunk beszélni.
- Nézzék meg a filmet, ennyit tudok mondani.
- És akkor miről lehet beszélgetni?
- Bármi másról.
- Hogy érzed magad? - kapcsolódott be a fotós kolléga a beszélgetésbe egy logikus fordulattal.
- Nagyon fáradt vagyok, próbáljuk az Aidát, koncertezem is emellett.

Itt megköszöntük az interjút és felálltunk, hogy visszamenjünk a forgatásra képeket készíteni, de mivel Tímár Péter nem örült a jelenlétünknek, elhagytuk a filmgyárat.