Jackie Chan helyett a fiával pezsgőztem

Hongkongban márciusban az átlagosnál is nagyobb a kavalkád: a kultúrsznob galériák, a hal- és tésztaszagú gyorséttermek, a taichizó kínai mamák és a füstölőillatban meditáló buddhaszobrok mellett más érdekességeket is találhatunk. Ilyenkor van az Ékszerpiac, a Rugby Bajnokság (ami a fülöp-szigeteki prostituáltaknak szerzett láthatóan sok ausztrál, amerikai és angol rugbyrajongó kuncsafot) és a világ egyik leghosszabb, főleg művészfilmes fesztiválja március 17-től egészen április 6-ig. Az utóbbi miatt érkeztem, hogy az 55 ország 300 filmjének legalább kis részét megnézhessem a 11 különböző hongkongi moziban. A rengeteg ázsiai film mellett egyébként vetítenek még cseh és izraeli alkotásokat, Gus van Sant, Ingmar Bergman és Maya Deren (az 1940-es évekbeli amerikai avantgárd úttörő rendezőnője)-retrospektíveket, a vendégek névsorában pedig Tarr Bélát is megtalálhattuk, sőt Muhi András producer is kint volt a Tejút című filmmel és levetítették még az Iszka utazását is.

Hol van Magyarország?

Három héttel ezelőtti akkreditáláson egyből nekem szegeztek néhány kérdést: a legzavarbaejtőbb a "Mennyi nézője van Magyarországon a filmeknek?" volt, a legkönnyebben megválaszolható meg a "Hol is van Magyarország?". Mindjárt első este kiderült az is, hogy a filmfesztiválon maga a presskártya sem jolly joker, a kisebb termeknél gyakran kint ragadtunk: a neten már két hónappal korábban beszerzett jeggyel rendelkező nézők és a VIP-kártyások után engedték csak be az újságírókat. A minden filmre feltétel nélküli belépést biztosító VIP-kártya egyébként itt nem a celebeknek járt: 4200 hongkongi dollárért lehetett előre megrendelni (100 000 forint), bár amúgy egy jegy ára sem volt túl olcsó: 60 HKD (1400 forint).

Már a fesztivál szlogenje ("Real people- real stories" - "Valódi emberek, valódi történetek") is sejteni engedte, hogy a program túlsúlyát nem amerikai sci-fik és japán mangák adják. De mivel igazi hongkongi kungfu- és/vagy mainstream sztárra is kíváncsi voltam, a fesztivál körüli programokra is figyelni kellett: a fesztivállal egyidőben futó 2. Ázsiai Díjkiosztó Gálán például a legmagasabb az egy négyzetméterre eső ázsiai sztár száma, pedig Jet Li már egymagában is érdekes. A legtöbb díjat a Secret Sunshine nyerte (legjobb film, rendező és színésznő kategóriában), a legjobb színész Tony Leung lett (a többi díj itt.) Sajnos a Hős és a Szigorúan piszkos ügyek főszereplőjével, Leunggal hiába próbáltam egy gyors beszélgetésbe elegyedni, a fülhallgatós biztonságiak kivezettek a kétméteres körzetéből. Így első körben be kellett érni azzal, amit a díjkiosztó utáni sajtótájékoztatón mondott: mivel dél-koreai lett a fődíjas rendező, kérdezték, hogy nem akar-e Dél-Koreában forgatni, mondta, hogy a nyelv miatt nem, hisz nem beszélnek angolul. Elmondta még, hogy örül a legjobb férfi főszereplő díjnak, meg annak is, hogy ilyen fontos szerep jutott neki (nagykövete volt a díjkiosztó gálának). Ha nem is tudtam elkapni személyesen Jackie Chant sem, sikerült pezsgőznöm a gálát követő fogadáson, a Grand Hyattben Chan szintén színész, 24 éves fiával, Jaycee Channal, akinek, bár jelentéktelen kinézetű, vékony srác, a vörös szőnyegen hosszan sikítoztak a lányrajongói. A The sun also rises című filmje egyébként Velencében is ment, a partiról meg hamar távozott, mert fellőtték a pizsamáját.

A buli végén az akciófilmek mesterébe, Johnny To rendezőbe ütköztünk, aki öreg Nikon-kamerájával a nyakában figyelte csendesen az eseményeket, sajnos ő hiába volt kedvesebb Leungnál és testőreinél, nem tudott angolul, legalábbis hajnali 3-kor ezzel mentette ki magát a beszélgetés alól.

Művészfilm és groteszk szex

A fesztivál díszvendégei között meg európai művészfilm képviselőivel találkozhattunk, az utolsó héten Tarr Béla is befutott a tavaly májusban Cannes-ban debütált A londoni férfivel. Tarr filmje teltházas vetítésen indult az 500 fős teremben, a nézősereg fele a film vége után sem osont el, hanem ottmaradt a közönségtalálkozóra, az autogramgyűjtésről híres honkongiak közül meg páran be is álltak egy sorba a rendezőhöz. Tarr úgy nyilatkozott, Los Angelest mondta le Hongkong miatt, mivel három éve, a neki szentelt retrospektív alkalmával nem tudott a fesztiválra ellátogatni, úgy érezte, ennyivel tartozik a szervezőknek és az itteni rajongóknak.

A meghívott vendégek között volt Peter Greenaway is, aki a Rembrandt festményéből kiinduló, Nightwatching - Éjjeli őrjárat című filmjével meg is jelent. Andrej Koncsalovszkij és Szergej Bodrov viszont a meghívás és beharangozás ellenére sem kísérték el filmjeiket. Koncsalovszkijnak, aki tavaly Pomázon forgatta a nagy költségvetésű Diótörőt, a Gloss: The Director's Cut (Csillogás- A rendezői változat) című filmjét vetítették. Főleg kint sztárolt és kevésbé sztárolt ázsiai filmesek ifjú titánok, vagy tömegfilmet elutasító veterán auteur-ök voltak jelen. A 77 éves Jamada Joji, ázsiai életműdíjas japán rendező a most már világszerte ismert Asano Tadanobu színészével érkezett (Bodrov 2008-ban a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára jelölt Mongoljának is a főszereplője). Jamada amúgy kicsit csodálkozott az életműdíjon, amit a fesztivál gáláján kapott, szerinte ez korai: "célom meghaladni Kurosawa rekordját, aki utolsó filmjét 83 évesen rendezte meg".

A fesztiválon bemutatott ázsiai művészfilmek egyébként sokkal kísérletezőbbek, sokszínűbbek, érdekesebbek az európai társaiknál, ami annyiban logikus, hogy ide az európaiak közül is az óvatosabb, eleve fesztiválokra készült filmek kerültek ki. A fesztivál függetlenfilmes szekciójának is legnagyobb favoritja az "Ázsiai kiemelkedő ifjú tehetség" díjazottja, Ishi Juja, akinek mind a négy, többségében abszurd nagyjátékfilmjét levetítették itt (ezekből a Kisvárosi csajok és a Szörnyek vagyunk épp a Titanic programján fut. Vele külön is interjúztunk a sajtótájékoztató után.) Az idei rotterdami fesztiválgyőztes maláj Liew Seng egy gyönyörű, izgalmas dogmafilmmel érkezett Kuala Lumpur szegénynegyedeiből ("Flower in the pocket" - Virágok a zsebben). A fesztivál vendége volt a tajvani Li Kang-Seng , a Tsai Ming-Liang nálunk is forgalmazott filmjeiből (Neonisten gyermekei, A folyó, A lyuk, Huncut felhőcske) ismert színész, aki a színészkedés mellett most rendezőként próbálkozott. "Help me Eros" (Segíts rajtam, Erosz), velencei versenyprogramba is beválogatott filmjével, a tajvani társadalom marihuánán és szexen keresztüli groteszk ábrázolásával hívta fel magára a sajtómunkások figyelmét is, hogy aztán sem a sajtó számára biztosított interjúszekción, sem a közönségtalálkozón ne jelenjen meg.

Hírességek és közhelyek

A fesztivál alatt találkoztam a szakállas David Bordwell-lel is, akinek a könyveit a filmelmélet szakon bibliaként kellett olvasnunk, és aki miatt, ha álmomban felébresztenek is vágom a fabula-szüzsé meghatározást. De olyan hirtelen mutattak be neki, hogy csak annyit tudtam kideríteni, igaz a mendemonda, az igazi esztéta film közben világítós tollal jegyzetel.

Azt azért túlzás lenne állítani, hogy nem járt a fesztiválon egy-két igazi hongkongi híresség sem: őket főleg a gálapremierjein illetve az azokhoz fűződő sajtófogadásokon lehetett elkapni egy-két szóra (jobb esetben tudtak angolul). Sammi Cheng, a kantoni popipar egyik csillaga Wai Ka-fai kedvenc színésznője, Andy Lau többszörös partnernője volt a fesztivál hivatalos nagykövetnője, míg Ann Hui, a hongkongi újhullám egyik veteránja, az ázsiai filmtörténetírók kedvence itt mutatta be a hd-re forgatott, dokumentarista filmjét ("The way we are" - Ilyenek vagyunk címmel). A kis köpcös, ötvenes Eric Tsang, akit szőkítetten a Szigorúan piszkos ügyekből is ismerhetünk, egyszerre volt vicces, kedves és közlékeny. Ami még meglepőbb, hogy mennyire népszerű: amellett, hogy könyvet jelentettek meg a fesztivál alkalmából, és minden filmjét levetítették, a buszokon is több plakátja szerepelt, mint Andy Launak. Tsang "September Winds" (Szeptemberi szelek) című filmjével producerként jelentkezett. Őt a sajtó számára masszívan felállított kordonhoz integettem oda, ahol a "köpcös kis nagyemberként" emlegetett színészt 10 percig faggathattam. Eric többek között elmondta, hogy mostanában a színészet helyett inkább fiatal rendezőket támogat producerként, akiket a rövidfilmes fesztiválokon fedez fel magának. A Szeptemberi szelek pedig három részes: ugyanazt a történetet forgatták le Tajvanban, Hongkongban és Kínában, hogy kifejezzék a kulturális különbségeket.

A gálaeseményekhez kötődő sajtófogadásokat, röpke sajtótájékoztatókat követően azonban nem lettek a nemzetközi újságírók sokkal okosabbak: ha éppen nem kínaiul zajlottak, akkor is általában klisék hangzottak el a sztárok szájából: "Nagyon élveztem Jackie-vel a forgatást" - mondta Jet Li vidáman. Sammi Cheng legbátrabb kijelentése meg az volt: "Örülök, hogy a 32. hongkongi fesztivál női nagyköveteként itt lehetek." De mikor feltettem egy érdekesebb kérdést Tony Leunggal készített hosszan egyeztetett kerekasztal-beszélgetésen (Mi a helyzet Ang Lee legutóbbi botrányfilmjével az Ellenséges vágyakkal, ami miatt partnernőjét a kínai cenzúra feketelistára tette?), akkor is csak diplomatikus választ kaptam: "Színész vagyok, és csak a munkámat végeztem, hasonlóképpen tett Wei Tang is. Ennél többet nem tudok mondani." Ezzel sajnos sokan voltak így.

Többen kérdezték, de a pekingi olimpia előkészületeinek nem nagyon volt hatása a fesztiválra, csak annyi, hogy az olimpiai pandafigurák a gálák helyszínéül szolgáló Hongkongi Kulturális Központ mellett mutatják be a különböző versenyágakat és hogy lépten-nyomon festett, cow parade-szerű lószobrok vannak a városban, hisz Hongkongban a lovassportokat rendezik meg. Visszatérve a fesztiválra, megérte ez a három hét, pláne, mert az influenzámról itthon kiderült, hogy nem madárinfluenza, a szállásom pedig matracokból volt ugyan összeeszkábálva, de a hospitality.club netes szálláskeresőnek köszönhetően ingyenes volt. És bár Andy Lauval nem futottam össze, ahogy itthon terveztem, helyette együtt billiárdoztam Andy Onnal, Hongkong új kedvenc szépfiújával, aki legutóbb épp Lau oldalán szerepelt a Three Kingdoms – Három királyság című Daniel Lee-filmben. Ráadásul végignyomhattam egy olyan fesztivált, ami mellszélességgel (nagy gálákkal) támogatja az ismeretlen, fiatal művészfilmeseiket.

Ahogy Lawrence Lau gangfilmjének 17 éves színésze, Wong Hau Yan mondta: "Ez volt életem első melója, és máris a hongkongi filmfesztivál gáláján vagyok a vörös szőnyegen. Tök jó!" Végül Muhi Andrást is megkértük, hogy összegezzen: "Az ázsiai versenyfilmeken az összes figyelem. Pénz, csillogás, ázsiai filmsztárok és manökenek. A többi film a 'nagyság' a méret miatt kell, de a szervezők figyelme az ázsiai versenyrészlegre öszpontosított. Ezért aztán nagyon más, mint Európában, vagy akár a többi fesztiválon. Rengeteg film volt, a világ minden tájáról. Úgy érzékeltem, hogy Ázsia Oscarjává válni, ez a fesztivál a végső célja. Szerencsére egy ilyen nagy város kiállítja a filmek közönségét is."