Siralmas magyarokat nézett Berlin

2007.02.17. 12:52
Kilátástalan magyar valóságot láttak az 57. Berlinale nézői. A Magyar Filmszemle-győztes Iszka utazását alakító testvérpár tragikus magánéletén megütköztek, azt sem értették, Erdély hogy kerül megint Magyarországhoz. A Boldog új élet roma árvafiújának identitásválságát meg nehezen tudták értelmezni. A kritikusok a többi magyart sem kímélték.

"A magyar filmek általában nyomasztóak és sötétek. Ez már évek óta így van minden Berlinalén" - mondta a félig magyar, félig német Dieter, a Boldog új élet premiervetítése után péntek éjjel a Zoo Palastban. Dieter szavai kísértetiesen összecsengenek Jörg Taszman szakíró véleményével, mely szerint ráadásul a fesztiválkompatibilis alkotói igyekezet ellenére a depresszív magyar alkotások képtelenek bekerülni a versenyfilmek közé.

Országimázs '07

A magyar filmszakma hosszú évek óta elszántan igyekszik írtani a külföld fejéből az idealista Puszta-Paprika-Piroschka magyarképet, de ehhez csak a legmélyebb vélt vagy valós bugyrokat tárják fel: Magyarország a Berlinale vetítéseibe beválasztott filmek alapján elmaradott, sötét, veszélyes hely, ahol burjánzik a gyerekmunka, két lábbal tapossák az emberi jogokat, ahol a legkiszolgáltatottabb a romák, a gyerekek és a melegek. Az pedig, hogy az alkotók nemlétező helyre vagy Erdélybe helyezik történetüket, nem feltétlenül jött át a külföldi nézőknek.

Csabi tells, Maria is doing


Bollók Csaba: Life is not so funny
Bollók Csaba szemlegyőztes filmjét, az Iszka utazását a Generation szekcióban mutatták be, ami főleg gyerekfilmeket vetít gyerekeknek. Ez azonban nem gyerekfilm, a kezdés előtt nyomatékosan felszólították a 13 éven aluliakat, hagyják el a termet. A vetítést tanulságban gazdag pódiumbeszélgetés követte.

"Csabi (Bollók Csaba rendező) tells and Maria (a főszereplő, Varga Mária) is doing" - így kell elképzelni a forgatást, legalábbis Csere Ágnes színésznő-producer elmondása szerint. Ezt követte Bollók Csaba önmagával folytatott ádáz filozófiai vitája: "Life is not so funny" - válaszolta arra a kérdésre, hogy miért nem happy enddel végződik a film. Aztán vívódásai végén meggyőzte önmagát: "life is not only sad, also happy. A mix of both." (A rendező későbbi vívódásai és film-related gondolatai blogjában olvashatók.)

A közönség érdeklődése egyre nőtt, különösen, amikor kezdték megérteni, hogy a film nem egy fikció, és hogy a karaktereket a való élet adta (Bollók a testvérpárra egy szeméttelepen talált rá guberálás közben): "Javított valamit az EU a magyar utcagyerekek helyzetén?" "Tényleg ennyire kilátástalan a helyzet Magyarországon?", "Mit tesz a gyerekvédelem?". kérdések azt mutatták, hogy nem ment át a nyelvek (magyar és román) keveredése, és az sem, hogy nem Magyarország a helyszín, hanem Erdély, a Zsil folyó völgye, az úgynevezett kis New York és környéke.

Aztán még nagyobb vehemenciával pengtek az érzelem húrjai, feltárult ugyanis a főszereplő kislányok tragikus magánélete, ami a valóságban még hátborzongatóbb, mint a vásznon: alkoholista szülők gyermekei, akik eddig írni sem tudtak rendesen, akiknek valóban a filmben látott guberálással telt eddigi élete, és akik hiába kaptak a forgatásért biciklit és mobilt, a szüleik a jutalom egy részét már értékesítették. "Ha azt mondtam volna Máriának, hogy menjünk Alaszkába, eljött volna" - koronázta meg a mondottakat a rendező. A nagy szomorúság után üdítő volt egy tizenéves fiú kérdése, aki azt akarta megtudni, vajon a lányok adnak-e autogrammot. Adtak.

A Boldog új élet és a remény

"Ez a film nem egy könnyű film" - intézte szavait a közönséghez két nappal később Bogdán Árpád rendező a Boldog új élet péntek esti premierjén. Filmjében egy intézetből kikerült roma fiú próbálja rekonstruálni töredékes múltját kilátástalannak tűnő jelenében.

Miután itt elmaradt a pódiumbeszélgetés, szúrópróbaszerűen választottunk ki nézőket a film után, hogy arról kérdezzük, érdemes volt-e erre a "nem könnyű filmre" áldoziuk másfél órájukat. "Érdemes megnézni. A sztori érdekes, de nagyon elnyúlik. Soha életünkben nem láttunk még magyar filmet. Szándékosan kerestük ki a programból" - válaszolta kedvesen a 72 éves Kirstin. "Nem igazan tetszett. Volt benne jó sok kép és allegória, kitűnő zene, de a rendezőnek nem sikerült kibontani a főszereplőt, végig idegen maradt. De végül is elgondolkodtató" - tette hozzá a 42 éves Dirk. "Nagyon művészi és van valami mondanivalója, az biztos. Csak én nem értem, hogy mi az" - vélekedett a 30 éves Zsanett. "A főszereplő egyáltalán nem játszott és túlságosan hosszúak voltak a jelenetek. Egy nullától tízig terjedő skálán kettő és fél" - mondta a 36 éves Alexander.

Anélkül, hogy a hallott véleményekkel szembesítettük volna, megkérdeztük Bogdán Árpád rendezőtől, milyen visszajelzéseket kapott a két berlini vetítés során. "Mindenkinek van véleménye a filmről. Közönyös senki sem volt - magyarázta. - Az a különbség Berlin és Budapest között, hogy a magyaroknak érzékenyebben átjön a cigány és a magyar nyelv közti váltakozás. És az angol fordításban a szleng sem jött át. A film szomorú vége miatt otthon is és itt is a reményre kérdeznek rá legtöbben."

A többi magyartól sem volt elájulva Berlin

Mint ahogy már megírtuk, magyar alkotás a versenyfilmek között csak 2005-ben volt (a Sorstalanság). A Panorama szekcióban az Iszka mellett a Férfiaktot mutatták be, amit alaposan lehúztak a kritikusok: a film 1990-ben lett volna aktuális véli a Tagesspiegel című berlini napilap (más hangok szerint a hetvenes évek esztétikája köszön vissza benne), majd később azon elmélkedik, hogy vajon a 65 éves Esztergályos Károly arra használja-e a alkotását, hogy segítségével oldja meg személyes problémáit. A vitriolos brit Variety kritikusa az olyan klisés mondatokon bosszankodik, mint hogy "Minden kezdet nehéz", bár ők a Szabadság szerelem című eposszal, amit teltházzal vetítettek, sem bánnak kesztyűs kézzel, erről így vélekednek: "sematikus emberi dráma játszódik a filmben sok pirotechnikával és egy kis szexszel".

Robert de Niro, Marianne Faithfull vagy a Menzel-film lesz a győztes

E cikk megjelenését követő néhány órán belül eldől, ki kapja a legjobb filmnek járó Arany Medvét, és itt legalább van egy ígéretes magyar vonatkozás. A különböző német lapok kritikusaiból összeállt megmondókórus első számú tippje a The Good Sheperd című Robert de Niro-film, a Berlinale minden egyes pillanatát lekövető Radio1 csatorna egy The Good Sheperd, az Irina Palm és az Őfelsége pincére voltam című Hrabal-adaptáció hármasából látja kikerülni a győztest.

Gryllus Dorka a gála előestéjén természetesen saját filmjének, az Irina Palmnak drukkolt. "Azt reméljük, hogy ha nem is kapja meg az Arany Medvét, legalább Marianne Faithfullt megválasztják a legjobb színésznőnek. Szorítsatok!" - üzeni az olvasóknak.

Siralmas a magyar promóció, mégis volt teltház
- Én eléggé örültem annak, hogy azokon a magyar filmeken, amiken én voltam (például a Szabadság, szerelem) tele volt a mozi, ami például a Sorstalansággal nem fordult elő, és legalább felerészben nem magyarok voltak. A beszélgetés itt nem is magyarul volt, és szerintem okésra sikerült. A magyar rendező, színészek, producer angolul és élvezetesen válaszoltak a kérdésekre, nem jöttek zavarba. Más kérdés persze, hogy a két főszereplő arra az - ázsiai fiú által feltett - kérdésre, hogy honnan tudták, hogyan kell megformálni ezeket a figurákat, azt válaszolták, hogy nem is igazán tudták, mert az iskolában nem tanultak 56-ról. Amit tudtak, azt a nagyszülőktől tudták, sőt, a főszereplő fiú még a Terror házába is elment, hogy megtudja, mi a helyzet. Ezt különösen azért gondolom szomorúnak, mert ha azt akarják mutatni, hogy ez mekkora nemzeti "esemény" a magyarok számára, akkor ezt nem azzal lehet jól kommunikálni, hogy a szereplők semmit nem tudnak az eseményről.
- A Férfiakt utáni beszélgetés viszont magyarul volt tolmáccsal, ami szerintem nem jó, mert nem mindenki beszélte a nyelvet. Legalább németül vagy angolul kellett volna.
- A magyar filmek promóciója is siralmas. Miért van az, hogy Szlovénia is tudja a filmjeit a Berlinale Journalban hirdetni, a magyar filmekről viszont nincs benne semmi (mondjuk ezzel együtt sem voltak üres helyek, ami jó.)
Voltak azért pozitív vélemények is a filmekről, igaz, ilyen kritikát nem olvastam. A gond az is, hogy a kritikák nem kerülnek be a fontos helyekre, ha vannak. Én például észre sem vettem, hogy a Tagesspiegelben volt kritika magyar filmről.
- Az lenne a jó, ha büszkék tudnánk lennei arra a fajta közép-európaiságra, amink van. Ha látták a Menzel-filmet, értik mire gondolok. (Vig Dávid, berlini olvasónk)