További Cikkek cikkek
"A rendszer kiválóan működik, de átláthatóbbá kell tennünk. Az új rendszerben nyilvános lesz a besorolást végző három főmunkatárs neve, de a többi tag kiléte továbbra is homályban marad - nyilatkozta Dan Glickman, az MPAA (Motion Picture Association of America) feje, aki hétfőn ül le tárgyalni a filmesekkel a Sundance Filmfesztiválon a korhatátbizottság változtatásairól. - Leváltjuk a tagokat is, a munkában mostantól csak olyanok vehetnek részt, akiknek iskoláskorú gyereke van, mert ők jobban érzik, mi kell a kicsiknek. A besorolások jelentését és az osztályozás szabályait egyértelműbbé tesszük, az információk felkerülnek a bizottság honlapjára."
A változások előmozdításában szerepe volt az Ez a film még osztályzásra vár (This Film Is Not Yet Rated) című alkotásnak, ami az Amerikai Filmszövetség tevékenységéről rántotta le a leplet. Kirby Dick filmjét 2006 őszén mutatták be a Locarnói Filmfesztiválon, és elsősorban a bizottság tagjainak anonimitását támadták benne. Az MPAA vezetője szerint az újítás ötletét nem a film adta, a változtatásokat azóta tervezi, hogy 2004-ben átvette Jack Valenti helyét, aki a 60-as években dolgozta ki a besorolások mai redszerét.
Továbbra is a nagyok járnak jól
A dokumentumfilmben bemutatott legnagyobb problémát viszont nem orvosolja az újítás. A rendszer ugyanis a nagy stúdióknak kedvez, a függetlenfilmek forgalmazását sokszor hátráltatja a szigorú besorolás. Az sem világos, hogy milyen alapon döntheti el tíz ember véleménye egy mozifilm sorsát."Ez nagyon apró lépés, minden nevet nyilvánosságra kellene hozni" - reagált a hírre Kirby Dick. Dan Glickman szerint viszont nincs szükség forradalmi átalakításokra. "Az Egyesült Államok alkotmányának alapelvei is változatlanok maradtak kétszáz éven keresztül, de kisebb módosításokat végrehajtottak rajta - nyilatkozta később a bizottság vezetője, majd hozzátette: Persze nem azt állítom, hogy az MPAA szabályzata az alkotmánnyal egyenlő."
A viszonyítás kedvéért, míg Harry Potter és a Tűz Serlege az Egyesült Államokban PG-13-as kategóriát kapott, vagyis 13 éven aluliak csak szülői felügyelettel nézhették meg, mert "a film vért ugyan nem, de erőszakot tartalmazott", Magyarországon a korhatáros megszorítás 12 év volt. A Fahrenheit 9/11-et kint 17 év felettiek tekinthették meg, itthon 16 éven aluliak számára nem ajánlott.