Idióta viselkedése miatt dobták Tom Cruise-t

2006.08.23. 11:24
Tizennégy év együttműködés után kitette Tom Cruise-t és produkciós cégét a Paramount. Ugyanezen a napon a South Park készítőivel, Trey Parkerel és Matt Stonnal két filmre írt alá szerződést a stúdió. A coloradói általános iskolások mindennapjait kifigurázó páros először az amerikai középiskolák tinijeit veszi célba, másik filmjükben pedig gumiszörnyekkel rendeznek Japán elleni támadást.
A Paramount stúdió véget vetett tizennégy éves együttműködésének Tom Cruise-zal. A döntés oka a színész vállalhatatlan nyilvános viselkedése, derült ki a stúdió anyacége elnökének nyilatkozatából, ami a Wall Street Journalben jelent meg.

A színész különös viselkedéséért idén márciusban már megkapta az ellen-Oscart, az Arany Málnát. Leglátványosabb húzása az volt, mikor 2005-ben a híres műsorvezetőnő, Oprah Winfrey kanapéjára felugorva jelentette be ország-világnak, hogy szerelmes Katie Holmesba. Sokat cikizték a szcientológia népszerűsítéséért, amit az először tavaly novemberben sugárzott, Trapped in the Closet című South Park epizód is feldolgozott, de Katie Holmeshoz fűződő románca is állandó poénforrásnak bizonyult.

Szeretünk, Tom, csak...

"Magánemberként kedveljük Tom Cruise-t, ennek ellenére döntöttünk úgy, hogy helytelen volna meghosszabbítani vele a szerződést - mondta a Viacom elnöke, Sumner Redstone - A közelmúltban tanúsított viselkedése elfogadhatatlan a Paramount számára."

Tom Cruise nevében Paula Wagner, a színész produkciós partnere szólt vissza Redstone-nak. Szerinte a háromszoros Oscar-jelöléssel büszkélkedő színészre vonatkozó megjegyzések "sértőek" és "nevetségesek". "Az elnök Tom Cruise személyéről vagy színészi képességeiről alkotott véleményének semmi köze a történtek üzleti oldalához - nyilatkozta a Reutersnek Wagner - A stúdiónak valami más oka lehet rá, hogy megváljon egy jövedelmező sztártól, és még be is sározza."

Mélyrepülés

A szerződés megszűnésével Hollywood egyik leggyümölcsözőbb munkakapcsolata ért véget. Az elmúlt tíz évben Tom Cruise főszereplésével a Paramountnál készült öt film, köztük a Mission:Impossible sorozat, összesen 2 milliárd dollár feletti jegybevételt hozott. Tom Cruise népszerűsége azonban a felmérések szerint már a szerény bevételt hozó Mission: Impossible 3. után jelentősen megcsappant. A kémfilmek harmadik epizódja 393 millió dollárt fialt nemzetközi szinten, ami azért messze elmarad a 2005-ös Világok Harca 590 milliós bevétele mögött.

Gumigodzilla a South Park alkotóitól

Ezzel egy napon a South Park készítői, Trey Parker és Matt Stone két mozifilmre írtak alá szerződést a Paramountnál. Az első darab egy tinivígjáték lesz My All-American címmel. Ezt a Giant Monsters Attack Japan!, azaz Hatalmas szörnyetegek támadják Japánt! című élőszereplős film követi, amiben a japán Godzilla-filmekben alkalmazott gumijelmezek segítségével keltik életre a szörnyeket.

A filmeket Parker rendezi, a producerük pedig Stone, a forgatást 2007-ben kezdik, amikor a South Park gyártása szünetel. "Ezek a filmek sem sztárszínészekre íródtak, de most legalább kiderül, hogy van-e még színész, aki hajlandó velünk dolgozni - mondta Stone, majd később hozzátette - Eddig átlagosan öt évente készültünk el egy filmmel, mostantól többet szeretnénk forgatni, és producerként más rendezőket is szeretnék lehetőséghez juttatni."