Sokan ellenezték a Valami Amerika 2-t

2008.06.17. 11:19
Vajon lehet folytatni az utóbbi öt év egyik legsikeresebb mozifilmjét, a Valami Amerikát? Herendi Gábor hét évig várt a folytatással, de megpróbálja, hisz más filmmel azóta sem tudta hozni az 500 ezer feletti nézőszámot. A Művészetek Palotájában jártunk a forgatáson, ahol a múlt heti filmpremier után ezúttal színpadi előadásra készültek a szereplők.

„Kolbászolok, majd itt megállok. Gyerekek, ezt meg tudom csinálni” – mondta a Gálvölgyi show gyúrós részeiből ismert Faragó András, aki itt Mónikát alakítja. Szerepe szerint elkezdi énekelni a Börtön ablakában-t, majd Hujber Ferenc és Tompos Kátya megszívatja, és leengedik a színpad süllyesztőjébe. Ez nem is annyira vicces, viszont Faragó legalább a stábot szórakoztatta: mind a 15 alkalommal máshogy jött ki a lyukból, hol úszást, hol kötélmászást imitálva.

Elsüllyesztik Faragót

A MŰPÁban vették fel az egyszerűnek látszó jeleneteket hétfő délelőtt, a hangulat ilyen volt: a csapat bevonul a színpadra, egy fellépés miatt, amit az előző részből ismert Alex (Szervét Tibor) szervez le nekik. „Nagyon látszol a függöny mögött, Tibor” – jelezte a bajt Herendi, majd jött a válasz: „De a Csaba lökdös vissza, nem tehetek róla.”

Az előző részben rendezőt alakító Pindroch Csabának egy kis fehér keresztet kellett keresnie a színpadon, ráadásul az első nyolc alkalommal rosszul jött be, folyamatosan ismételtek. Mivel a cselekményt, sőt részleteket sem tudtunk kihúzni senkiből a forgatáson azon kívül, amit a sajtótájékoztatón következtettünk ki: vagyis Szervét Tibor és Oroszlán Szonja két évvel később hazatér, Pindroch Csaba filmje, amire a pénzt gyűjtötték, elkészül, és Szonja körül sokan kavarognak. A továbbiakról csak bátor találgatásokba bocsátkozhatnánk, nem tesszük. Amit most sikerült még kideríteni, hogy a rózsaszín sapka mellett visszatér Szabó Győző bocis alsónadrágja és Hujber kék majom-jelmeze is.

Az még biztos, hogy Herendi tavaly nyáron írta át Harmat Gábor forgatókönyvét, majd átadta a magyar forgatókönyvek doktorának, Divinyi Rékának, akivel közösen addig pofozták, amíg a rendező-producer Herendi el nem kezdett hinni benne. A tizenötödik verziót kezdték el forgatni 320 millió forintból. „Amíg nem kezdtük el, addig nyomasztott, hogy sokan ellene vannak a forgatásnak, köztük én is. A film felét felvettük, most már a lelkesedés visz előre” – mondta Herendi, aki éppen a filmplakáthoz készült fotókat ellenőrizte egy átállásban. Az első rész elvarratlan szálait csak nehezen tudták újra felvenni.

Szervét Tibor ugyanabban a rózsaszín sapkában jelent meg, mint az egyben: „Ez egy ereklye, ami életre kelt Csipkerózsika-álmából” – mondta a Radnóti Színház színésze, aki Alexről csak annyit árult el, hogy „csibészként tér vissza.” Valószínűleg az egyben elvartatlan szerelmi ügyekhez hasonlóval most is találkozhatunk. A hét évvel ezelőtti film tette széles körben ismertté a színészt, ezért sem volt kérdéses, hogy rögtön jön forgatni: „Mindenki szerette a sikerét, a munkát és imponáló volt, hogy 500 ezren megnézték” – sorolta a forgatás szünetében, majd hozzátette: „Az első rész sikerét nagyon nehéz megugrani, mert azzal szemben nem voltak elvárások. Kockázata kétség kívül van a filmnek.”

Színpadon a stáb

A stábból többen szemlesütve bevallották, hogy sokáig tartottak a folytatástól, de állítólag sokkal jobb és pörgősebb lett a forgatókönyv, ami Herendi szerint a sok szereplő miatt volt a szokásosnál bonyolultabb feladat. Próbálták megoldani, hogy mindenki visszajöjjön, ami nehéz volt, de szerencsére nem zárták le végzetesen az első részt. Új szereplő Csuja Imre, aki Tompos Kátya maffiózó apját alakítja, és a Lorából ismert Lucia Brawley, akinek Herendi a mai napig nagyon hálás, és ráadásul van egy szerep, amit törtmagyarsággal kell előadni: Pindroch Csabával flörtöl vadul a WTC-ben is feltűnő színésznő, aki annyira jól megtanult magyarul, hogy simán hozza az akcentusos salsa-tanárnő szerepét.

A második részben tűnik fel a csak „nagy felfedezettnek” tekintett Tompos Kátya, aki „csodálatosan énekel és táncol”, mint azt megtudtuk Havas Ági producertől. A fiatal színésznő a Valami Amerika első részekor kezdte a színművészetit, a második részre el is végezte. „A filmben háromféle kvalitást: éneket, táncot és színészetet kell megmutatnom. A szerep annyira nem bonyolult, zeneileg egy-egy számban tudok mutatni valami különöset” – mondta Tompos Kátya, akit meglepett, hogy kiválasztották a castingon. (Eddig a kevésbé sikerült, tévéfilmes Márai-adaptáció mellett - Gyertyák csonkig égnek - Dyga Zsombor egyelőre félbemaradt romantikus filmjében forgatott, valamint Orosz Dénes Melletted című filmjében töri a férfi szívet.) A film lehetséges sikerét Nagy Móni gyártásvezető foglalta össze: „Van négy gyönyörű színésznőnk”. És tényleg.

A producerek a karácsonyi filmpiacon kívánják bemutatni a Valami Amerika 2-t december 18-án, néhány héttel Goda Krisztina Kaméleonja után (december 4.). Szerintük nem fogja egymást hátráltatni a két magyar film. Előzetes tervek szerint 300 ezer nézőt szeretnének, de ez nem kiszámítható, hisz, ahogy mindenki tudja, a reklámkampánynál is fontosabb a szóbeszéd.