Ufójézus és a plazma

A Halloween, A dolog és A menekülés New Yorkból rendezőjének utolsó emlékezetes munkája 1987-ben látott napvilágot. Azóta jobbára "John Carpenter's akármi" felütésű zséfilmjeivel házal kábeltévéknél, A sötétség fejedelmében azonban még fellelhető néhány kellemes fogás korábbi életművéből, bár a butaság és a szétesés szele is átjárja rendesen.

Az egyház és a folyékony ördög

A sztori mindenesetre vicces. A katolikusok már megint valami huncutságban sántikálnak. Kétezer évig sikerült eltusolniuk, hogy egy elhagyott los angelesi templom pincéje a gonosz esszenciáját tárolja kavargó plazmaállapotban. A félelmetes örökség bevizsgálására egyetemista kutatócsapat érkezik, pechükre épp az entitás öntudatára ébredésekor.

A várakozásoknak megfelelően a fiatalok sorra elhullanak, miután az áskálódó zöld plazma a bogarak után a helyi csöveseket és néhány reanimált társukat is csatarendbe állítja. A megszállt egyetemisták innentől fogva a tükördimenzióba zárt sátán kiszabadításán dolgoznak, életben maradt társaik nem kis riadalmára.

Pszichoterrorból tömegbunyó

A film kissé kimérten indít, becsúszik néhány felesleges jelenet és szerelmi szál, de amire a szereplők eljutnak a templomig, folyamatossá válik az atmoszférikus nyomás. Amilyen lassan építkezik Carpenter a következőkben, olyan hirtelen zúzza le a feszültséget elszabadult zombijaival. Az apránként gyülekező ómenek, dekódolt jóslatok és izgalomra okot adó jelenések rövid átmenettel itt a zombi, hol a zombi fogócskává laposodnak.

Nem szabad elfeledni, hogy egy elsősorban tizenéves lelkületre kalibrált műfaj közepesen klasszikus darabjáról van szó, ezért nem hányható a rendező szemére, hogy a sztori hevenyészett kvantumfizikai és teológiai váza erősen repedezik a forgatókönyv celluxa alatt. A földönkívüli megváltó, aki az anti-isten eljövetelére figyelmeztet, majd a jövőből közvetlenül agyba sugárzott videoüzenetek hiányos teóriái kevésbé misztikusak, mint amennyire zavaróak.

Alice Cooper galambja a kereszten

A rendező kommentárjából kiderül, a jelenség oka, hogy ő maga sem tudott ennél rendezettebb háttérsztorit kitalálni, és remélte, hogy a kevés magyarázat végeredményben koncepcióként összefogja a filmet.

A kommentár egyébként az extrák egyetlen értékelhető eleme, amit érdemes végighallgatni. Carpenter és színészhaverja jó hangulatban sztorizgatnak azokról az időkről, amikor még brahiból el lehetett hívni bémúvi-színészeket egy hárommillió dolláros film forgatására, vagy hogyan szedték össze a csövesek vezérét alakító bukott balettmetálos Alice Coopert egy pankráció szünetében.

Ha az ember megbékél a bugyuta sztorival, a zavaros és hiányos magyarázatokkal, az tudományos halandzsával és a tévésorozatból szalajtott színészekkel, néhány emlékezetes horrorjelenettel lehet gazdagabb.