Hiába
lelkesedtünk, mégsem forgatják Magyarországon a
Terminátor 4-et, pedig Andy Vajna rendesen
dolgozott azon, hogy a filmet Etyekre hozza. Az Index produkcióközeli forrásból úgy tudja, hogy a negyedik rész Christian Bale-el együtt inkább a közelebbi Új-Mexikóba költözik majd az ott kapott adó- és egyéb kedvezmények miatt. Pedig húsz százalékos adókedvemény nálunk is van, ráadásul korábban hónapokig keresték hazánkban a helyszíneket, és nagyjából tízmillió forintot költöttek el itt terepszemlére. A döntésben az is szerepet játszott, hogy néhány jelenetet amúgy is a tengerentúlon vettek volna fel. Új-Mexikó államba meg még talán Schwarzenegger is elugrik majd egy rövid vendégszereplésre.
A forgatás 2008 nyarán kezdődik, és az új trilógia első darabja egy évvel később kerül a mozikba. A Korda stúdiótól névvel egyelőre senki sem nyilatkozott. A
Moziplussz viszont azt is tudni véli, hogy emiatt most a stúdió egész tavaszra és nyárra üres.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!