A gyakornokról és a Kémek a porfészekbenről szerdán lemaradtam, a többi dokut meg nem ismertem, ezért inkább csatlakoztam a karácsonyi horrorok szakértőjéhez, a film.hu-s Wostry Ferihez. Gondoltam, amire ő beül, az biztos jó, így kötöttünk ki az Ormánság senkié se, és a Pártfogók és pártfogoltak filmeken.
Kisfaludy András dokumentumfilmje az ország legszegényebb régióját, az Ormánságot mutatta be, egyszerre idézve fel a nézőben a vadnyugatot, a Rejtő-regényeket, és a szétbombázott Jugoszláviát. Ez a vidék száz éve az egyke-probléma miatt volt elmaradott, mára a rekordmagas munkanélküliség miatt lett kísértetjárta hely.
A közeli horvát határ miatt ide a szocialista ipar sem telepített gyárat, nehogy a Nyugattal haverkodó Titóék szétbombázzák. Lett helyette laktanya, de ez ma már annyira lepusztult, hogy még a legcsóróbb cigányoknak sincs kedve önkényesen elfoglalni. Sok roma él az Ormánságban, de nem velük van a legnagyobb baj (mert hiába rabolják ki egy hónapban negyvenkétszer a helyi vegyesboltot, nem tudnak onnan semmit elvinni), hanem a nyakukra járó uzsorásokkal. Akik egy 30 ezer forintos kölcsönért először csak 3 milliót kérnek, aztán már a családi házat. És ha nem kapják meg, maffiamódszerekhez nyúlnak.
"Megüzentem az uzsorásoknak, hogy ha még egyszer itt látom őket a falumban, letépem a bőrt a hátukról" - mondta a filmben Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere, akiről kiderült, hogy Fülig Jimmy módjára pofozkodott a kocsmában, mikor 150.000 forintért dolgozó bérgyilkost küldenek rá, a kutyáját a kocsijára rakták, fej nélkül (Mali Zoltánról egyébként már korábban is volt szó az Indexen, ő csempészte bele Drávapiski címerébe a három SZDSZ-madarat). A film készítői elhívták Malit is a bemutatóra, de nem jött, mert Drávapiski megint vadnyugati bosszúállások helyszíne lett: pár napja szétverték a kocsiját, és bedobtak a kertjébe egy kézigránátot.
A Pártfogók és pártfogoltakkal még mélyebbre merültünk a bűn pszichológiájában. A film a felfüggesztett börtönt kapott fiatalok, és a melléjük rendelt pártfogók sajátos viszonyát mutatja be. Láttunk lúzer bankrablót, aki oda tört be, ahol korábban dolgozott (még be is szóltak neki, hogy "mi a kurva anyádat viccelődsz", de aztán fegyvert rántott). Volt drogos, huszonéves zseb-Capone is, aki imádta az anyját, és inkább megjavult, csak ne haljon meg az öreglány infarktusban az ő hülyeségei miatt.
A filmben volt viszont olyan srác is, aki négy év próbaidőt kapott, de a pótapának tekintett pártfogója hatására talpra állt: talált állást, tudott házat és kocsit is venni. Aztán 3 és fél év után nem bírt ellenállni a haverok ajánlatának, és beszállt egy rablásba, amiért börtönt kapott, és le kellett ülnie a korábbi büntetését is. Itt végig Al Pacino volt előttem, aki már a Keresztapában is megmondta, hogy a bűnből nincs kiút: "Már éppen kiléptem volna, de mindig visszahúztak". Ezt a filmben bemutatott pártfogók is tudják, mégis minden egyes ügynek úgy állnak neki, hogy a fiatalok nem kerülhetnek a börtönbe, mert azzal örökre kisiklik az életük.
A pártfogók azok az ismeretlen, szürke emberek, akik kurva keveset keresnek, de a kocsmában büszkén sztoriznak arról, hogy "idén miattunk volt 300 rablással kevesebb".
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
