Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz Avatar hétvégén átlépi a 2 milliárdot
A hétvégén James Cameron sci-fije átlépi a 2 milliárd dollárt, ehhez 102 milliót kell a hétvégén összegyűjtenie. Hétfőn hagyta le a Titanic összbevételét, azaz az 1,84 milliárd dollárt, amit egyetlen filmnek sem sikerült azóta megközelítenie.
A hercegnő és a béka ezen a víkenden kezd Franciaországban, jelenleg Észak-Amerikán kívül 67,2 millió dollárt hozott. A Hasonmás pedig 78 millió dollárt termelt eddig nemzetközileg, Észak-Amerikában csak 38,5 milliót. A Vén csontok 36,7 millió, a Fel! 436 millió dollárt kasszírozott eddig Amerikán kívül.
A Becstelen brigantyk 120,5 millió dollárt hozott Amerikában, ehhez még 200 millió dollár folyt be a többi országból. Az Egyszerűen bonyolult romantikus alkotást a hétvégén még öt országban kezdik vetíteni. Az Egek ura nem produkált eddig túl nagy összegeket hazáján kívül, bár a 25 millióból forgatott film eddig Amerikában 70 millió dollárnál jár. A Derült égből a fasírt animációs film Tajvanra is megérkezik ezen a hétvégén, a Hova lettek Morganék? pedig 13 országban debütál. A Légiót Oroszországban mutatják be, a Zombielandet pedig Brazilában és Argentínában is vetítik.