Magyaros animáció az Oscar-jelöltek között

2010.02.03. 10:02 Módosítva: 2010.02.03. 12:12

A kecskeméti animációs filmesek tevékeny részesei az Oscarra jelölt Brendan: a kelták titka című filmjének, így egy nyertese az idei díjkiosztónak már biztos van. Ha a szobrot is megkapnák, még nagyobb lenne a siker. Tomm Moore ír rendezőt a magyar népmesék ihlették.

Kedden hirdették ki a 82. Oscar-osztás jeltöltjeit, aminek magyar vonatkozása is akad: a legjobb animációsfilm kategóriába bekerült Brendan: a kelták titka (The Secret of Kells) című film jelentős része Magyarországon, a Kecskemét Film műhelyében készült 2007 áprilisától 2008 májusáig, tudtuk meg Mikulás Ferenctől, a stúdió vezetőjétől. A széles nemzetközi munkában készült rajzfilm 70 százalékát nálunk készítették, így a siker része a híres kecskeméti rajzfilmstúdiót illeti.

A március 7-ei gálán a következő filmekkel versenyez a Brendan: a Neil Gaiman sikerkönyvéből készült Coraline-nal, a Fantasztikus Mr. Foxszal, a Hercegnő és a békával és a szomorkás Fel!-lel. Ez utóbbi a tíz legjobb film közé is bekerült, toronymagas esélyesnek számít.

A magyar vonatkozású mese látványvilágát sokan kiemelték, az előzetesből is kiderül, milyen szép. A történet a 9. században játszódik, főszereplője a tizenkét éves papnövendék, Brendan, akinek lakóhelyén a vikingek támadására készülnek. Oda menekül Aidan testvér, a titokzatos könyv illusztrátora, aki beavatja Brendant a rajzolás mágiájába. Aidan testvérrel együtt érkezik Pangur Bán, a különlegesen megrajzolt macska, aki Brendan segítségére lesz.

A Kecskemét Film már rövid távon is jól járt az írekkel közös munkával, akik egy spanyol produkciónak ajánlották be őket, egy múlt század közepén játszódó karibi történetet rajzolnak nekik. De várható még több nemzetközi koprodukció is.

A film egyszerre kelta és kelet-európai, a rendezőnkre nagy hatást tett a Magyar népmesék, konkrétan ezért vitte Kecskemétre a 75 perces rajzfilm készítését. A 2009-es Kecskeméti Animációs Filmesztiválon levetítették a filmet, a fődíjat is elnyerte. Íme az előzetese:

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Tízéves rekordot döntött meg a múzeum, őrzi vezető helyét

Tízéves rekordot döntött meg a múzeum, őrzi vezető helyét

Ádáz verseny folyik a látogatókért.

23 perce

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

24 perce

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hackerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

22 perce

  • Címlapon
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.

20 perce

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

29 perce

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13