Semmi eredeti nincs az Eredetben

John Landis rendező, akinek a Blues Brothers-t vagy a Beverls Hills-i zsaru 3-at is köszönhetjük, azt nyilatkozta az Obsessed with Films nevű szaklapnak, hogy az Eredetben, amit nem mellesleg csodálatos filmnek tart, egy kockányi eredeti ötletet sem tudott felfedezni. Sőt, folytatta, Christopher Nolannek a 2000-ben forgatott Memeno óta egy igazán forradalmi vagy egyéni gondolata sem támadt, legalábbis ez látható a filmjein.
Landis az 1984-ben készült Dreamscape (Álomküzdők) című filmet hozta fel példának az Eredet ellen: ebben Denis Quaid látogat el mások álmaiba, és itt is előjön az a motívum, hogy bizonyos álmokból nem lehet felébredni, illetve az is, hogy akit az álmon belül egy másik álmodó megöl, az a való világban is meghal. Azt nem lehet tudni, Landisnak egészen pontosan mi baja is van Nolannel.