Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFilm készül A Fal gyermekeiről
Andy Harries, a Királynő és a Damn United című filmek producere a Fal című Pink Floyd albumon éneklő gyermekkórusról forgatna filmet. A történet az 1979-ben megjelent album Another Brick in the Wall című számában éneklő kórus tagjairól és megszállott énektanárjukról szól majd.
Harries nem dokumentumfilmet akar forgatni, hanem egy olyan történetet, amit a Holt költők társasága és a Rocksuli című filmek keverékének szán. A kórust vezető énektanár Alan Renshaw a hetvenes években kezdett el dolgozni egy észak-londoni iskolában, ahonnan a lemezfelvételt követően ki is rúgták - az igazgató nem vette jó néven, hogy diákjai hangja ilyen "reakciós" felvételen hallható.
A film forgatókönyvét már írják, bár lehet, kissé korán, mert a dalok filmjogait egyelőre még nem sikerült megszerezni, Roger Waters pedig elég nehéz ember hírében áll, ha a Pink Floyd-jogok értékesítéséről van szó. (via Deadline Hollywood)