Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKözel voltunk a magyar bosszúfilmhez
Az Utolér című film egy az utóbbi években sokszor hallott, megrázó történet segítségével akarta megértetni, hogy mit jelent a bosszú. Ez egy filmben egyszerű, hiszen egy filmben mindent lehet, ölni és bosszút állni is. Dyga Zsombor és Lovas Balázs forgatókönyvíró olyan bosszúban gondolkodott, amit nemcsak komolyan kell vennünk a filmben, de akár mi magunk is elkövetnénk. Mert egy ponton túl a bosszú maga a feloldás és a megoldás.
Az Utolér a játékidő feléig egy jól felépített, a különböző idősíkok keverésével elbeszélt thriller, amiben nagyon figyel a rendező arra, hogy megfelelően nyomassza a nézőt. Gyorsan eláruljuk, hogy a film második felével, az életszerűtlen helyzetekkel van baj, de ezt nem fogjuk kifejteni alaposan, mert nehéz úgy beszélni a filmről, hogy ne lőjünk le poénokat.
A pedofil tanár elrabol egy gyereket, akinek a szüleit a bosszú mozgatja, és van egy anya, akinek a fia sok mindent tud. A történetet különböző idősíkokban követjük. Dyga meglepően ügyesen keveri a szálakat és helyezi el az apró részleteket ahhoz, hogy elkezdjen összeállni nemcsak a történet, hanem a megfejtés is. Ezért lesz zavaró, hogy mindig igyekeznek rendre újabb csavarokat elhelyezni a cselekményben.
Az utolsó 20 perc körülményes, életszerűtlen és logikátlan még úgy is, hogy ismerjük az elrabolt és fogságban tartott Natascha Kampusch felfoghatatlan történetét. Ahelyett, hogy a film logikáját követve valami viszonylag egyszerű megfejtéssel éltek volna az alkotók, mindent nagyon meg akartak oldani és magyarázni. Sok a túlzás: az anya miért küldi a gyerekét őrködni, miért kell egy érthetetlen intim viszonyba kerülnie a korcsolyázónőnek fia gyilkosának apjával, aki egyébként inkább fotózik, mint a fiának segít a túlélésben, vagy hogyan kezd el sprintelni az addig haldokló ember, mi lesz a mentős szúrt sebével. Sok-sok zavaró elem, amik szétszedik a bátor kísérletnek induló mozit.
Az angol nyelven forgatott, de magyar szinkronnal vetített filmben hiába jók a színészek, ha a karakterek ismertetőjegyei néha érthetetlenek (macis táska Ónodin?). Ónodi Eszter egy ideig aggódó anya majd sajnos túl bátor és öntörvényű lesz, aki fiával is alig törődik. A kislányát egyedül nevelő Bartsch Kata nagyon jó, de olyan értelmezhetetlen viszonyba kell kerülnie egy öreg papával, amivel ő sem tud kezdeni semmit, nem csak én. Seress Zoltánt talán most láttam a legjobbnak, meg is kapja a magáét ezért, de belőle is egy élő zombit faragnak a film végére. A film legjobbja Andrew Hefler mentős alakítása.
Dyga Zsombor valószínűleg valóra váltotta egyik álmát: végre annyiból és úgy forgathatott, ahogy mindig is akart. Ezért sajnálom az Utolért. A film feléig örültem és szurkoltam, hogy hiba nélkül csinálják végig, mert láthatóan odatették magukat az alkotók, hogy a legjobbat hozzák létre. A nagy igyekezetben szinte észrevétlenül hordtak össze az ötletekből egy bizonytalan, roskatag felépítményt, ami rájuk is omlott. Ki kell alóla kászálódni, ez a feladat most.