Idén is van jó film a szemlén

Külalak

A Filmszemle egyik legjobb munkája egy kisfilm, a rendező szakon hamarosan végző Reisz Gábor finomra hangolt, csendes, Külalak című belső drámája, amiben azt filmezi, ahogy szinte kafkai főhősünkben valami megtörik. A főszereplő, Makranczi Zalán olyan kommunikációs tréningvezetőt alakít, akinek már fut az élete, pontosabban nem a sajátja, mert az igazán nincs neki. Saját élettörténetéből önmagát írta ki a melóval, a feleséggel és az úton lévő babával. Ő valójában nincs, és már nem is keresi.

Van egy tréningvezető, van egy magányos teniszező, de nincs Szentesi Roland, ahogy a filmben hívják. Egy pincébe lekötelezett szobabicikli elpakolásakor talál rá egy kézzel írt versre, ami nemcsak szép, de megadja a reményét annak, hogy ő mégis valaki.

Antonioni Nagyításának híres teniszjelenetében két pantomimes játszik, akiknek a fotós főszereplő dobja vissza a képzelt labdát. A teniszlabda visszadobása egy csendes alku, amivel a fotós beismeri különböző valóságok létezését és érvényességét. Reisz teniszező hőse fallal és adogatógéppel játszva pont ezt a látszatvilágot bontja le. Nincs társ, csak a magány és önmaga, aki szintén nem létezik. A vers az, amitől egy pillanatra létezni kezd.

Reisz huszonhét perces filmje összetett, jó ritmusú, rendezett és ötletes film, forgatókönyve (Jakab Júliával közösen) pont eleget vállal, visszafogottan építi a cselekményt és színezi ki a karaktert. Ki kell emelnünk a Cannes-ba beválogatott Itt vagyok operatőrének, Rév Marcellnek a nagyon magabiztosan megteremtett, sokszor geometrikus képi világát, ami mindvégig Makranczi Zalán különböző hangulatainak és énjeinek kivetüléseiként működik. Külön öröm, hogy a profi és amatőrszínészek is jól működnek: Makranczi legalább annyira kiégett, mint a kisfilmre eléggé rímelő Egek ura című moziban George Clooney, Kocsis Gergő meg egy kocsmázós jelenetében megadja a film keserű alaphangulatát, Láng Annamária meglepett orvosként lesz hirtelen 16 éves lány, az öreg tanárt alakító Somody Kálmán pedig egy konzerv babgulyással és egy kenyérpirítóval képes kedvesen lerombolni a főszereplő minden reményét.

A tavalyi Itt vagyok után Enyedi Ildikó osztályából egy újabb jó film került ki. Érdemes figyelni rá.

Közel

A kisfilm az egyetlen reményünk, az idei filmszemlén csak azt érdemes nézni, mert a pénzhiány miatt egészen erős történeteket visznek végig rövidebb formátumban alkotók. Janisch Vera szörnyű történetet filmezett.

A gyilkossági fotós (Rába Roland) két hónapja szétment feleségétől és fiától, ennek az elszakadási folyamatnak lehetünk kísérői. Rába tényleg egy magyar Jack Nicholson, ezt nem győzzük hangsúlyozni: egyszerre kíméletlen bohóc és a leghidegebb pszichopata. Most utóbbit mutatja meg, amikor mindenét elveszítő apaként összeomlik.

Janisch atmoszféra- és hangulatteremtésben remek, Rába Roland hozza magát, és a nagyon egyszerű újsághírnyi méretű alapsztorit nem kell szétbeszélni, mert érthető. A film vége bár szükségszerű, mégis elnagyolt, kicsit giccses. Mégis jó műfaji filmmel van dolgunk, és kifejezetten érdekelni kezdett, mit kezdene egy hasonló sztorival nagyjátékfilmnyi időben a rendező.