Banderas megcsinálja a nőt

A Cannes-ban már sokszor, de Aranypálmával még soha nem díjazott Pedro Almodóvar beteg és humoros Frankenstein-történettel jött Cannes-ba, munkája címe La piel que habito (A bőr, amiben élek). A plasztikai sebész elveszíti lányát, miután megerőszakolja egy fiú. Az Antonio Banderas alakította sebész elrabolja a fiút és nővé operálja.

Frankestein alkotója maga a menő plasztikai sebész, Antonio Banderas, aki rezignált és mindenható, és elég régen volt ilyen jó szerepe. A saját tragédiája, hogy a luxuskörülmények között felállított szuper műtőben és házi börtönben tényleg elhiszi, hogy ő maga a teremtő isten. Ehhez kellett, hogy előbb feleségét veszíti el, majd lányát, tehát érthető, ha valamit vissza akar venni. De mivel visszavenni nem tudja, akkor megteremti.

Banderas nem változott

A teremtett lány, pontosabban a lánnyá operált fiú szerepében szép mellével is kitűnő Elene Ayala nagy felfedezés. A színésznőnek van dolga: szinte végig meztelenül kell játszania a tökéletes alkotás szerepét. Gyönyörű teste van, szép arca és még színésznek is remek.

Szerencsére Banderas okosan úgy akar bosszút állni, hogy közben saját kedvére faragja férfiból nővé az áldozatot, és ahogy minden alkotó, így ő is megszereti teremtményét. Ez már tényleg nagyon fura dolog, de Almodóvar ügyesen csavarja a szálakat, és mivel mindenki érzései érthetőek a rendesen megalapozott motivációk miatt, így nincs is baj vele.

Huszonkét év után forgatott Almodóvar Banderasszal (Matador, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén), aki korai rendezéseinek rendszeres hőse volt, szeretik múzsájának nevezni, lehet is benne valami. Almodóvar szerint olyan volt a forgatás, mintha el se telt volna húsz év. Banderas szerint eltelt, mert Almodóvar rendezőként sokkal érettebb lett. A stílus és a forma minimalistább lett, de az ember a kamera mögött ugyanaz maradt, mondta.

Végül nem lett némafilm

Az összességeben nagyon szórakoztató és őrült filmről nehezen megállapítható, hogy thriller, horror, dráma, bosszú vagy szerelmi történet. És ez így jó.

"A célom az volt, hogy a kedvenc műfajaimban alkothassak" - mondta Almodóvar. "Kezdtem a popkomédiával, aztán jött a melodráma, most pedig a thriller műfaja, mely legközelebb áll életem jelenlegi szakaszához. A thriller ráadásul olyan forma, mely a többi műfajhoz is közelíthető." A rendező hozzátette, hogy többféle műfaji jellegzetesség is a fejében volt írás közben, így például Fritz Lang vagy a 40-es évek fekete-fehér gengszterfilmjei. Bár ezt nem mondta a stábnak, eleinte fekete-fehér, sőt némafilmben gondolkodott.

Ugyanakkor Almodóvar leszögezte, hogy sosem volt célja egy adott műfaj keretein belül maradni: így a La Piel que habito akár a fantasztikus filmnek is értelmezhető. Csakhogy míg régebben a Frankestein-típusú történetek a fantasztikus film kategóriájába tartoztak, az embereken végzett kísérletek, génmanipulációk ma már nagyon is valóságosak. Almodóvar szerint a Frankenstein-történeteken túl a filmnek mitikus gyökerei vannak: Banderas figuráját Prometheusz mítosza ihlette.

Szurkolni a rossznak

A mókázás közben persze foglalkozik úgynevezett komoly dolgokkal is: mit jelent a test az identitás szempontjából; ki vagyok, ha teljesen lecserélik a testem a farkammal együtt, minden orvos isten-e, bosszút állhat az ember, illetve milyen a viszonya az alkotónak az alkotáshoz. Miután ezt ilyen ügyesen felsoroltuk, nem vesszük végig a listát, mert sok poént lelőnénk. Almodóvar ugyanis filmjében minden drámaiságból viccet csinál.

A spanyol rendező a szélsőségek mestereként imádja a kavalkádot. A plasztikai sebész által elrabolt, a lányát megerőszakoló fiú történetében például a szokásoktól eltérően azért szurkolhatunk, hogy a rossz a lehetőségekhez képest valahogy megússza.

A finálé alatt elég sokan indultak meg a kijáratok fele. Valószínűleg nem tudták elfogadni Almodóvar minden elvárást felülíró groteszk humorát, pedig ott volt elemében nagyon a spanyol rendező.