Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Jégbe fagyott véres Dolgok

2011.10.31. 14:41 Módosítva: 2011-10-31 14:54:34
1 hozzászólás
the-thing-poster

Úgy tűnik, nagyjából harminc évente kapunk egy olyan horrort, amiben szakállas, télikabátos faszik kurva hidegben kergetnek egy növénynek tűnő, de vérrel táplálkozó idegen lényt, hogy aztán szépen sorban a szörny áldozataivá válhassanak, míg a végén valakinek eszébe nem jut, hogy felgyújtsa a biomasszát antarktiszi állomásostul, kutyástul, mindenestül. A Dolog 2011-es inkarnációja nem sokban különbözik az 1982-es változattól, ami meg egy 1951-es eredetit dolgozott fel, de pont azok az apróságok hiányoznak belőle, amiktől igazán jó film lehetett volna belőle.

1982-ben John Carpenter számítógépes trükkök és különösebb parasztvakítás nélkül forgatott egy olyan horrort, amiben nem a belezés volt a lényeg, bár abból is volt benne bőven, hanem a szűk, klausztrofóbikus helyre bezárt emberek viselkedése, a rettegés, a bizalmatlanság, a folyamatos gyanakvás, na vajon most kibe bújt bele az elvetemült házi növény? A színhely, az emberiségtől elzárt, jéggel-hóval körbevett alaszkai állomás kiváló helyszín volt a filmhez (ennél jobb csak az Alien űrhajója volt ebben a műfajban), a menekülési útvonalat lezáró vihar meg frankón bezárta a kört, ember emberformájú idegen ellen, míg valaki ki nem vérzik.

07

Carpenter verziója kihagyta az 1951-es eredeti film (ami pedig egy 1938-as kisregény alapján íródott) első felét, amiben a kutatócsapat megtalálja a földönkívüli űrhajót és kiemeli belőle a pilótát, és inkább belevágott a lecsóba két marokkal: norvég sarkkutatók üldöznek egy kutyát mániákusan, majd kapnak golyót a fejükbe, a kutyába bújt idegen lény meg elkezdi a dúlást az amerikai bázison. Matthijs van Heijningen Jr. 2011-ben úgy gondolta, ideje elmesélni azt is, mi lett a norvég kutatókkal, és elkészítette az előzményfilmet, amit a scifiveterán Ronald D. Moore segített neki filmre vinni, egy egyszerű recept alapján: fogta Carpenter filmjét, pauszpapírral letakarta, aztán áthúzta a kontúrokat és elégedetten hátradőlt.

A film felépítése pár apróságtól eltekintve ugyanolyan, mint a folytatásé, a helyszín ugye adott, az elején pár szakállas rátalál az idegen lény hajójára, megtalálja a jégbe fagyott pilótát és hazaviszi a bázisra, aztán elkezdik piszkálni, és jön a lényegi rész, az alien versus idióták versenyfutás, amiből persze mi húzzuk a rövidet, mint ahogy azt már 1982 óta tudjuk. A film néhol véres és gusztustalan, az új CGI-szörny viszont korántsem lett olyan frankó, mint a kissé idétlennek ható eredeti, valahogy túl jól sikerült, túl tökéletes lett, nem pedig visszataszító és félelmetes.

A vérengzés a szokásos recept szerint folyik, nem tudni, ki ember és ki nem, mindenki rohangál, illetve annyira nem is, mert valamilyen ismeretlen oknál fogva ebben a filmben nem sokan szarják össze magukat attól, hogy a legrosszabb rémálmukba illő, csápos, sok fogú izé akarja őket asszimilálni, hanem csak állnak egy helyben, és hagyják, hogy leszakítsák a fejüket. A teljesen illogikusan viselkedő karakterek közé ebben a verzióban csajok is kerültek, mert manapság már nem elég csak szakállas, nagydarab, totál beszart faszikat mutogatni egy kies kutatóbázison, csöcs is kell a sikerhez - pedig bőven elég lett volna, ha sikerül azt a feszültséget, rettegést megteremteni a vásznon, amit az 1982-es filmnek sikerült.

Az új Dolog nem olyan jó mint a régi Dolog, de vannak jó pillanatai, ráadásul a kontinuitás kis híján tökéletes lett, a norvég bázis pont úgy néz ki, mint a folytatásban, magyarázatot kapunk a falban hagyott baltára meg az elvágott torkú norvégra is, az ilyen apróságokra nagyon odafigyeltek a készítők. Kár, hogy a végeredmény közel sem lett olyan feszült és paranoid, mint a Carpenter-film, de ha csak egy jót szeretne borzongani az ember, nyugodtan üljön be rá.