Shrek nélkül is vicces a Csizmás Kandúr

A 2001-ben indult Shrek-franchise már annyira jól működik, hogy a böfögő ogre nem is kell hozzá. Mindegyik mellékszereplőt ismerik és imádják a nézők, a cuppogó Szamártól a tangás Pinokkióig, így a Dreamworks minden évben mozikba küldhet egy Shrek-közeli folytatást vagy előzményt, garantáltak a milliók. Az első ilyen a Csizmás Kandúr saját rajzfilmje, ami a kor divatja szerint egy Batmanéhoz hasonló, erős eredetmítosz lett, sok folytatási lehetőséggel: megtudjuk, hogyan lett az árvaházi kiscicából naplementében lovagló Zorró-klón, de azt már nem, miért pont őt küldte a király Shrek ellen 2004-ben.

Szerencsére Csizmás Kandúr saját rajzfilmje Shrek nélkül is tökéletesen működik. Ez persze főleg az eredeti macskahangnak, Antonio Banderasnak köszönhető, akinek spanyol akcentusára prímán fel lehetett építeni egy másfél órás, Desperadóba oltott Zorro-filmet, ahol vicces rajzfilmfigurák helyettesítik a gitárral verekedő spanyol macsót, a buta Garcia őrmestert meg a főhőst üldöző Monastario kapitányt. A DreamWorks-írók ráadásul tovább vitték a Shrek 4 szemléletváltását: popkulturális utaláscunami helyett a hagyományos mesei elemekből is lehet jó rajzfilmet készíteni, pláne, ha a 3D-ben vagy az osztott képernyőben rejlő lehetőségeket is maximálisan kihasználják.

A Csizmás Kandúr minden téren jelesre teljesített. A westernfilmes utalások és a Godzilla-kikacsintások mellé sok újrahasznosított Grimm-mesei elemet és nagy adag altesti humort kapunk. A macska főszereplő végre tényleg macskaként viselkedik (tejet iszik, órákig hülyíthető az orra elé vetített fénnyel) és ezúttal a szokásos nagy igazságok (mindig győz a jó és megbűnhődik a gonosz, fontos a barátság és a megbocsátani tudás, meg persze, hogy szeresd az aggódó anyukádat, aki mindig büszke lesz rád, stb.) sem annyira szájbarágósak, mint más rajzfilmekben.

A sztori tömény akció, ami az első perctől az utolsóig maximális fordulatszámon pörög. A megszokott szörnymocsaras-mézeskalács házas fantasy világ helyett most csak a szőrös mini-Zorró szülővárosát, a tengerparti San Ricardót kell megmenteni, ami a fehérre meszelt, cseréptetős épületeivel tökéletes helyszín háztetőn meneküléshez meg lovaskocsis üldözéshez. Kandúrt vízfejű tolvaj barátja, az angolszász meseirodalom közkedvelt Tojás Tóbiása rángatja bele egy utolsó nagy rablásba, aminek a célpontja a drabális mexikóiként ábrázolt Jancsi és persze az ő varázsbabjai.

A babok természetesen csak kellékek az igazi kincshez, a kizárólag égig érő paszulyon megközelíthető óriásvilághoz, ahol egy varázslúd fossa fáradhatatlanul az aranytojásokat. A megbízhatatlan Tojás Tóbiás egy tolvaj lánymacskát is belerángat a nagy kalandba, hogy a készítők ne csak a rosszarcú kocsmatöltelékeket meg az ördögszekereket, de az egymást átverő kincskeresőket is átemelhessék A jó, a rossz és a csúfból (ráadásul a Batman-maszkos cicalány dupla utalás, hiszen a Macskanő képregénybeli nagy szerelme, Batman egy Sherlock Holmesba oltott Zorróként kezdte a karrierjét).

Természetesen nem létezhet Shrek-rajzfilm fingás és büfögés nélkül. A Csizmás Kandúr is bedob pár tahó poént, bár ez többnyire a tojás-here vonalra koncentrálódik, ezért kapott a film 12-es korhatárkarikát. Már a trailerben is elsütik a kivarrt rabló fergetegesen alpári viccét: a tetkói mutatják az utat a kincshez, és majdnem krinolint villant, amikor az aranytojáshoz ér a meséjében. Később Kandúrt majdnem tökön szúrja a templomtorony, Tóbiás meg tojás létére is képes beütni a nyeles tojását, miután a vígjátékok elkoptathatatlan gegjeként terpeszben zuhan rá egy kemény tárgyra.

A humor és a mese-újrahasznosítás mellett zenében és 3D-ben is erős lett a Csizmás Kandúr. Banderas miatt a latinos dallamvilág eleve adott, és itt még a Disney-mesék kötelező (többnyire idegesítő és izzadságszagú) éneklős-táncolós jeleneteit is sikerült kiváltani egy jól eltalált flamencopárbajjal.

A DreamWorksnél szerencsére arra is rájöttek, hogy a sivatag is ugyanolyan jól mutat 3D-ben, mint a nagy vízfelületek, és végre a szereplők meg a háttér sem olyan együtt, mintha egymás mögé rakott kacsintós pénztárcákat néznénk. Utoljára az Avatarban volt tényleg 3D a 3D, ahol érződött a térhatás, mikor a főszereplő lenézett egy óriásfáról a szakadékba. Itt ez is visszatért: Kandúrék óriáspaszulyon kommandózásába tériszony nélkül is beleszédültünk. Kivont karddal követeljük a folytatást!

IMDb: 7 pont

Rottentomatoes: 82 százalék

Index-ítélet: 8/10