A diktátor, aki rendezőt is lopott magának

Ha másért nem is, de az echte kommer szörnyszülött gyík megszületéséért mindenképpen hálásak lehetünk Kim Dzsongil észak-koreai diktátornak. A Szeretett Vezér 1994-ben látta be, hogy az az ázsiai ország, aminek vidékét nem dúlja fel legalább egy, valószínűleg radioaktív sugárzás miatt bazinagyra nőtt gyík, az smafu, és úgy gondolta, ideje gründolni egyet imádott hazájának.

A nagy filmbuzi hírében álló későbbi vezér (20 000 DVD-ből és videókazettából álló gyűjteménye volt) ifjúkorában az észak-koreai filmgyártásért felelős minisztérium élén állt. Kim Dzsoglil vaskézzel irányította a kizárólag a kommunista propaganda terjesztésével, a gonisz japánok folyamatos ekévésével és hasonlóan méyl történelmi tanulságok sulykolásával foglalkozó filmeseket.

1973-ban még könyvet is írt A film művészete címmel, amiben pontosan meghatározta, milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy igazi kommunista filmnek. Mindez nem sokat lendített a filmiparon, így a későbbi diktátor a hetvenes-nyolcvanas években 11 japán filmest raboltatott el, akiket kulturális tanácsadóként dolgoztatott, egészen halálukig (akadt köztük olyan, aki öngyilkos lett, másokat Kim Dzsingil végeztetett ki).

1978-ban Csin Sangok dél-koreai rendező összeveszet hazája filmintézetével, illetve az azt irányító tábornokkal, és bármilyen elismert művésznek is számított, feketelistára került. Kim Dzsongil azonnal meglátta a potenciális esélyt az északi filmipar fellendítésére, és Hongkongba csalta Csin egykori feleségét, Cshoi Junhit, akit onnan az észak-koreia titkosszolgálat segítségével el is raboltatott.

A rendező addig kereste a volt csaját, míg Kim Dzsingil sameszei az ő fejére is rá nem húzták a zsákot, és amikor levették, már a festői Csoszon Mindzsudzsi Inmin Konghvaguk, azaz Észak-Korea lankáit bámulhatta. Cshoi egy palotában, Csin pedig egy börtönben töltötte a követező négy évet, utóbbi is a palotában kezdte, de mivel szökni próbált, fegyelmezési célzattal sittre vágták.

1983-ban Csin és Cshoi egy vacsorán látta viszont egymást, és Kim Dzsongil utasítására pánikszerűen összeházasodtak, majd nekiláttak az észak-koreai filmipar fellendítésének. A következő években az egyébként meglepően modern állami filmgyárban dolgoztak, ahol azt a majdhigynem lehetetlen feladatot kellett teljesíteniük, hogy az új észak-koreia filmek a kommunista propagandát úgy terjesszék, hogy arra az országon túl is vevők legeynek a nézők, és ne csak a keleti blokk mozijaiban.

Míg Cshoi egy idő után beletörődött a megváltoztathatatlanba (nem mehetnek haza), és egyre jobb teljesítményt nyújtott a filmvásznon, Csin továbbra is szenvedélyesen gyűlölte a kommunizmust. Lehet, pont ennek köszönhetően szükettek meg sazok a filmek, amik messze túlmutattak a kor észak-koreai termésének színvonalán. Az egyik ilyen alkotás a Pulgasari, amit Csin a személyi kultusz elleni kiáltványnak tervezett (ez még Kim Ir Szen uralma alatt készült), de első ránézásre egy olcsó Godzilla-klónnak tűnik.

Kim Dzsongilnek viszont nagyon tetszett az 1985-ös film, amiben egy bebörtönzött férfi rizsből készít egy babát, nem is sejtve, hogy az, amikor vérrel érintkezik, hatalmas, fémevő szörnnyé dagad. A bazinagy szörnyet a kapitalizmus manifesztációjának tekintette, amit az emberek közös erővel (kommunsita összefogás) elpusztítanak. A történet alapja egy Pulgasari nevű mitológiai lény, a koreai mesék egyik visszatérő teremtménye. Érdekesség még, hogy a film trükkjeit a japán Godzillát is gyártó Toho stúdió készítette, sőt, a korai szörnyjelmezben ugyanaz a férfi lapult, mint a japánban.

A film bemutatóját azonban már a két fimes nélkül rendezték, mert egy bécsi látogatás során Csin és Cshoi lerázta a testőrséget, és szépen dobbantott. Kim Dzsongil ezt követően nem kísérletezett külföldi fimesek elcsaklizásával, és évi hatvan filmet vert ki a helyi erőkből. Nagy álma, hogy filmjei nemzetközi sikert arassanak, soha nem jött össze. (via mentalfloss, a film többi részét a youtube-on meg lehet nézni.)