Film helyett reklámválogatás

8000-en nézték meg az első négy napban a magyar mozikban az S.O.S. Love-ot, miközben a rendező előző romantikus filmjeire negyvenezernél is többen voltak kíváncsiak az első napokban. Ez nem azt jelenti, hogy már nem érdekli a magyarokat egy magyar film, inkább azt, hogy Sas Tamás fokozatosan megérteti a közönséggel, hogy nem tud jó romantikus filmet csinálni.

Már az S.O.S. Szerelem is csak éppen hogy film volt, de akkor még azt hittük, hogy az a pár csúnya, otromba reklámbetét véletlen, és ha egy utólagos vágással kiszednék, akkor még élvezhető is lenne. A 9 és fél randi már kritikuspróbáló feladat volt: itt még a rendező úgy tett, mintha a kilenc szálra bomló történet miatt lenne szilánkos a film, pedig nem tudtak egy egységes alkotást létrehozni.

Óvatoskodhatnánk még évekig, hogy Sas Tamás nem érti a romantikus filmek műfaját, hogy egy filmnek kell, hogy ritmusa legyen, hogy vannak nála rosszabb és ízlésficamosabb rendezők, mint például Gyöngyössy Bence és Kabay Barna. De tény, hogy ha Sas valóban hollywoodi filmek gyártásáról olvasgatott szakkönyvet, ahogy anno állította, akkor a sorok között az lehetett, hogy 2007-ben ízléstelen filmet kell csinálni, 2008-ben rosszat, 2011-ben pedig - mivel úgyis szünetel a magyar filmgyártás, és nincs konkurencia - bármilyen mozgóképet odakenhet akár IMAX-vászonra is. Persze 3d-ben.

Van egy alaptörténete az S.O.S. Love-nak, de valószínűleg attól féltek, ha kidolgozzák, nem lesz könnyed, így vázlatos maradt. Az S.O.S. Szerelemben megismert társközvetítő cég (Hujber Ferenc mellett Árpa Attila is ott macsóskodik) kezd tönkremenni. A két pasi egy harmadik csetlőbotló bénával (Hevér Gábor) lehetőséget kap néhány kreált poén elsütése mellett a nagy céget mentő feladatra: Amerikába utaznak, hogy egy amerikai színészt (C. J. Thomason) elhozzanak egy orosz üzletember megrendelésére, aki a húgának szánja a híres partnert (Christine Kelly).

Az nyilvánvaló, hogy míg a fiúkat az orosz bőkezűen fizeti, Sas Tamás a  direkt termékmegjelenítéseken kívüli részekre csak aprót kaphatott a szponzoroktól, így azokra sokkal kisebb figyelmet is szentel. Így az S.O.S. Love reklámbetétek sorozata lett, amik között akadnak fel nem vezetett romantikus filmrészletek, és odacsöppentett amerikai sztárok (Daryl Hannah, Billy Zane). Csak Hujbertől nem kínos, hogy ilyen kínos, mert hozzá illik ez szerep, a többiek egyszerűen végig rendezőért kiáltanak. Jellemfejlődésnek bármilyen jelét hiába keressük, maximum a parókáját veti le a főszereplő lány a fordulóponton a depressziója helyett.

Az egyetlen, ami a reklámok mellett még főszerepet kapott, az a logikai bukfenc- és pár, a Zimmer Feri-film hányós jeleneteit idéző poénsorozat. De ne legyünk igazságtalanok: a zsáner alapvető vonala nyomokban fellelhető: a szerelmesek tényleg összejönnek, aztán majdnem szakítanak, de mivel a szakítós jelenetre nem maradt idő és/vagy pénz, így inkább együtt maradnak.

A 3d technikát most inkább hagynánk. Bár még egy tengerhullámzást is úgy tudtak csak a készítők megoldani, hogy árnyképes marad a látvány, de az sem világos, hogy egy romantikus filmnek miért kell feltétlenül 3d-nek lennie. De még ez is kevésbé tűnik parasztvakításnak, mint a történet.

Hogy mit kellett volna másként csinálni? Sas Tamás reklámfilmeket rendezhetne, a producere, Endrényi Krisztina jogászkodhatna tovább, mégha az egyik munkahelye, a Mozgókép Közalapítvány meg is szűnt. A szponzorok pedig csipszgyártással foglalkozhatnának ahelyett, hogy sután erőltetik a terméküket premierplánba filmtámogatás címén.