Michael Mann lánya és árnyéka

Michael Mann lánya leforgatta első filmjét. Ami Canaan Mann le sem tagadhatná, hogy ki az apja, és hogy a Szemtől szemben forgatásán nőtt fel. Sötét, koszos, de kidolgozatlan krimi lett a Texas gyilkos földjén, amiben van néhány remek színész, és néhány erős tájkép.

Texasban vagyunk, ahol sorra vesznek el a nők, akiket később a gyilkos földnek nevezett mocsaras, kietlen és embertelen tájon találnak meg. Ott, ahova a rendőrök sem szívesen mennek, mert ott már se Isten, se törvény nem ismerhető fel az izzadságcseppek és koszfoltok homályos függönye miatt. Mintha a kisváros mellett egy másik világ létezne saját szabályokkal: egy sorozatgyilkos folyamatosan levadássza áldozatait, retteg mindenki.

Az apa-fiúzás borzasztó dolog, nem kell a gyereken számonkérni az apa sikereit vagy bűneit. De futhatunk egy kört, hiszen a különleges, saját világot építő rendező, Michael Mann lányát hozta helyzetbe, Ami Canaan Mann-t. A lány nem az apához képest csinált gyenge filmet, főleg, hogy igazán nagy hatással Francis Ford Coppola és az Apokalipszis most volt rá, hanem a történetben, színészekben rejlő lehetőségekhez képest. Ez a nagy baj.

Pedig lehetőség volt sok, hiszen a film forgatókönyvét Don Ferrarone ügynök írta, aki Michael Mann tanácsadója volt a Szemtől szemben és a Miami Vice című filmekben. Ferrarone egy régóta húzódó sztorit vett elő: 1969 óta a texasi gyilkos földnek nevezett területen ötvennél több nő holttestét taláták meg. Michael Mann és Ferrarone tíz éve dolgoznak a forgatókönyvön, a rendezőnőt akkor húzta be a történet, amikor látta a kutatás során készített térképet a gyilkos földről, az áldozatok képeivel. A nézőt is megpróbálhatták volna becsalogatni ebbe a női tetemekkel teli mocsárba, hátha egy ponton elkap minket is, ha már a rendezőnőnek ez nem sikerült megfelelően.

A helyi zsaru, Mike Souder (Sam Worthington) nem sok mindent tud tenni, azt, hogy miért nem, az nem nagyon derül ki, sejtjük, hogy magánéleti problémái vannak, meg ebben a texasi kisvárosban sem olyan jó. New Yorkból érkezik az új társat alakító Jeffrey Dean Morgan, akit a Watchmenben nagyon meg lehetett szeretni, és most még inkább. Karakterét és kinézetét nézve ő az amerikaiak válasza Javier Bardemre: az egyetlen tényező, ami miatt ezt a filmet végig lehet nézni. Megérkezik az idegen világba, és látjuk, hogyan szippantja be a gyilkosságsorozat. A legegyszerűbb jelenetekben derül ki, mennyire jó színész, tud beszélgetni, csalódni, reménykedni, kikészülni minden modorosság nélkül.

Ami Canaan a nyolcvanas években az apja mellett dolgozott a Crime Stories-ban, ellesett ezt-azt, majd filmes iskolát is végzett, végül a részleteket a Szemtől szemben forgatása alatt tanulta meg második asszisztensként, jobb iskola nem is kell az Al Pacinóval és Robert De Niróval közös munkánál. Joggal hihette, hogy készen áll a nagy dobásra, mert a végeredményt tekintve nagy baj nincs. Apja világából átemelte a sötétséget, a keménységet, a jó és a rossz közötti elmosódást, a hangulatfestést, próbálkozott a társadalmi közeg bemutatásával, de az már nem lett hiba nélküli, de a karakterépítésben maradtak a legnagyobb hibák.

Sam Worthington lehet, hogy jó színész, de az Avatarban pont nem mutatott semmit, itt meg már játszania is kellett volna, mivel három nagyon erős színész vette körül. A kemény rendőrnőt alakító Jessica Chastainnek ez lehet a fordulat éve. A tehetséges színésznőt A segítség című filmben játszott mellékszerepért jelölték Aranyglóbuszra, de szerepelt Terrence Malick Cannes-ban győztes filmjében, Az élet fájában, a Michael Shannon megzakkanásával foglalkozó Take Shelterben és Ralph Fiennes rendezésében, a Coriolanusban is. Chastain nagyon-nagyon erős karaktert hozott a Texas gyilkos földjében, pedig neki alig jut valami a két férfi főszereplő mellett.

A Texas gyilkos földjén nem rossz, ha mondjuk egyáltalán ne foglalkozunk a történetvezetéssel, mert az egy tök átlagos sorozatgyilkosos sztori ahhoz képest, hogy mennyire magával ragadta a rendezőnőt az interjúk alapján. Csak a színészekkel és a néhány jól eltalált jelenettel foglalkozzunk. A film valahogy eljutott a Velencei Filmfesztivál versenyébe, talán jól lobbiztak érte, talán valakinek tetszett a film hangulata, mert az nekem is bejött (5/10).