Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA hullamosó, a kurtizán és a szüzek
A Háború virágai című kínai film pont úgy kezdődik, mint egy klasszikus szovjet partizánfilm, aztán elkezd egy kicsit moralizálni, és hőst farag egy amerikai hullamosóból meg egy rakás kurvából, miközben Nankingot japán hordák fosztogatják, és egyre szól a hegedű. Christian Bale hitelesen alakítja az eleinte csak az eseményekkel sodródó, nemtörődöm nyugatit, akiből hős, mit hős, HŐS lesz, a film pedig pont olyan, mint egy pátoszos amerikai háborús film.
A kínai filmgyártás történetének legdrágább vállalkozása 93 millió dollárból készült, ebből a pénzből Tarr Béla a Hortobágy teljes történetét le tudná forgatni (nem tippeket adunk, nyugi), Csang Jimou viszont egy történelmi eseményre, a nankingi mészárlásra koncentrált, és erre fűzte fel a Berlinále egyik legjobban várt filmjének történetét. 1937-ben vagyunk, a japán hadsereg elfoglalja Kína akkori fővárosát, és mivel a város védői nem adták meg magukat csak úgy, hathetes terror vette kezdetét.
Egyes források szerint a vérengzésben 250 000 - 300 000 kínai vesztette életét és 80 000 nőt erőszakoltak meg, mások (japánok) számítása szerint viszont “csak” húszezren, és őket sem érte különösebb atrocitás (már ha a meggyilkolásukat nem számítjuk annak, ugye). A Nanking meggyalázásaként emlegetett tömegmészárlásról semleges forrásokból nem nagyon maradt fent anyag, a japánok mostanában már pont úgy tagadják, mint az újkori fasiszták a holokausztot, a kínai álláspontot pedig a néhol meglepően kiegyensúlyozott, de ettől még kissé demagóg Háború virágai sem fogja megváltoztatni.
Jimou filmje négy éven át készült és 2010-ben mutatták be először. A főszerepre megnyert Christian Bale egy hullamosót, vagy inkább temetkezési vállalkozót alakít, aki a támadás előtt vállalt el egy melót, egy pap eltemetését, és mivel fizetnek érte, nem törődik a városban üvöltve rohangáló, apácanövendékek erőszakolásával foglakozó japán katonákkal, hanem elmegy a templomba, hogy temessen. Aztán szépen megjelennek a háborús drámák sablonkarakterei, a jólelkű kurva, a kollaboráns, a szemét katona és a becsületes százados, Bale karaktere pedig egy hirtelen jött ötlettől vezérelve papi gallért ölt és a templom kifosztása helyett nekilát megmenteni a prostikat, a növendék apácákat meg a lelki üdvét, pont úgy, ahogy azt az amerikai háborús filmekben is szokták.
Az amerikai kritikusok alaposan leszedték a keresztvizet a filmről, amit propagandagyanús, érzelmes maszlagnak tituláltak, pedig a Háború virágai semmivel sem rosszabb alkotás, mint A híd túl messze van. Pont annyira giccses, demagóg és igazságtalan amennyire egy háborús film lenni szokott, mert ugye ezeket általában az egyik oldal készíti, és a másik oldalt rohadt szemét benne - kivéve Clint Eastwood páros filmjét, a Levelek Iwo Jimáról - Dicsőság zászlaja duót, ami ugyanazt a konfliktust mindkét fél szempontjából feldolgozza.
A Háború virágaiban Bale olyan, amilyen lenni szokott, intenzív és érzelmes, megszokott rekedtes hangja és jellegzetes mozdulatai is pont úgy megvannak, mint minden más manírja, de ő ezekkel dolgozik Batman ruhában és drogos bokszedzőként is, itt legalább nem kellett húsz-harminc kilót felhízni vagy leadni a szerepért. A kínai és japán szereplők kissé furcsa, az európai szemnek néhol zavaróan túljátszott gesztusokkal és teátrális mozdulatokkal kísérik még a legegyszerűbb dialógusokat is, ez emlékeztet a klasszikus szovjet filmgyártás pár remekére, tetszik tudni, amikben a fiatal hadnagy haldoklása a párt utáni sóvárgással kezdődik és a kommunista jövőbe mutató, de remegő ujjakkal ér véget.
A film látványvilága lenyűgöző, a Nankingben felvett külső felvételek díszletei vagy a templombelső hangulata magával ragadja az embert. A nyitójelenet brutalitása, a támadó japánok ellen hősies utcai harcot vívó és önfeláldozó kínai katonákról szóló snittek semmiben nem maradnak el a hasonló témájú amerikai filmektől, még az etalonnak tekintett Ryan közlegény megmentését is nyugodtan oda lehet tenni a csatajelenetek mellé. A néhol melodrámába forduló történet, a japán százados zongorafétise és a kurvák szívszorító története valahol idegesítő persze, de nem jobban, mint a három gyerekét elvesztett anyuka negyedik fia után küldött szakasz tagjainak szívfacsaró pillanatai.