Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKína bankol kétmilliárd dollárt a Disneynek
A tervezett sanghaji Disneylandre 12,9 millárd yuant, vagyis két milliárd dollárnyi vállalati kölcsönt kerített el a kínai kormány - jelentette be szerdán. A Disney cserébe beszáll egy nemrég beharangozott kínai animációs vállalkozásba.
A város ezen kívül egy turisztikai területet is fejleszteni akar a park köré. „A konzorciális hitel ki fogja elégíteni a financiális igényeit a Sanghaji Disneyland projektnek és a Sanghaji Nemzetközi Turisztikai Zónáét. A Shendi Group és 12 bank konzorciuma közti megállapodást kedden írták alá. Shao Xiaoyun, a park igazgatója a tervezett Disneyland irányítója, és a Shanghai Shendi Group vezérigazgatója is egyben.
A kínai Disneyland becsült értéke 24 és fél millárd yüan (3,9 milliárd amerikai dollár), a hozzá tartozó hotelek és egyéb járulékos épületek pedig további 4,5 milliárd yüant (713 millió dollár) tesznek ki.
A befektetés költségei a Disney és a Shendi Group közt lesz szétosztva. Előbbi 43 százalékát, míg utóbbi, ami mögött a kormány áll, 57 százalékát fogja a kötvényeknek birtokolni.