A papa videója

Az idei Titanicon Filmfesztiválon Jamie Heinrich rendező vállalta magára azt a feladatot, hogy bebizonyítsa: a professzionalizmust, a drága filmiskolákat is pótolhatja, ha a rendezőnek van mit elmesélnie. Heinrichnek volt mit, és a stílusa is határozott.

Miközben könyveket írnak tele a forgatókönyvírás mesterségéről, a neten kontrollálatlanul ömlik a képek, filmek áradata. Az amatőr deszkás filmek és reklámok készítésével befutott Jamie Heinrich ez utóbbi vonalat választotta: a filmezést teljesen autodidakta módon elsajátító Lake Tahoe-i srácként az idei Titanicon két játékfilmmel a Bírlakkal, és a Hol volt, hol nem-mel van jelen.

Heinrich a Hol volt, hol nem-mel azonnal beleránt a közelikbe, kézi kamerával felvett szituációba. A fényképészi ambíciókkal bíró, kissé kigyúrt 40-es apuka, Cole (Jason Carrougher), aki valójában maga is gyerek, lányát fotózza a legkülönfélébb pózokra bírva: Kaitlyn ha kell, mosolyog, ha kell, fuck-ot mutat a kamerának.

Cole következő jelenetében méregdrága fényképezőgép után néz, és az üzlet agyonszoláriumozott eladójában egykori barátnőjét felfedezi fel. Cole, a fickó a szomszédból, aki úgy öltözködik mint egy 17 éves, mindig az újabb, és újabb technikai kütyüjeit mutogatja, azon drukkol, hogy végre leárazzák a kiszemelt plazmatévét. Látjuk, hogy lúzer, de valamennyire szerethető is: ha kell, fizet egy sört a 18 fölötti gyerekének, és elmegy vele kosarazni.

Az első fordulat a plázabeli találkozás után érkezik. Az ex-barátnő közli, hogy anno teherbe esett, és a megszületett gyermeket árvaházba adta.

Mindebből sejthető, hogy a látszat ellenére Jamie Heinrich nemcsak kézikamerájával akar jókat kaszálgatni, miközben javarészt hiteles figurákat hiteles szituációkba helyez, hanem az ősi toposznak ad vérátömlesztést. Már a film címe is a mesemondás tipikus szóhasználatát idézi. A magyar fordításban – Hol volt, hol nem – a jól ismert mesei nyitányt, az angol eredetiben – Happily Never After –, pedig a mesét záró szakasz kerül kifordításra. A Happily Never After a „Boldogan éltek, míg meg nem haltak” kifejezés ellentéte.

A történetmesélés nem annyira szokatlan: főhősünk megtalált fiáról videónaplót készít. A film a filmben ötlete a legnagyobbaktól kezdve, mint Fellini 8 és fél-je, a kortárs mestereken át, mint Haneke Benny videója, Kiarostami Közelkép-je, Rolf de Heer Alexandra filmjéig ihletett meg filmkészítőket. Így most már a homevideójellegnek is örülünk.

Cole rögzített álló- és mozgóképei már nem tárnak fel igazságot, és nem is dokumentálnak különösebben. Beszédes jelenet, amikor egykori barátnője leissza magát, és kidől, Cole beidőzíti fényképezőgépét, mosolyogva átöleli a hullarészeg exét, majd elkattan a gép. A kép a Facebookon fog kikötni, ahogy a férfi sikeres sportoló korában készült, gagyi reklámfilmje is a Youtube-on tekinthető meg. Cole videói az élet ócska utánzatai.

A rendező újrahangszerelte a régi nótát: létrehozva az önéletrajzi elemekből épített, laza, vicceskedő deszkás film, és a Youtube korában a történetmesélés sajátosságait elemző sorstragédia sajátos szintézisét. A felelőtlen apák hagyatékáról szóló film csattanója nem rossz, de mindez még mindig üres bűvészmutatvány lenne, ha emellett nem nyújtanának zsigeri élményt a magukat állandóan videózó, és fotózó szoláriumozott csajok, és befüvezett srácok kifejezéstelen szempárjai a papa készítette közelképeken.

A fesztiválról cikkeink itt találhatóak.