Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBrad Pitt pénzért ad interjút Cannes-ban
A Deadline.com információ szerint nem járnak jól azok a kanadai újságírók, akik Brad Pitt-tel vagy Kristen Stewarttal akarnak interjúzni Cannes-ban, ugyanis mindezt csak pénzért tehetik meg. A két színész Cannes-ban látható filmjeot forgalmazó Allience Films egy kvázi menüsort küldött ki a regisztrált újságíróknak, amiben részletesen leírják, mennyibe kerül egy-egy beszélgetés a sztárokkal. Pitt egy tévéinterjút 2500 euróért, azaz 725 000 forintért ad, Stewarttal egy négyszemközti beszélgetés pedig 1000 euróba (290 000 forintba) kerül.
A nyomtatott vagy online sajtó abban nem is reménykedhet, hogy Pitt egyedül leül velük interjúzni, csak a Killing Me Sotfly című filmjének többi színészével (James Gandolfini vagy Richard Henkins) párban hajlandó beszélgetni. A jelentősebb kanadai lapok közül a Globe And Mail és a National Post már is jelezte, hogy köszönik, de akkor inkább nem interjúznának egyikükkel sem.
Iparági bennfentesek szerint a húzás nem túl elegáns, de annak fényében, hogy az Alliance Films eladósorba került, valahol érthető, hogy a költségeket minden eszközzel igyekeznek lefaragni, Cannes-ban pedig egy ilyen sajtónapot megszervezni és lebonyolítani igen drága mulatság.Nem ez az első alkalom, hogy Cannes-ban pénzt kérnek az újságíróktól az interjúkért, 2007-ben Harvey Weinstein 1500 dollárt akar bezsebelni minden újságírótól, aki a Halálbiztos című Tarantino-film sajtónapjára regisztrálta magát.