Tinifilmek taroltak az MTV filmes gáláján
Az Éhezők viadala 4, az Alkonyat-franchise legutóbbi filmje 2 díjat kapott az MTV Movie Awards-on, a zenetévé filmes gáláján. Kristen Stewart magával smárolt a színpadon, Johnny Depp a Black Keysszel lépett fel.
Tegnap este osztották ki Hollywoodban az Arany Popcornnak is nevezett díjakat, amit nem a filmakadémia vagy egy filmesekből, netán kritikusokból álló grémium, hanem a zenetévé közönsége szavaz meg évről évre, így nem véletlenül a 16-25-ös korosztály ízlését tükrözi. A nevezettek és így a nyertesek között is túlnyomó számban találhatók azok a közönségfilmek, amiket a tinik ízlésére hegyeztek ki Hollywoodban. A gálák sokkal oldottabb hangulatúak, mint egy Oscar- vagy Aranyglóbusz-átadó, a műsorvezetők nem vigyáznak annyira a nyelvükre és a fellépők között is inkább a fiatalok ízlésének megfelelő előadókat találunk, bár idén a 49 éves Johnny Depp is színpadra lépett.
A kategóriák között is akad pár olyan, ami csak az MTVMA-n fordul elő, ilyen például a Legjobb csóké, amit idén az Alkonyatban egy farkasember és egy vámpír között őrlődő Kristen Stewart kapott. A díjat egyedül vette át, és jobb híján saját magával smárolt egy kicsit igen idétlenül. A legjobb gazembernek járó szobrot Jennifer Aniston kapta a Förtelmes fönökök egyik szerepéért, a Legmeghatóbb jeleneteket produkáló szereplőgárda a Koszorúslányoké lett, a Legjobb filmes verekedésért pedig az Éhezők viadalának három főszereplője, Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Alex Ludwig részesült elismerésben.
Az este nagy nyertese az Éhezők viadala lett négy kategóriagyőzelemmel, az Alkonyatnak és a Koszorúslányoknak kettő-kettő jutott, Johnny Depp pedig életműdíjat kapott.
- Legjobb film: Alkonyat - Hajnalhasadás
- Legjobb smink: Elizabeth Banks (Éhezők viadala)
- Legjobb szereplőgárda: Koszorúslányok
- Legjobb verekedés: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Alex Ludwig (Éhezők viadala)
- Legjobb csók: Robert Pattinson és Kristen Stewart (Alkonyat - Hajnalhasadás)
- Legjobb női alakítás: Jennifer Lawrence (Éhezők viadala)
- Legjobb férfi alakítás: Josh Hutcherson (Éhezők viadala)
- Legjobb újonc: Shailene Woodley (Utódok)
- Legjobb gazember: Jennifer Aniston (Förtelmes főnökök)
- Legjobb zene: Party Rock Anthem (LMFAO a 21 Jump Street zenéjeként)