Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMa a Szigony utcánál bombáztak
Komoly romokat építettünk, ma bombázás volt, menekülés a Szigony utcánál, nagy pirotechnikai show, jelentette Márk Iván, az I'm FILM magyar szervizcég társproducere, a nagyszabású Het Bombardement című holland-belga-magyar film nyolcadik kerületi forgatásáról, amiről fotókat egy olvasónk küldött.
A szerelmi történet háttere az 1940-es évek Rotterdamja a német bombázás idején, főszerepben a holland énekes Jan Smith-szel és Roos van Erkellel. Tordai Teri az egyetlen magyar szereplő a sok magyar statiszta és kaszkadőr mellett. Az átlagosan 80 fős stáb Budapest külső kerületeiben, Nagykovácsiban is forgat pár napot, és összesen 21 napot forog itt a film, miután Hollandiában és Belgiumban már 17 napot dolgoztak.
A rendező Ate de Jong, az operatőr Szabó Gábor, aki már készített holland filmet ezt megelőzően is. A magyar szervízcég másik producere Csernai Judith.