Vanda, Paula
-2 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Végre elfelejthetjük a régi Pókembert

2012.07.12. 21:14
Vörös helyett szőke barátnővel és rondán animált gyíkharcossal tért vissza a mozikba Peter Parker, de hiába költöttek 230 milliót a filmre, a humor, a látványos akció és a Hírharsona kimaradt belőle. Az idén 50 éves Pókember jobbat érdemelt volna egy átlagos nyári szuperhős mozinál.

Mi szükség van egy 2,4 milliárd dollárt kaszáló Pókember-trilógia után egy olyan negyedik részre, ami nem is folytatás, hanem reboot? Természetesen az újabb 2,4 milliárd dollár miatt, és mert a Columbia stúdiónak vissza kellett volna adnia a filmes jogokat a Marvelnek, ha nem hoz ki egy blockbustert a szuperhős 50 éves születésnapjára.

A Csodálatos Pókember lehetett volna az új "Batman: Kezdődik", és grandiózus lett ugyan, de nem ad semmi emlékezetes pluszt a hálószövő hős eredettörténetéhez. Marc Webb közel sem olyan stílusos és bevállalós rendező, mint Christopher Nolan, és a Harry Pottereken edződött forgatókönyvíró, Steve Kloves is csak ahhoz ért, hogy fogyaszthatóan két órába sűrítsen egy több ezer oldalas, már ismert sztorit. Az új Pókemberben nincs váratlan fordulat vagy merész újítás: az okostojás Peter most is egy génmanipulált pók csípése és Ben bácsi halála miatt lesz álruhás bűnvadász, aki összejön a nagy szerelmével és lenyomja New York aktuális zsarnokát.

Webbék persze kicseréltek pár nevet, de csak hogy ne vádolhassák őket a 10 évvel ezelőtti film másolásával. A Zöld Manó helyett a zöld Gyík lett az OsCorp vállalatnál dolgozó főgonosz és a vörös Mary Jane helyett a szőke Gwen Stacy jön össze a főhőssel. Ez viszont azért rossz választás, mert a 2014-re ígért folytatás elkerülhetetlenül a 2002-es film ötlettelen újramelegítésébe csap majd át: minden geek tudja, hogy Gwen Stacyt a Zöld Manó öli meg. Vagyis 15 év alatt a Sony kétszer kaszál milliárdokat ugyanazzal a filmmel.

Az új Pókember sajnos annyira görcsösen akart szabadulni az előző trilógia árnyékától, hogy a végén alig sikerült neki. Sőt, a film sok ponton az eredeti képregények hangulatától is eltávolodott, az egyik legmarkánsabb szereplő, J. Jonah Jameson főszerkesztő és a Pókembert közellenségnek beállító Hírharsona még csak említés szintjén sem szerepel (őt kihagyni olyan bűn, mint Batman-filmet forgatni Alfréd nélkül). A rajongók azért örülhetnek, végre nem a 27 évesen negyvennek kinéző, idegesítő Tobey Maguire ugrál a kék-piros spandexben, viszont a 29 éves depressziós gördeszkás Andrew Garfield csak egy póklábnyival elviselhetőbb, mint a korábbi vigyorgó lúzer.

A szerelmi szállal viszont nem jártunk jobban: Andrew Garfield  és Emma Stone között még annyira sem vibrál a levegő, mint Maguire-nél és Kirsten Dunstnál, hiába próbálták beállítani az új főhőst Csodálatos Csókembernek. Eddig mindig elkerülte a filmesek figyelmét, hogy Pókembert azért imádják 1962 óta az olvasók, mert a hétköznapi problémái mellett egy vicces srác, aki a poénkodásával próbálja palástolni, hogy nem egy legyőzhetetlen Superman, és bármikor agyonverhetik a latexruhás mutánsok. Ehhez képest az új Pókemberen csak egyszer tudtunk nevetni, amikor Stan Lee háta mögött verekedett a könyvtárban.

Órákig lehetne még sorolni a film hibáit. Nevetségesen patetikus a darukon hintázós jelenet és a gyerekmentés, banális baki, hogy Pókember egy Peter Parker tulajdona feliratú fényképezőgéppel bukik le. A 230 milliós költségvetésből egy cent sem jutott a 3D effektekre: még jobb is, ha a film közben levesszük a szemüveget, mert nem lesz annyira sötét a kép. Az akciójelenetek látványosak ugyan, de sterilek, és minden másodpercükből süt a CGI: mintha a néző egy konzoljátékot bámulna a haverja válla fölül (erre egyébként ráerősít az is, hogy sokszor Pókember szemszögéből látjuk a háztetős ámokfutásokat).

Jót tett viszont a filmnek, hogy markáns arcú színészek kapták a legfontosabb mellékszerepeket. Ben bácsi (Martin Sheen) csajozáskor összekacsintós mondatai és a jófej nagypapa-stílusa miatt tényleg sajnáljuk az öreget, amikor meghal. Az Oscar-díjas Sally Fieldet is idesorolhatjuk May néniként. A Ments meg-sorozat tűzoltójaként befutott Denis Leary karót nyelt főrendőre, a lányáért shotgunnal aggódó apuka pedig még úgy is erős karakter tud lenni, hogy egyértelmű a hasonlósága a Batman-történetek Gordon felügyelőjével.

A brit Rhys Ifans pedig zseniálisan hozza az őrült tudóst: az Asylum stúdió legbetegebb B-filmes rendezői sem tudtak volna jobb főgonoszt kitalálni a rondán megrajzolt, Übermensch-tudatú szörnydoktornál, aki minden embert agresszív gyíkharcossá akar változtatni. Ezt a vonalat továbbgondolva az új Pókember nem is olyan rossz film, hiszen a He-Man akcófigurákról mintázott Dr. Connors akciózása pont olyan vicces, mint Kirk kapitány legendás verekedése a hüllőemberrel. Csak most gördeszkázást és a tiniszerelmet is tettek mellé.

IMDb: 7,7 pont
Rotten Tomatoes:74 százalék
Index-ítélet: 5/10

Az új Pókember megosztja a szerkesztőséget:

"Irtó nagy köcsögnek fogok tartani mindenkit, aki lehúzza az új Pókember-filmet." - Szabó András. 8/10

"Ezt a Pókember meg tudnám szokni, csak az a baj, hogy a rendező a 28 éves színésszel 18 éves helyett 10 körülit játszat." - Gőzsy Kati 5/10

"A látvány 10/10, a sztori, a forgatókönyv, a dramaturgia, a színészi játék és az összes ilyen felesleges, ódivatú baromság 2/10." - Nagy Zoltán

"Az Iron Man-Captain America-Thor-Avengers vonal jó. Az új Batman is. Pókember mindig szar volt." - etele 6/10

"Az sem normális, aki 10 év fölött ezt megnézi." - Vajda Gábor 2/10

"Ezeket a szar képregényes feldolgozásokat mind be kéne tiltani" - Joó Gábor 0/10

"Buziság az egész." - sixx 2/10