Tom Cruise megint megmenti a világot
Tegnap kezdődött meg Doug Liman All You Need is Kill című scifijének forgatása, amiben Tom Cruise és Emily Blunt közös erővel igyekszik megmenteni világunkat egy agresszív idegen fajtól. A 2014 március 14-én mozikba kerülő film alapjául Hirosi Szakurazaka azonos című regénye szolgál, a története pedig egy kicsit olyan, mintha Bill Murray az Idétlen időkig című zseniális vígjátékban nem azon igyekezne, hogy meghódítsa Annie McDowellt, hanem ronda földönkívülieket irtana naphosszat.
Cruise egy Bill Cage nevű katonaembert alakít, aki életében nem volt még éles helyzetben, csk ül az irodájában naphosszat. A Mimics nevű faj egy szép napon beleköp az ő levesébe is, mert megtámadják a bolygót, és módszeresen leamortizálnak mindent, az ellenállás hasztalan, a brutálisan gyors és könyörtelen ellenség minden hadsereget felőről. A világ összes megmaradt katonáját egyesítik a kollektív központi tudattal rendelkező és az egyedekkel telepatikus úton kommunikáló faj ellen.
Cage természetesen ebben a kampányban kap szerepet, az öngyilkos küldetésbe meg bele is hal, ahogy kell. Igen ám, de az út végén nem a fény várja, hanem magához tér, és újra átéli ugyanazt a szörnyű napot, aminek végén megint meghal, és így tovább, úgy látszik, aki hozzáér az idegen lényekhez, az valamiféle időhurokba kerül, amiből a kiutat csak az jelenti, ha végez a támadó fajjal. Cage alezredes egyre jobban belejön a háborúba, az újabb és újabb körök alatt kemény lesz, mint a vídia és rájön, hogyan veheti fel a küzdelmet a brutális ellenféllel. Ebben segít majd neki Rita Vrataski kommandósnő (Blunt), és közösen nagyszerű alien-pogromot rendeznek.