Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBertolucci kapja az életműdíjat
Életműdíjával tünteti ki Bernardo Bertoluccit az Európai Filmakadémia (EFA): az olasz filmrendező december 1-jén, az Európai Filmdíjak átadó ünnepségén részesül az elismerésben. "Bernardo Bertolucci egyedülálló és elkötelezett módon járult hozzá a világ filmművészetéhez, ezért az Európai Filmakadémia nagy büszkeséggel tünteti ki idei életműdíjával" - áll a szervezet közleményben.
A most 72 éves Bertolucci 1962 óta 24 filmet rendezett. Karrierjét Pier Paolo Pasolini mellett kezdte A csóró című alkotásban, első saját filmjét, A kaszást 21 évesen rendezte. Második, a Forradalom előtt című 1964-es munkájával már nagy sikert aratott. 1970-es filmje, A megalkuvó - Jean-Louis Trintignant és Stefania Sandrelli főszereplésével - szerepelt a Berlinalén, Olaszországban pedig elnyerte a legjobb filmnek járó David di Donatello díjat. Ez a mű hozta meg Bertolucci első Oscar-jelölését, amelyet újabb kettő követett az 1972-es Az utolsó tangó Párizsban című moziért, amelyben Marlon Brando, Maria Schneider és Jean-Pierre Léaud játszották a főszerepeket.
Bertolucci hírnevét tovább növelte az 1976-ban készült Huszadik század Robert de Niro, Gérard Depardieu és Burt Lancaster főszereplésével, valamint Az utolsó császár (1987), amely kilenc Oscar-, három BAFTA-, egy César-, és kilenc David di Donatello-díjat nyert, továbbá hazavihette 1988-ban a zsűri különdíját az első Európai Filmdíjak közül. Későbbi filmjei közül kiemelkedik a Debra Winger és John Malkovich főszereplésével készült Oltalmazó ég, valamint A kis Buddha Keanu Reevesszel a főszerepben. Legújabb alkotása az idei Me and You, amelyet versenyen kívül mutattak be a cannes-i filmfesztiválon.
Az Európai Filmdíjakat december 1-jén Máltán adják át. Till Attila Csicska című filmje automatikusan versenyben van a legjobb rövidfilmnek járó szoborért azzal, hogy tavasszal díjat nyert a tamperei filmfesztiválon.