Sas Tamás elpusztíthatatlanul bátor

A Gyöngyössy Bence-Kabay Barna páros remake-es ámokfutása, az Idegölő című depresszós vígjáték és a Labancz Lillát befuttató Álom.net című vászonprojekt után már a hibás magyar közönségfilmeknek is örülhetünk, Sas Tamás pedig megbízhatóan ebben a kevésbé rossz kategóriában követi el a baklövéseit. Most azonban alulmúlta önmagát.

Ha tesztközönségnek levetítenének egyszer a bemutató előtt egy Sas-közönségfilmet, akkor esély lenne arra, hogy azokat a részeket, amiken a többség gúnyosan röhög, újraforgassák, és/vagy megkérjenek egy rendezőt, mutassa meg, hogy kellene normálisan megkreálni. Akkor nem lenne baj azzal, hogy Sas Tamás rendezésében 50 stábtag egy hónapig dolgozik hiába valamin, ami 500 millió forintba kerül és 30 vagy több millió állami támogatásba. Az ízléstelenség ebben a Tv2 által is szponzorált vígjátékban még egyik előző filmjéhez, az S. O. S. szerelemhez képest is többször üti fel a fejét. (Persze néha tesztközönséget találni is nehéz lehet: bár a keddi díszbemutatón 1300-an ültek, csütörtök napközben nem sikerült elsőre a szokásos nyolcperces késésemmel megnéznem a mozit, mert közönség híján a vetítés elmaradt.)

A film a természetes szépségre alapoz: Hámori Gabi füle mögé lapított hajjal hitelesen hozza a mai várkisasszonyt, aki a bérelt kastélyban várja esküvője előtt, hogy barátnői visszaszerezzék a tőle ellopott értékes antik jegygyűrűt akcióközeli akciókon, történelmi leckéken, amerikai és magyar filmekből koppintott sablonokon, lekurtított, furán rendezett kulcsjeleneteken és egyéb következetlenségeken keresztül. A lényeg, hogy teljesen véletlenszerűen cserélgesse a gyémántgyűrű a gazdáját, miközben a menyasszony vőlegényével (a Matt Devere alakította angol gróf) a kastélyban ezen egy kicsit vitázgat.

A három barátnő közül a szőke rendőrnő, a barna főzős műsorvezető, a másik barna a szinopszis szerint "kifinomult gondolkodású szobrász", de ez a filmből nem derül ki. Mindhárman (Nagy Ilona, Gallusz Niki, Szávai Viki) már túl sok ideje mozognak a pályán ahhoz, hogy kijelenthessük, az érdemeiknél kevesebbet láthattuk őket filmekben, illetve hogy a maximum második komoly kapcsolat után (és a házasság gondolata előtt) tartó nőket alakítsanak. Közben megismerjük a vicces maffiózót is: Seress Zoltánt, a lúzersége ellenére néha logikátlanul profi tolvajt (Karácsonyi Zoltánt), a Red Bullt ivó testőrt (Hevér Gábort) és a szendvics után áhítozó taxisofőrt (Scherer Pétert).

Sorolhatnánk tovább a szereplőket, akik annyira játszottak jól, amennyire profi színészeknek ezt egy tulajdonsággal bíró karakterek megengedik. Hámori Gabriella és Seress Zoltán még hozzá is tettek valamennyit magukból, amennyit épp nem sajnáltak egy minimál közönségfilmtől: a szomorú nézést. De az alkotók szándékát követve, akik a kreatív energiáikat inkább a kísérő elemekre alapozták, mi is a reklám és egyéb kellékek szabályos keretét vesszük szemügyre.

A lányok például felveszik a koszorúslányruhákat, először annak a lánynak jön le a szoknyarésze, aki lelkesen nyomoz, aztán később a másik kettőé is, a film végére jellemfejlődésként mindhárman kisestélyire kurtulnak és koszosak lesznek. A menyasszony és a vőlegény a hangulatuk alapján többször átöltözik a nap során: Hámori hol Pazicski koktélruhát húz, hol farmert, de legtöbbször a menyaszonyi ruhájába bújik, vagy hirtelen fehér fűzőben és fehér bugyiban üldögél végig pár dialógust. A ruhák az Orlando nevű pesti ruhaboltból valók, és tényleg rendesen befolyásolhatták a történetet, mert a tulaj Halász Éva jelmeztervezőnek is ki volt írva a főcímben a tényleges jelmeztervező Breckl János mellett.

Fontos elemnek szánhatták a Bonbonita desszertdobozt is: először még nem ismerjük fel, hogy az, csak eldobják a kocsiból, de később a szállodában kinyitják, mutatva rendesen a fedelét, aztán a csokigolyókkal játszanak. Isszák az energiaitalt, nem beszélnek róla, isszák, közben beszélnek róla, itt már poén is van (a film alatt ez a háromból az egyik), és így tovább. A maffiózók mini Fiattal (Fiat 500-assal) járnak, először értjük, hogy ez poén, alig férnek el benne, mindenki elmegy mellettük, aztán ahogy a történetben még többször funkciót kap (a kocsi alapján tudják meg, hol a túsz, vagy benne beszélgetnek), a néző ráébred, hogy már a termékek irányítják az eseményeket. Maga Eger városa is többször feltűnik a Kisváros sorozatát idéző képekben néhány utcai jelenet erejéig, aztán lemennek a katakombákba, hogy a wikipédiából mondjon fel pár történelmi tényt a legszórakozottabb lány. Látszólag csak az volt kitalálva rendesen, hogy az egyes termékek hányszor legyenek a filmben, a színészek és a cselekmény fordulatai pedig ehhez asszisztáltak.

A szálakat már kevésbé szabályosan, de sokszor hasonlóan nehézkesen bonyolították, még a német vígjátékoktól is több lazaságot várna a néző (a Tv2 szponzorálása miatt a német anyatévén is vetíteni fogják). De hát ez az alkotóknak sem volt olyan fontos, így ezt nem elemezgetjük. Inkább Sas Tamást csodálnánk elpusztíthatatlan bátorságáért, hisz mindenki megírta, milyen ciki, hogy kreált szövegeket énekeltetett spontán az S. O. S Szerelem szereplőivel, hát itt még cikibb helyzetet mert felvállalni: a lányok egy közös dalt énekelnek playbackkel az autóban, az egri színházban, majd a szilvásváradi kastély udvarán.

Nem tudni, mi történt Sas Tamással, hogy a saját közönségfilmjeihez képest is visszalépett, talán megpróbált ellesni valamit az Argó az Egy bolond százat csinál és a Papírkutyák amúgy is kínos jeleneteiből. Tény, hogy egyedi dolog hátrafele futni, de ezzel csak a szórakozni vágyó közönség idejét húzza, mindezt pár tízmilliós MMK-s és kulturális minisztériumi támogatással.