Sas Tamástól sújtva

2007.02.05. 17:00
A filmszemle ötödik napján ért minket pár megrázkódtatás. Legjobban még a Márai Sándor-filmet élveztük.
Sas Tamás: S.O.S. Szerelem - 2/10
Gőzsy Kati

A kérdés, miért nem tartottak tesztvetítést az alkotók? Most feltűnés nélkül kivághatnák azt a pár ízléstelen és felesleges jelenetet, ami hazavágja az új, várva várt Valentin-napra betervezett filmjüket. Már csak kilenc napjuk van a bemutatóig!


Klikk!
A film egyébként működne. A randiszervező iroda új kliense (Fenyő Iván) egy lányra mozdulna rá (Ullmann Mónika), de hiába, túl suttyó hozzá, így a főnök (Csányi Sándor) személyesen veszi kezébe az ügyet. A forgatókönyvíró Szurmai János nekünk is elmondta anno, hogy a Randiguru című filmet az ő ötletéből lopták, erre most a Pokolba a szerelemmel című filmből vett kölcsön ötleteket, nem is keveset. Ennek köszönhetően alig várt fordulatok színesítik a történetet. De hiába, most már beletörődve kimondhatjuk, hogy a rendező Sas Tamás csak a művészfilmek otthonában van otthon, közönségfilmes pályáját az elhatárolódások és a hősiesen bevált ízléstelen filmek jelzik. Az S.O.S. Szerelem végeredménye az utóbbi kategóriába tartozik.

Szóval vegyük sorba a kínos, gyomorforgató jeleneteket: Ullmann Mónika spontán énekelni kezd valamilyen borzalmas dalt (olyan fordulatokkal, hogy: neked öt gigabájt, nekem öt libamáj, jaj a szívem úgy nagyon fáj). Mindezt playbackről teszi és nagyon hosszan. A másik a happy endet jelzi: a szerelmes pár smárol. Látszólag nagyon érzékenyen. Öt percig. Pedig már a vagy nyolc happy endes jelenetből sejthettük, hogy ők szeretik egymást. A bújtatott reklámokról ezek után minek is beszélnénk, a film nem ezen múlt.

Dárday-Szalai: Az emigráns - Minden másképp van - 7/10
Gőzsy Kati

Az öreg Márai és felesége San Diegóban tölti életének utolsó hónapjait, és néha bevillan a múltjuk. Az öregedéssel, a betegséggel és a halállal való szembenézés traumája mellett az író ráébred arra, hogy az emigrációja zsákutca volt, aztán öngyilkos lesz. A film épp attól működik, hogy a Jutalomutazásról ismert dokumentumfiles páros kreálta: életszerű jelenetek, elvielhető belassultság jellemzi. De épp ettől a kevésbé precíz hozzáállástól rossz is: furán tagolják szét a filmet az archív felvételek, 2006-os képeket láthatunk a taxizó Márai-párról és dokumentumfilmesen semmilyen a képi világa (azért a másodoperatőrnek hála láthatunk néhány szép snittet is). Ami viszont a pozitív oldalra billenti a mérleget: hogy bátran közelíti meg a kimondatlan igazságot: Márai egy pozőr volt.


Bács Ferenc két évtizedet öregedett a kilencvenéves szerep kedvéért, és dicsérhető a feleség is (Gyöngyössy Katalin), mégha a hangja kifejezéstelen is. A fiatalkori párosukból csak a fiatal Márai (Welker Gábor) nem illik a képbe. Szegény egyfolytában azon erőlködik, hogy a nagy író fiatal illusztrációja legyen, vagyis megpróbáljon úgy nézni, mintha a fejéből nagyon kikívánkozna valami, de hiába. Pedig ez az, amit Márai szemére semmiképpen nem vethetünk.

Ott volt a díszbemutatón Karinthy Márton és lánya is, erről eszembe jutott, hogy Karinthy Ferenc éppen azért utálta Márait (amivel az író Bács Ferencként majdnem szembenéz az utolsó naplója alapján készült filmen önmagával), hogy az egész élete, emigrációja csak egy gesztus volt. Gesztusa válogatja.

Hasutasok - 4/10
Strommer Nóra

Szőke András vasutasfilmje ugyanúgy nem áll össze játékfilmmé, mint Sándor Pál búcsúvígjátéka, a Noé bárkája. A Hasutasokban, aminek Sándor Pál volt a producere, a különböző alaphelyzetekre előadott csoportos ökörködések csak egy darabig szolgálják a cselekményt. Ezért egy idő után úgy éreztük, mintha Szőke Andrást beválogatták volna a Szeszélyes évszakokba, aminek 82 percen keresztül sorjáznak az epizódjai.


A Taliándörögdön forgatott filmben Honos kisfalu pályaudvarának egyetlen célja, hogy munkahelyet, és megélhetést biztosítson a falu dologtalanjainak. Mikor tehervonatokat terelnek a vonalra, a három vasutas, Badár Sándor, Szarvas József és Derzsi János, a helyi masszőrrel kiegészülve csapolja meg a szállítmányokat. A finisben egy patyomkin-vasútállomást is felhúznak egy éjszaka alatt, hogy a beígért EU-s pályázati pénzekre rátehessék a kezüket.

A Hasutasok szereplői ugyanolyan megélhetési köpönyegforgatók, mint anno Sinkovits Imre és alkalmi társai A tizedes meg a többiekben. Szőke viszont úgy csinál viccet a múlt rendszerből örökölt berögződésekből, a korlátoltságból és a vidék nyomorúságából, hogy közben párszor összeugrik a gyomrunk. Sosem gondoltuk volna, hogy egyszer Hernádi Judit csupasz, tejbegrízzel összemaszatolt mellét kell majd néznünk szélesvásznon, ahogy az egy ötvenes alkoholista vágyaiban megjelenik. A színészek, standup komikusok és tévésztárok különben felszabadultan adják az idiótát. Csak Farkasházy Tivadar ül ugyanolyan feszülten a MÁV-vezetői székben, mint a Heti Hetes pultja mögött. De még ő jár a legjobban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?