Két és fél dimenziós Avatar

Még mindig a 300 a legjobb kardozós-szandálos film a Gladiátor utáni tíz évből. Hollywood sikerreceptje – túrj elő egy kultfilmet a 80-as évekből, turbózd fel CGI-vel a látványt, rakj bele brit akcentussal beszélő sztárokat, dobj a plakátra egy harsogó 3D-feliratot – nálam nem működött. A Rottentomatoes kritikagyűjtő oldalon 30 százalékon, az IMDb-n 6,3-on áll, de a bevétel szerint anyagilag nyereséges a vállalkozás: 230 milliót hozott a 125-be került film.

A Titánok harca trailere nagyon ütős volt. Akkor még reménykedtünk, hogy ez lesz a családbarát 300, belassítva mészároló hőssel, melleket még véletlenül sem villantó hősnővel, zúzós zenével, pajzsfalban pusztító argoszi harcosokkal, meg ráncos arcú perzsákkal, akik látványosan felaprítják a Görög regék összes szörnyetegét:

Ehelyett láttunk egy papírmasé díszletek előtt Jedi-bölcsességeket szóró Zeuszt (Liam Neeson), meg egy Lost-füstlénybe oltott Voldemortot, aki agyoneffektelt fekete tűzzel gyilkol és szomorú szemű Shakespeare-színészként monologizál (Ralph Fiennes). Kedvenc Bond-lányunk, Gemma Arterton megkapta pályafutása legrondább ruháit és legelőnytelenebb sminkjét (bezzeg az idén szintén kosztümös fantasyben nyomuló, hiperprűd Disney beöltöztette ókori szexistennőnek).

A 81-es Titánok harcára mindenki úgy emlékszik vissza, mint a korszak egyik legjobb, gumiszörnyekkel és Ursula Andress-kaliberű kebelcsodákkal telezsúfolt fantasyjére. Az új verzió sztorija ezeréves klisé. A mostohaszülőknél nevelkedett mitológiai hős (Sam Worthington) elveszíti a családját, de felbukkan egy titokzatos jótevő, aki elmondja: te vagy a kiválasztott, örökölted az igazi apád hatalmát, itt van az öreged szuperfegyvere, egy kardmarkolat, amiből a te kezedben előugrik a penge, csak ezzel győzheted le a gonoszt és szabadíthatod ki a hercegnőt, indulj most rögtön. Star Wars-fanok, ismerős?

A rendezést hiba volt a Szállítókat jegyző Louis Leterrier-re bízni, mert nem tudta jól kitölteni a játékidőt, a 3D-s jeleneteket meg totál kifelejtette ( januárban döntötték el az utólagos konvertálást, de nem sikerült meggyőzőre). A kráken elleni harc vagy az alvilági hajózás székbe szögezős volt ugyan, de nagyon hiányzott a térhatású parasztvakítás: sehol egy vászonról lelógó kard vagy lándzsa, nem kapkodtuk a fejünket a felénk dobott pénzérme elől, pedig ezeket már a 2007-es Beowulfban is meg tudták csinálni.

A forgatókönyvíróknak sem adnék több hollywoodi melót. Phil Hay és Matt Manfredi valószínűleg egy másik bolygón töltötték az előző 30 évet, mert különben tudnák az aranyszabályt: ha egy csapat macsó zsoldos szörnyvadászatra indul, akkor oda nem forró mosolyok kellenek, hanem tökös beszólások, mint a Bolygó neve: Halálban vagy a Predátorban. Mert a műfajból adódóan úgyis mind meghalnak (a kincs és a hercegnő mindig a főhősé), de így legalább emlékszünk rájuk ("Vasquez, néztek már tévedésből férfinak?" "-Nem. És téged?").

A film ráadásul hemzseg a logikai bakiktól. A 81-es verzióban még nem is szereplő állatidomár varázslónak (aki ránézésre egy tatuini buckalakó meg egy ent szerelemgyereke), csak sokára jut eszébe, hogy parancsolni tud a gigaskorpióknak és mellesleg csatlakozna a hősökhöz. A látványvilág sem mindig jó: a CGI-medúza elleni harc már annyira ronda volt, mintha a trükkcsapat egy 5 évvel ezelőtti konzoljáték kidobott videójába montírozta volna a főszereplőket.

Csak két stábtag volt, aki képességeihez mérten mindent beleadott, és látványosan élvezte a Kanári-szigeteken és a walesi helyszíneken zajló forgatást. Az egyik természetesen a filmet végigkardozó és ugráló Sam Worthington, aki az Avatar és a Terminator 4 után már magabiztosan előzi Jason Stathamet és Vin Dieselt a legfelkapottabb kopasz akciósztárok toplistáján, bár a Titánok harcával ez az előzés kicsit megtorpant: most sem a robot, sem a navikülső nem mentesíti a mimikahiányát.

Mads Mikkelsen pedig új oldaláról mutatkozott be: vért könnyező Bond-gonosz helyett leszálkásított, raszta zsoldos lett, aki az akciójelenetekben úgy nézett ki, mint Dwayne "The Rock" Johnson kistestvére. És ő nyögte be a film egyetlen poénját is, amikor a csatába induló argosziak megtalálják a mechanikus aranybaglyot a régi Titánok harcából. Ezek miatt a film nálam 4/10-esre tornázta fel magát a mínusztartományból.