Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A vámpírlét mindig is az alantas vágyakról, az ölés és az ölelés örök kényszeréről szólt. Az Alkonyat - Napfogyatkozás szemérmes vérszívói viszont nemcsak az embervadászatot, az esküvő előtti szexet is hanyagolják, azaz Stephenie Meyer megint szemen köpte Bram Stoker és Anne Rice életművét. Ezek után a következő regényhőse lehetne egy csupasz és szelíd farkasember, aki imádja az ezüstöt, és nem is teliholdkor változik át valamelyik random Szépség vegetáriánus Szörnyetegévé, hanem amikor akar.
A harmadik rész után sem lettem Alkonyat-fanatikus. Pedig tényleg szerettem volna valami pozitívumot találni benne, vagy legalább megérteni végre, miért rajonganak érte milliók. De a Napfogyatkozás csak a korábbi két film ismétlése lett. Az Alkonyatból átmentették a hullaarcú tinibálvány (Robert Pattinson) nyűglődését és az állatvéren tengődő, emberséges családtagokat, az Újholdból meg a szerelmi háromszög lett újrahasznosítva: Bella (Kristen Stewart) mellett még a hóesésben is ott feszít a félpucér farkaskölyök (Taylor Lautner).
És ott van a szex. Vagyis pont ez az, hogy nincs. Pedig az Alkonyat összes kortárs vámpírhistóriája erről szól, a True Blood - Inni és élni hagynitól az Anita Blake-regényfolyamig. Az Alkonyat főszereplője viszont egy 200 évvel ezelőttről ittragadt, régi vágású úr, aki az apától kérne engedélyt a lánykérésre, és görcsösen ragaszkodik hozzá, hogy házasság előtt nincs szex. A 12-16 éves korosztályban viszont pont emiatt népszerű az Alkonyat-széria. A Bellával könnyen azonosulni tudó, a suliban különcnek, könyvmolynak, netfüggőnek tartott kiscsajok odavannak a Bravo-újságok felvilágosító rovatát idéző alapkonfliktusért: vajon a lány a szomszédból a mindig figyelmes úriembert és az örök szerelmet választja, vagy a szénné gyúrt, bunkó, motoros macsót, akit kizárólag az ösztönei hajtanak? Ezzel a dilemmával csak az a baj, hogy már a második rész is erről szólt.
A korábbi filmek hibái is sorra visszaköszönnek. A fakóra szűrt színvilág eredetileg ugye a hegyekben élő kanadaiak belterjességét hivatott jelképezni, de most a jelképezés helyett csak idegesítő. Főleg, hogy a jelkép is eltűnt: nincs belterjesség, már Amerika összes vámpírja a hegyekben klánháborúzik, és minden második indiánról kiderül, hogy egy Disney-rajzfilmből szökött, rondán megrajzolt amerikai farkasember.
A rendezőcsere sem használt a filmnek. A fantasyrajongó Chris Weitz helyett David Slade ugrott be, aki korábban a 30 Days of Night című képregényadaptációval bizonyította, hogy ért a vámpírokoz, főleg ha azok fegyverrel rohangálnak. Az akciójeleneteket tényleg jól összehozta, pedig kényszerpályán mozgott: vérfürdőt rendező gonosz vámpírok helyett csak tántorgó zombikat kapunk, akik összetört porcelánbabává változnak, ha levágják a fejüket.
A színészekről fölösleges szót ejteni, a Harry Potter-széria névtelen gyerekstatisztáiba több tehetség szorult, mint a három főszereplőbe együttvéve, mi mégis sorba vesszük őket: Kristen Stewartot megint tornacipős, kialvatlan átlagcsajnak öltöztették be, akiért csak azért aggódik a néző, nehogy összeessen a legfontosabb jelenetek közepén. Robert Pattinsont nem értem, miért tartják tinibálványnak, itt végig olyan volt, mint egy járkáló hulla a boncteremből. Taylor Lautnetnek meg csak a félmeztelenül feszítés megy, drámai hősnek Schwarzenegger is jobb volt. Viszont a hármuk közül még ő a legkevésbé rossz, és ha már bálványozzák őket, inkább vele tegyék.
Pozitív jelzőt Billy Burke-ről tudnék írni, harmadszorra hozza profin az apaszerepben gyötrődő seriffet, és benyöghető poénokat is kapott. Nikki Reed is csak a karaktere miatt a kedvencem: az 1920-as években lett halhatatlan vérszívó, miután egy csapat öltönyös fickó megerőszakolta és megölte, de egy vámpír az utolsó pillanatban megmentette. Rosalie ezután esküvői ruhában, puskával a kezében egyenként vadászta le őket, de ezt sajnos csak 2 percig mutatták a Napfogyatkozásban, pedig simán külön könyvet vagy filmet érdemelne. Csak ne Stephenie Meyer írja meg. (5/10)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon