Férfiak, akik gyűlölik a nőket

Férfiak, akik gyűlölik a nőket – 8/10

Valuska László

Nácik, milliárdos vállalatbirodalom, szabad sajtó, nők elleni erőszak, hekkerek – ennyi témát írt meg Stieg Larsson A tetovált lány (eredeti címe Férfiak, akik gyűlölik a nőket) című könyvében. A Vangern család és konszern feje negyven év után megelégeli, hogy minden évben kap egy virágot, ami legkedvesebb rokonának meggyilkolására emlékezteti, ezért felkéri az éppen börtönbe készülő oknyomozó újságírót, Mikael Blomkvistet (Michael Nyqvist), hogy derítse ki, mi történt. A különleges, fagyos szigeten beindul a nyomozás. A film érdekes rendezői koncepciója, hogy képregényes, szuperhősös világ a Luc Besson-féle Nikita svéd rokonaként megjelenő, cyberpunk Lisbeth Salanderé, és a nagyon realisztikus Blomkvisté, amelyek szépen keresztezgetik egymást.

A skandináv krimi nemcsak a műfajt újította meg, gazdasági sikereket is hozott a kiadóknak és szerzőknek: a mintatársadalomban megbújik az erőszak, a perverzió és a macsólogika, amit körbevesz a fagyos szél, a néptelen utcák és az állandó sötétség. Ha már meg kell mutatni a mintatársadalom kritikáját, tegyék így.

A legfontosabb hír azoknak, akik olvasták a könyvet: semmit nem veszített a remek történetvezetésű, színes-szagos karekterekkel dolgozó, a médiaipart, a náci múltat és a nők elleni erőszak társadalomkritikáját adó regény az adaptálás során, igaz, a sok szálból egyet követnek alaposan, a többi legfeljebb díszítés. Feszes, izgalmas filmet készítettek a larssoni alapanyagból, amiben a 40 évvel ezelőtti rejtélyes halálesetre koncentrálnak, a többit jelentős részben elhagyják, de nagyon ügyesen. Nem voltak megmagyarázhatatlan kihagyások, a film érthető, logikus és izgalmas, bár a könyv részletessége, Mikael Blomkvist kicsit béna személyisége és profi újságírói hozzáállása hiányzott, ahogy minden részletet felderítenek Lisbeth Salanderrel.

A legfontosabb hír azoknak, akik még nem olvasták a könyvet: a film után rögtön el kell olvasni a könyvet, mert ez az a különleges eset, amikor nem a történet megoldása a lényeg, hanem a kacskaringós út, amíg a megfejtésig eljutnak. A film minden jelenete mellé még tíz részletesebbet és érdekesebbet tesz a könyv, így lehet, hogy egy Drót-szerű sorozat alkalmasabb lett volna a feldolgozásra, mert annyira erősek a mellékszereplők történetei is.

Az olvasás során elég erős kép alakult ki bennem a tetovált lány, Lisbeth Salander (Noomi Repace) karakteréről, aki a filmben képregényhősnek tűnik az óriási bakancsával, a szétpírszingelt arcával, de kicsit hiányzik belőle a magyarázat, ami miatt segíteni kezd. Egyébként annyira rejtélyes a múltja, hogy még az első kötetből sem derül ki sokkal több. Majd a másodikból (A lány, aki a tűzzel játszik) jóval több fog. Addig elégedjünk meg azzal, hogy ő egy hétköznapi szuperhős fotografikus memóriával, és nemcsak rendkívül okos, de miközben múltja miatt szinte érzéketlen, valójában nagyon erős motivációkkal rendelkezik.

Az erőszak szokott sok lenni a nézőknek és az olvasóknak is, de ez a történet erről szól, fel kell készülni rá, nemhiába az a könyv mottója, hogy Svédországban a nők 18 százalékát élete során bántalmazták. A skandináv krimik brutálisak, Larsson pedig élvezi is, hogy megmutathatja az erőszakot, persze nem öncélúan, hanem a cél érdekében. A tetovált lány sorozat a férfitársadalomról szól, amelyben minden férfi omnipotens, így kedvére megerőszakolhat és megölhet akárhány nőt. Nőnek lenni nem teljesítmény, csak eszközszerep, míg Lisbeth Salander, sőt a könyvben fontos szerepet kapó főszerkesztőnő is ennek ellenkezőjét bizonyítja. Ahogy Stieg Larsson egész Millennium-világa.

A burzsoázia perverz bája – 10/10

barb

Amikor először olvastunk arról, hogy a Millennium-trilógia első részéből készült filmet mennyire utálják a regényért rajongók, rögvest felmerült, hogy dupla kritikát írjunk. Egyikünk úgy, hogy olvasta, másikunk úgy, hogy nem. Az előzmények nélküli változatot én vállaltam be, és bár nagy volt a kísértés, hogy belefogjak a kötetbe, kibírtam, eddig.

Arra az alapkérdésre, hogy érthető-e a film a regény ismerete nélkül, egyértelműen igen a válasz. Niels Arden Oplev érezhetően arra törekedett, hogy pontosan adaptálja a regény krimiszálát, ami külön is megáll a lábán, tele van perverzitással, a békés felszín alatt megbúvó őrülettel, nőgyűlölettel, rasszizmussal.

A 153 perces film talán kicsit  túl iskolásra is sikerült, ahhoz képest mindenképpp, hogy a készülő hollywoodi verzióban biztosan leszednek belőle vagy tíz mellékszereplőt, kihagyják a médiavonulatot, talán még a tetovált lány múltja is kikerül a sztoriból. A pure krimi úgy is élvezhető lesz, de el fog veszni belőle az, amit a hardcore rajongók már a svéd verziónál is hiányoltak, a részletgazdagság. Pedig ez az, ami a dán Oplev-filmet erőssé teszi, fel sem merül, hogy az alaptörténet szempontjából mellékes jeleneteknek miért kellett szerepelniük a filmben.

Ami A tetovált lányban meglepő lehet, az az erőszak részletes és naturalista ábrázolása. A film (és a regény) mentségéül talán csak annyit hozhatnék fel, hogy a svédek minden másban is a kendőzetlen őszinteség hívei, nem szokásuk lírai szépelgésekkel takargatni a bűnöket, sem habcsókokkal díszíteni az erényeket.

Ha néha rosszul is vagyunk a durva jelenetektől, a remek színészgárda a következő másodpercben feledteti az élményt. Az oknyomozó újságírót alakító Michael Nyqvist nagy sztár a hazájában, hogy nem alaptalanul, arról már mi is meggyőződhettünk többek között az elpusztíthatatlan életörömöt sugárzó Hétköznapi mennyországban, és az ABBA-lázról készült Együtt című filmben is. Nyqvist most sem hazudtolja meg magát, a ridegen profi és csalhatatlan újságíró helyett az embert hozza. Finom arcjátékáról, zavart gesztusairól lejön az a fajta tehetséges lúzer, aki mellé kell egy kemény nő, hogy kvalitásai kiteljesedhessenek. Ha elképzelem, hogy ezt a szerepet a baltaarcú Daniel Craig fogja alakítani a hollywoodi remake-ben, máris sírni tudnék.

De a kiváló játék gyakorlatilag elmondható a népes Vangern család tagjait játszó összes színészről is, különösen jó volt nézni a családfőt játszó Sven-Bertil Taubét. Nekem a Lisbethet megformáló Noomi Rapace volt kicsit túljátszott, főleg a már említett képregényszerű karaktere miatt.

A tetovált lány másik nagy érdeme a gyönyörű operatőri munka. Jens Fischer és Eric Kress szépen egyensúlyoz egy sikamlós területen, bár nagy lenne a csábítás, a képekkel mégsem akarják felülmúlni a bizarr történetet, de tökéletesen aláfestik azokat, kihasználva a gyönyörű helyszínekből és az erős karakterekből adódó lehetőségeket.

Ha mindez nem lett volna elég, akkor azért, mert a film beemel olyan nagy elődöket is, mint a Nagyítás, A bárányok hallgatnak vagy a Hetedik, biztosan jár a 10/10.