Az unalom, ami akasztófához vezet

Először is nézzük az alapanyagot, mert nem mindegy, hogy miből nem sikerült kihozni a maximumot. 1958-at írunk. Van néhány 15-16 éves vagány, akik "gengszterbandát" szerveznek, a tervük az, hogy munkásőrök, rendőrök lefegyverzésével fegyverhez jutnak, aztán rabolgathatnak jókedvvel-bőséggel. Különböző bűncselekmények már terhelik két bandatag, Mansfeld és Bóna kartotékját, nem angyalokról van szó. Szimpla gengsztertörténetnek indul ez, mint a Volt egyszer egy Amerika első része, csak ezek a srácok nagyon bénák, el is kapják, le is sittelik őket hamar.

Először is Mansfeldnak volt '56-os múltja, bár gyerekként, és nem átgondolt ideológiai háttérrel, de összekötőként, sofőrként segítette a Széna téri felkelőket. Későbbi balhéik mögött mindig ott volt a rendszer gyűlölete, még ha első ránézésre szimpla gengszterkedésnek tűnnek is. A börtönben viszont Mansfeld meglepő módon mindent magára vállalt, mentette a többieket. Kocsilopásokért még nem végeztek ki senkit, és sokáig úgy nézett ki, hogy a rendőr lefegyverzéséért sem. De aztán mégis ellenforradalmár-üggyé koholták Mansfeld ügyét, és kivégezték '59-ben. Pedig lehet, hogy idősebb korára kijózanodott volna.

Virítani kéne

A filmben középpontban ez az "igazságszerető", megtörhetetlen csávó, Mansfeld Péter (Fancsikai Péter) áll, aki a barátaival lefegyverez egy rendőrt, és egy kicsit ki is szeretnék robbantani újra az 56-os forradalmat. Persze mielőtt bármit is kirobbantanának, elkapják őket, aztán egy évig börtön, vallatások, verések. Majd a kivégzés. Nyilván a rendezőnek az első fél órában viszonylag könnyű dolga van, mert sűrűbbek az események: szervezkedés, kocsilopás, meztelen nő stírölése, aztán maga az akció.

Szilágyi Andor, a rendező akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor a börtönévre, a vallatásokra kerül a sor, ott ugye virítani kéne valamit képben, dialógusban, forgatókönyvben és rendezésben, hogy a néző ne aludjon bele a monoton vallatásokba, és esetleg még enyhe izgalmat is érezzen. És itt a rendező el is csúszik rendesen, feszültség nulla, nem érezzük, hogy bármi is fenyegetné ebben a börtönben Mansfeldet, azon kívül, hogy állandóan kérdezgetik, és hogy a kérdések között hosszú csönd van, na meg néha elcsattan egy füles.

Nem erőszak

Az azért érzékeltetve van, hogy Mansfeldet verik, meg kínozzák, de egy rendes művészfilmben ilyesmit nem mutatunk, mert még a végén a néző felébredne egy kicsit. Persze feszültséget önmagában az erőszak még nem teremtene, és tagadhatatlan, hogy vannak rendezői próbálkozások az unalom megtörésére.

Például van egy párhuzamos szál: Mansfeld anyja (Maia Morgenstern) kétségbeesetten szalad fűhöz-fához, hogy Cseterki elvtárs, tegyen valamit a fiam érdekében. Van egy halvány próbálkozás a két kihallgató tiszt közötti kapcsolat, valamint Fenyő főhadnagy (Nagy Ervin) elbizonytalanodásának kibontására is, és a monoton vallatási jelenetek közé vannak ügyesen ékelve Eperjes Károly komédiába hajló jelenetei, amelyek viszont zseniálisak.

Guldenburgok a kora kádárkor skanzenében

De ha már a film nagy részét a börtönös rész teszi ki, akkor nagy hiba volt kihagyni azt a ziccert, hogy Mansfeld cellatársa börtönügynök volt, akiben viszont Mansfeld teljesen megbízott, és őszintén megosztotta vele legtöbb titkát. Mansfeldnek minden tervéről tudtak a nyomozók, egy erős orwelles effekt lett itt kifelejtve.

Szóval, ha fölkészültünk az unalomra, akkor elmondom, hogy miért érdemes mégis beülni erre a filmre. Például a színészekért. Fancsikai Péternek vannak hiteles pillanatai, Pindroch Csaba pedig nagyon jól beletalált a debil Blaski figurájába. Egyszerű fickót a legnehezebb játszani. Eperjes a tőle megszokott formát profin szabta rá az államvédelmis tiszt figurájára, jeleneteit külön ki kéne gyűjteni egy dvd-re. Maia Morgenstern játéka viszont kiábrándítóan sablonos, olyan mintha a Guldenburgok örökségéből lépett volna elő.

Érdemes megnézni a Mansfeldet az ötvenes évek-, a kora kádárkor-fíling miatt is. Nem minden tökéletes. Például a korabeli fotókon világosan látható, hogy a helyszíni szemlén pufajkások vigyáztak Mansfeldre, de hova tűntek a filmből a pufajkák? És lehet borzongani az egymást keresztbe-kasul lehallgató államvédelmiseken, lehet gyűlölni a vidékről kolbásszal, sonkával teli kosárral hazatérő elvtársakat. Megnézhetjük, hogyan lehetett ráijeszteni és játszva beszervezni valami szerencsétlent, aki ellopott két vasdarabot a gyárból. A Mansfeld filmnek nem jó, de skanzennek igen.