Eszenyi Enikőt leteperte egy felpuffadt barack

2007.04.18. 12:41
Ilyenkor van bajban a kritikus. Amikor Török Ferenc új filmjét, az Overnightot nézi meg. Főleg, mert úgy érzi, a rendező sem tudta, mit akar, ha meg igen, akkor nem sikerült átnyomnia a német, indiai koproducereken. A végeredmény egy nézhető, de lassú film lett. Magyar viszonylatban azért ez sem rossz.
A film ismertetője sok izgalmat ígér: egy menő bróker élete legizgalmasabb 24 órájának történéseit mutatja be. Csakhogy a rendező úgy döntött, nem elég neki az érdekfeszítő sztori, valami mást akart belőle kihozni, de az nem egyértelmű számomra, hogy micsodát. Csak az, hogy nem akarta, hogy izgalmas legyen, és nem akart benne nagyon történést sem.

A lassú kameramozgással felvett, gyönyörűen kidolgozott kockákból először arra következtettem, miután hosszú ideig csak unatkoztam rajta, hogy ez egy szép reklámfilm a budapesti színművészetin utóbbi tíz évben végzettek munkájáról: nem történik benne sok minden, de az legalább jól néz ki. Erre mutat egy-két művészfilmes részlet is: egy funkciótlan vonal, egy beszéd közben elvándorló kamera vagy egy főszereplő, aki maga sem tudja elmondani, hogy mi történt vele az elmúlt egy napban, amit mi végigkövethettünk. Na de ez sem volt igazán markáns érzés.

Aztán otthon elalvás előtt jutottak eszembe róla a dolgok: a látszat ellenére a rendező magát a nihilt akarta bemutatni. Azt, hogy minden mindegy, ha gazdag vagy, ha nem, ugyanazt a szaros életet kell élned, ugyanolyan nehéz döntésekkel kell szembenézned, és a végén ugyanúgy elszáll veled a repülő. Bár ezt filmszerűbb elemekkel, meg egyáltalán egy filmszerűbb filmmel jobban értettem volna, mert így nem volt igazán egyértelmű. De ha mégis ez volt a lényege, akkor megérte megnézni. Főleg, mert úgyis minden mindegy.

Totál bealudt volna az ember, de


Abszolút pozitívuma a filmnek, hogy igen jó színészek tűnnek fel benne néha, akár csak egy-egy jelenetre. Az érdekesség ebben az, hogy a minőségi színészek ellenére a közönség igazán csak egy színész lapjait vette igazán, a Vajdai Vilmosét. A TÁP Színház vezéregyéniségének minden mondatán dőlt a közönség a röhögéstől, bármit csinált, arany lett belőle. Talán azért is vicces ennyire filmbéli karaktere, mert alternatív személyétől a lehető legtávolabb eső szerepet osztották rá: egy öltönyös, zselézett hajú brókert játszik.

A rendező főszereplőjével, Bodó Viktorral szemben ironikus volt. Akinek esetleg elkerülte volna a figyelmét, hogy a Kalózok vagy a Rosszfiúk fiatal sármőre úgy fellpuffadt, mint egy érett barack, annak poénsorozatokon keresztül juttatják ezt eszébe. Bodót ezt láthatóan nem zavarja, de a rövid üzletember-frizurával kihangsúlyozott fejéhez tényleg szükség van a szélesvászonra.

Eszenyi Enikő állati jól néz ki, de egyértelműen túl erős karakternek tűnik titkárnőnek. Igazat adok kolleganőmnek, hihetőbb lett volna ha titkárnő helyett brókernőt játszik. De ez részletkérdés, faszpörgettyű titkárnőnek is beillett, hiszen még mindig nem csökkent semmit híres szexepilje, és ezt a röpke szexjelenetben is bizonyította.

A többi szereplő hiteles magyar színészt alakított, és mire már totál bealudt volna az ember a lassan mozgó képeken, az andalító zenén, üdítő fénypontok tűntek fel. Például Mucsi Zoltán életunt taxisként, egy igéző Gryllus Dorka, vagy a másik (még nem elhízott) sármőr: Nagy Ervin, vagy a magyar átlagnál kevésbé erőltetett játékú Szőcs Artúr (az Indiába származott magyar bróker szerepében). Vagy ha újra megszólalt Vajdai Vilmos, vagy elhangzott valami Ötvös Csöpi-filmet idéző humormorzsa bazdmegeléssel felturbózva.

A kollektív budapesti tudat


A másik pozitív vonulat, amit a filmben felfedeztem, hogy a budapesti polgár mindennapjaiból próbál ismerős képeket beletenni. Például, ki ne nézegette volna a kocsiból ezerszer az utcák felfestett csíkjait? Vagy ki ne találkozott volna olyan taxissal, akinek még a Podmaniczky út is nehéz feladvány lett volna? Ki ne nézett volna utána hosszasan a Wasabi étteremben elvonuló falatkáknak? Ki ne kapott volna valamilyen pszichoszomatikus rohamot, amikor lement egy szórakozóhelyre, és ott olyan emberek hadába botlott, akikkel a találkozás több volt mint kínos?

Eme apróságok mellett Budapestnek olyan oldalát mutatja az Overnightban Török Ferenc, ami nem is létezik, vagy csak az nem ismeri, aki nem a gazdag üzletemberek életét éli. De ez kifejezetten jó, mert nem árt ennek az elhanyagolt városnak, ha adagolnak hozzá ez kis illúziót, főleg, hogy a filmet külföldön is fogják majd vetíteni.

A harmadik fő pozitívum a filmzene: ezt a feladatot Török két profi, de fiatal német zenészre bízta (Moritz Denis, Eike Hosenfeld), akiknek sikerült is a képeken látható hangulatot aláfesteniük.

Ez meg mi volt?

Persze még most is tanácstalan vagyok, nem ártana, ha a rendező elmagyarázná, hogy ezt a filmet minek szánta, hisz a sötét színek és a lassú tempó ellenére nem volt elég nyomasztó film. Művészfilmnek egyébként is túl mainstream és túl drága. Közönségfilmnek nem elég bugyuta és nem elég szabályos. Akciófilmnek nem elég szórakoztató és nincs is benne elég történés. Persze az nem baj, ha nem lehet műfaji kategóriába sorolni, az már nagyobb baj, ha a rendező nem tudta, vagy nem hagyták eldönteni. És nem elég világos, hogy most melyik lehetőséggel állunk szemben.



  • Bérelnék
  • Bankszámla