Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Majdnem leájultam a popcornhulladék közé - 8/10 Szily László
A díszbemutatón - egyfajta filmipari rekordként, megszégyenítve a legpiásabb filmkuratóriumi elnököket is - már 30 méterrel a büfépult előtt lerészegedtem. Pusztán attól a nem túl cizellált gondolattól, hogy "hogy tudta ezt a Tilla így összehozni, aztakurva". Pompás film lett ugyanis a Pánik, nem hibátlan persze, de végig szórakoztató, sokszor vicces, néha megható és egyszer konkrétan megfagyott a vér az ereimben és majdnem leájultam a popcornhulladék közé. A halott csecsemőnél, de nem spoilerezek többet.
És ami a legjobb, hogy a Pánik pont abban erős, amin szinte az összes magyar film, még a jobbja is el szokott bukni: rendesen megírt, jól kitökölt, takkra működő forgatókönyve van, Till Attila klaviatúrájából és Szászi Zsuzsi dramaturgollójából. Pedig jó sok színes szálból szövődik a bölcsésztarisznya, ami pusztán technikai szempontból is bravúr, márpedig egy film nagyrészt pusztán technika, mármint jó esetben. A rendőrös vonal és a két shoppingoló anya szála a legviccesebb-legmeghatóbb, a gyerekféltésparától szenvedő leány mellékszála a legdermesztőbb, a dilinyós fiú a legzavarbaejtőbb; a sok tökéletesközeli vagy igen erős vonulat közül egyedül a pszichiátriai klinika szála lóg ki lefelé. A csoportterápiát vezető Schell Judité eleve az egyetlen bűnrossz színészi alakítás, és nem kapott hozzá sem jó szövegeket, sem igazán jó akciókat, kivéve a medencében verekedést. "A hülye pszichiáter, aki minden neohippi módszert kipróbál szegény csoportján a sámándobolástól Tóth Károly bajszának elégetéséig" inkább olyan "beszívva vicces" típusú poén. Ez a kis billegés azonban nem csorbítja a sírva vigadó szórakozást. A színészek nagyrészt elképesztően jók, 18 éves korom táján arról ábrándoztam, hogy egyszer csak rám töri az ajtót a felajzott Bánsági Ildikó. Most újra szerelmes vagyok belé.
Leírva béna, de működik - 7/10 Valuska László
A többszálon futó történet divatos Inarritu Korcs szerelmek, illetve Paul Haggis Ütközések című filmje óta, mert az ember összekeveri az önmagukban kisjátékfilmnyire elegendő sztorikat, összekapcsolja és működik is, ráadásul általában mindegyik történeti szál ugyanazt a meszidzset közvetíti. Itt a címnek megfelelően mindenkinek valami pánikbetegsége van, amivel igyekszik megküzdeni.
Tilla társadalmunkról alkotott metaforája a pánik, amit Hankiss Elemér és Lengyel László társadalmi érzékenységénél szerencsére sokkal viccesebben és érzelmesebben mutat meg. Egy baja van, a forgatókönyv. Hiába akartak a túlhajtott budapesti életről forgatni, ha Tilláék ezen a ponton olyan aránytévesztésekbe keverednek, amelyek tízból kilenc filmet hazavágnának, de ezt nem: 1, a magánklinika iszonyatosan kínos a viccesnek tartott terápiákkal és a borzalmasan félreinstruált, szürke Schell Judittal 2, a két szerelmes buzirendőr, a szíve szerint coming outoló Kovács Lehel és az álmacsó Thúróczy Szabolcs (mindkettő nagyon jó) Orczy téri lakóparki lakása és vállalati Audija sem stimmel, 3, a már mindenféle life crisis-en túl lévő Bánsági Ildikó szeretni való, bár fura, hogy utolsó energiáit is a szexi, pornófilmekből ismert bajszos tűzoltókra, valamint használt vibrátorokra használja el, 4, nem beszélve a Pánik legrosszabb karakteréről, az őrült, bedrogozott fiúról, aki anyjában a Gonoszt akarja megölni Stefanovits Angéla segítségével. És hiába tűnik leírva bénának mindez, a filmben mégis működnek a poénok.
A képzőművész Tilla első rendezése vizuálisan sokkal jobban lekötött, mint maga a sztori, ezért valószínűleg a látványtervezőt (Ágh Márton) és az operatőrt (Juhász Imrét) kell a leginkább kiemelni a stábból. Plusz az Imdb-re ma felhekkelem, hogy elkészült végre a magyar filmtörténet első fasza szörnye, a Bánsági Ildikóból átvarázsolt rántott húst evő Gonosz, ami a Karib-tenger kalózaiból igazolt maszkos, Richard Redlefsen munkája.
Ezeken kívül megtaláltuk az egyetlen opciót arra az esetre, ha Ónodi Eszter, Schell Judit és Hámori Gabi után új színésznőszerelmet keresnénk magunknak, az elnyúzott arcú szépséget alakító Gubík Ági személyében, akit a filmszemle legjobb színésznőjének választottak meg. Túlpörgött és kikészült pr-igazgatónőként igazi érzelmes és magányos (magas) Amelie, akit a minden szépfiúnál jobb végzetes szerető, Kolovratnik Krisztián tett taccsra.
Figyelem, szar társadalmunkról is lehet humoros és egyben érzelmes filmet készíteni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon