Kukkolós videó és bealvó kritikus

Szaladják István: Madárszabadító, felhő, szél
Bodoky Tamás

Gyönyörű természetfilm a Madárszabadító, és meglehetősen közhelyes filozófiai tanmese. Egy zarándok és egy kamaszfiú gyalogol valahol Oroszországban, végtelen búzamezők között, találkoznak, útitársakká válnak, és ezzel klasszikus tanító-tanítvány szituációt hoz létre a zen-buddhista rendező. Kettejük orosz nyelvű dialógusából épül fel a traktátus, a mellékszereplők felbukkanása is a szájbarágós mondanivalónak van alárendelve, és igazából elhanyagolható.

A fiú kalickába zárt madarat cipel, a zarándok misztikus keleti bölcsességeket mantrázik és úton-útfélen kiszabadítja a kalickába zárt madarakat, amiért aztán a film végén dühös parasztok nagyon megverik, de ezzel ki is merül a cselekmény, úgyhogy az akciódús filmek rajongóinak semmiképpen nem ajánlanánk Szaladják "Taikyo" István lassú moziját.

A film archaikus zenéje, szedatív képi világa és monoton ritmusa viszont egészen különleges hatással van a mozilátogatóra: én speciel hónapok óta nem voltam ennyire ellazult, a közepe táján be is aludtam egy kicsit, csak egy harsogó kórusbetét hozott vissza a vetítőterembe. És bár nem gerjedek a túlhabzó spiritualitásra, mégsem unatkoztam a vontatott sztorin: a másfél órás felhőjáték a végtelen, sárga búzamezők fölött, a gyönyörű ortodox zarándokénekek, a vontatott orosz nyelvű dialógusok hatására hipnotikus tudatállapotba kerültem, a végén pedig olyan kipihentnek éreztem magam, mintha én aludtam volna délig a napfényes búzatáblában, nem a zarándokok. Giccs vagy műalkotás? Döntsék el Önök.

Pacskovszky József: Lopott képek
Bodoky Tamás

Nagyszerű ötlet, felemás megvalósítás: a magyar rögvalóságot, pontosabban annak három szeletét egy kalandos sorsú amatőr kézikamera szemszögéből ábrázolja Pacskovszky. De a Lopott képek álamatőrfilmnek mesterkélt, vígjátéknak nem elég vicces, művészfilmnek pedig semmiképpen nem nevezhető.

Hiába rángatják folyamatosan a kamerát, és láthatunk az első epizódban két (el)ismert színészt (Andorai Pétert és Bánsági Ildikót) és a szappanoperákban megszokott Szacsvai Lászlót; többnyire ismeretlen figurák balfogásai és mesterkélt szituációk hiteltelenítik az életszagúnak szánt helyzeteket, csak az egész filmen végigvonuló rettenetes magyar prosztóság és tömény depresszió hihető, azt viszont nem biztos hogy a moziban is nézni akarom.

A videókamera három kézen fordul meg a filmidő alatt: a nyugdíjas házaspár balatoni afférja Szeszélyes Évszakokba való kabarétréfába torkollik, a rejtett kamerával randevúzó pomázi asztalos egy szánalmas tahó, a kínai lánnyal randevúzó magánnyomozó pedig rejtélyes okból egy szárazkútban végzi - de ellentétben például a Blair Witch Projecttel, ez a film egy percig sem tudja elhitetni velem, hogy valódiak az álamatőrfelvételek. Ha a rendező így akarta meghonosítani a Dogma-filmekből ismerős módszertant és kíméletlen társadalomkritikát, akkor értékeljük a jószándékot és a próbálkozást. Mert az eredmény értékelhetetlen.

Forgács Péter: A fekete kutya - Történetek a Spanyol polgárháborúból
Suze

17 éve készíti különleges filmkollázsait Forgács Péter, akinek Privát Magyarország címen összefoglalt eddigi munkáiban mindig sikerült megtalálnia a családi és egyben történelmi dokumentumfilm hatékony és élvezhető egyvelegét. Forgács Péter régi home filmes-emlékekből és nyilvános archívumok anyagaiból fotókkal, feliratokkal, híradórészletekkel egybegyúrt filmkollázsaival az El Perro Negro - A fekete kutya című filmben a spanyol polgárháborúnak mutatja meg az emberi arcát.

Két főhőse: Juan Salvans, a gazdag katalán textilgyáros és Ernesto Noriega, madridi egyetemista a polgárháború idején Spanyolországban él és filmez. Salvans és szép felesége, Merce vacsorázik, kirándul, a kerti asztal körül ülve felszabadultan nevetgél, vagy éppen esküvőre megy, míg Noriega Madridban az orosz és német avantgarde filmek stílusában lelkesen filmezi a tóban fürdőző lányokat. Eközben a narrátor - maga a rendező, illetve helyenként a zeneszerző, Szemző Tibor - a köztársaság-pártiak, a konzervatív jobboldal, a baloldali anarchisták és az egyre erősödő fasiszta falangisták összecsapásairól, egymást váltó kormányairól, sztrájkokról és az egyre véresebb megtorlásáról beszél.

A kopott, régi felvételek és ezek összeillesztése mellett a kimerevített, lassított, negatívba fordított képek, a feliratok, a narrátorszöveg, és az állandó alkotótárs Szemző Tibor zenéje az, ami árnyalja vagy megváltoztatja a film jelentését. Salvansék boldog, párizsi kirándulását például a pár évvel később a lebombázott Párizs képével ellenpontozza.

A magyar film finanszírozását tekintve külföldi: a VPRO, a holland közszolgálati adó támogatásából készült, a rendezőt ugyanis már hét éve nem támogatja az MMK. A film szakmailag magasan a szemle dokumentumfilmes szintje felett van.