Az Asztalfőn Farkas Bertalan és a marhapörkölt bikatökével

Gyerekkorában ugyan elkényeztették, de egy alkalommal oda kellett állnia a tűzhely mellé. Farkas Bertalan a világ számos országában járt, ahol különféle ínyencségeket kóstolt, de ő az, aki elmondhatja, hogy fejedelmi ebédeket és vacsorákat fogyaszthatott – a világűrben. Az első magyar űrhajós álma az, hogy az unokáinak az unokái is boldogan éljenek ezen a Földön.

Milyen ízekre emlékszik vissza szívesen a gyerekkorából?

Nagyon boldog gyerekkorom volt: Gyulaházán családi házban laktunk a szüleimmel, és édesanyám fantasztikusan főzött. A háznál megtermett a krumpli, a zöldség. Disznót, kacsát, gyöngytyúkot tartottunk – a mai napig emlékszem a húsleves ízére. A főtt húsok közül inkább a melle húsát, a szárnyát, a nyakát és a csirkelábat szerettem. Egyszer kaptam egy gyerekásót, azzal felástuk a kertet, elültettük a paradicsompalántákat, aztán szorgosan locsoltuk. Amikor focizni indultunk, leszakítottam egy paradicsomot a bokorról, és magammal vittem. Akkoriban még tejből készítették a vajat, magam is köpültem.

Gyerekként segédkezett a konyhában?

Fiúként más dolgom volt a ház körül, így a konyhában csak akkor voltam, ha enni kellett. De egy alkalommal, amikor édesanyámmal a tavaszi munka során rendeztük a kertet, egy tövis megszúrta a kezét, és azt mondta: „Gyere, kisfiam, most te főzöd az ebédet! Én mondom és mutatom, te pedig csinálod!” Talán kilencéves lehettem. Odaálltam a tűzhely elé, édesanyám magyarázott, én pedig egy háromkilós nyúlból megfőztem a pörköltet. Keresztanyám nem messze lakott tőlünk, még aznap meglátogatott minket. Anyám megkínálta nyúlpörkölttel, keresztmama megkóstolta, és áradozott nekem: „Hogy a te édesanyád milyen finomakat tud főzni!” Édesanyám ekkor megszólalt: „Hogy is csináltuk, Berti?”

Utána sokáig nem vettem kezembe fakanalat, mert mindig elkényeztettek, nem volt szükségem rá, hogy főzzek. A kollégiumban a lányok a kedvünkben jártak, hozták otthonról a csirkecombokat, főtt tojást, szendvicseket. Időnként csibészkedtünk is: ebédkor az étkezdében odaültünk a lányok mellé, és addig ócsároltuk az ételt, amíg végül nekünk adták. Később a pilóta-főiskolán nagyon jó volt a koszt, és azóta bárhol járok is a világban, mindig terülj-terülj asztalkám fogad.

Milyen ételeket kóstolt a világ különböző országaiban?

Egyszer Koreában jártam, és az ottani űrhajós parancsnok a kedvemben akart járni, ezért felajánlotta, hogy egy harmincfogásos magyar menüsorból választhatok. Születésnapom volt, és mondtam neki, hogy inkább koreai specialitást szeretnék kipróbálni. Ő azt felelte, hogy nagyon finom a kutyahús, és én abban a pillanatban elbizonytalanodtam. Megbeszéltük, hogy amikor a sok fogás között ez következik, háromszor egymás után fogunk koccintani. Így is történt, mélyen a szemembe nézett, háromszor koccintottunk, majd az egyik tálból szedett magának. Kockára vágott húsdarabok voltak, finom szósszal leöntve – és nagyon ízletes volt.

Kubában, a tengerparton nyersen, finom szószokkal leöntve ettük a friss halszeleteket. Mexikóban a nagykövettel bementünk egy étterembe, ahol kihoztak egy fémberendezést, azon hússzeleteket sütöttek nekünk, miközben mi kóstolgattuk az ínyencségeket. Hamar kiderült, hogy sült bikatökét eszünk. Később idehaza egyszer meghívtak egy főzőversenyre, ahol marhalábszárpörköltet főztem, de hozzátettem hat kilogramm bikatökét is. A közönségnek annyira ízlett, hogy a feleségem alig tudott félretenni egy tányérral nekem. Persze mindenki tudni akarta, mitől ilyen finom, mi a titkom.

Ezek szerint szinte mindent megkóstol, kipróbál. A borokkal is így van?

Egy baráti társaságban a szerényebb koszt is jobban ízlik, de ha még a konyha is jó, az megmarad az ember emlékezetében. Nem tudnám megszámolni, hány országban, hány étteremben és fogadáson jártam, de nem panaszkodhatom. Szaúd-Arábiában – az űrhajós kollégám meghívására – a sivatagban a királyi asztalnál megízlelhettem a töltött tevepúpot is. Egyszer a maláj császárral vacsoráztam, nála tizenöt fogásból állt a menüsor. Bort viszont először odahaza, Gyulaházán kóstoltam. A Farkas-birtokon termett egy kis szőlő, volt saját borunk. Amióta elkerültem otthonról, édesapám egyedül csinálta. Talán tizennyolc éves lehettem, amikor az egyik osztálytársam nővére férjhez ment. Falusi lakodalom volt, disznótorral, és az édesapja lehívott a borospincéjébe. Borozgattunk hajnalig, és arra még emlékszem, hogy édesapám és anyám karon fogva vitt haza.

Odafent az űrben milyen ételekről álmodott?

Gyerekkoromban arra tanítottak, hogy tiszteljük a másikat, hogy ne tapossuk el egymást. A felkészítés alatt orosz ételeket ettünk, azokat nagyon megszerettem.  Az indulás előtt megállapodtunk abban, hogy a világűrben ők eszik  a magyar konzerveket , én pedig az orosz ételeket. Persze ahhoz, hogy egy jó töltött káposztát vagy disznósajtot elfogyasszál, kellett valamit inni is, szerencsére volt nálunk koccintásra való itóka.  Szerettem volna még egyszer felmenni az űrbe, de ez már nem adatik meg. Most azon dolgozom, hogy esetleg még egy magyar fiúnak vagy lánynak sikerüljön. Minket, vadászpilótákat annak idején arra tanítottak, hogy a leglehetetlenebb szituációból is tudnunk kell kikeveredni, soha nem adhatjuk fel.  Számunkra, akik a világűrt megjárták, a sérülékeny, csodálatos kék bolygó jövője a legfontosabb.  Van három gyermekünk és négy csodálatos unokánk, Bence, Marci, IV. Farkas Berci és a kis húga, Karolina Aida. Ez év júliusában szeretettel várjuk a negyedik fiúunokánkat, akinek a nevét még a szülei nem döntötték el. Igyekszem sokszor elmondani nekik is, ha van lehetőség a találkozásra, hogy nekünk, űrhajósoknak van egy nagy házi feladatunk, hogy elmagyarázzuk az embereknek: felelősséggel kell lenniük e csodálatos bolygó jövője iránt. Én azt szeretném, ha még az unokáim unokái is itt élhetnének békében.