A vodkába hulló könnycseppek a lassan tisztuló lélek verítékcseppjei

Két orosz hang: az egyik Viszockij, mély basszus, rekedten szakítja maga előtt az ájert, erő és megadás jellemzi egyszerre, orosz a javából, széles, erős, tragikus, felsőbbrendű, de minden igazságtalanság és elkövetett bűn is benne foglaltatik.

A másik minden idők legvonzóbb baritonja: Dmitrij Alekszandrovics Hvorosztovszkijé, ha meghallom a hangját, könnybe lábad a szemem, összeszorul a szívem, mintha ezek a hangok fájdalmas abroncsként szorítanák a mellkasom, e gúzsból, amíg hallom, nem akarok szabadulni, fájjon csak, szorítson, fulladjak meg.

Подмосковные Вечера, ezt zakatolta a vonat 1964 nyarán végig az úton Kurszk felé, és a fejemben kitörölhetetlenül zúgott a dal, egybeolvadva az ütemes kattogással, ahogy a vonat kerekei a rosszul összeillesztett síneken törtek előre rendületlenül. Vajban sült csirke és levendulakölni egymásba kapaszkodó vastag illata ölelte körbe a dallamot: Подмосковные Вечера.

Előtte egy hónappal Kecskeméten, a különös egyenruhák városában kétsoros, állig gombolódó posztókabátokat láttam, amelyeket összehúzott széles bőröv tett valószínűtlenül karcsúvá. A kabát alatt zárt, állógalléros zubbony. Oroszok. A posztókabátok hosszú szárnyai a fényesre vikszolt csizmáikat verdesték.

Aranyfog koccanása Moszkva felé

Egyedül mentem moziba, a város kiürült a kora délutáni órákra. Akácfák árnyékolták a főleg földszintes házak szegélyezte utcát. Egy karnyújtásra voltam a mélyen lehajló ágaktól, némelyik a fejemet súrolta.

A nyikorgó zsöllyék háttámláján kopott zománcszámok csillogtak a félhomályban. Az elemlámpa sárgás fényében egy fej nélküli selyemköpeny imbolygott felém, s amikor meglátott, szó nélkül rávilágított a felmutatott jegyen szereplő számmal azonos zománclapocskára. A Tiszta égbolt című filmben szerepelt a sebhelyes pilóta, aki elveszti az egyik lábát. Legközelebb a Kurszkba tartó személyvonaton láttam azt a hasonlóan erős szálú, egyenes szőke hajat, a világos, az erőfeszítéstől kifakuló szempárt, az erőszakos állkapcsot, ahogy a vastag falú üvegpohár kilencvenfokos szöget zár be a szájával, és hallottam az aranyfog koccanását a pohár szélén.

Így ittunk mi is.

Viszockij a vonaton

Amint elhagytuk Moszkvát, a vonat folyosói szellősebbek lettek, a batyusok mahorkáikkal, demizsonjaikkal, fűzfavesszőfonatos bőröndjeikkel lekászálódtak az orosz meséket idéző falusi állomásokon. Vastag rönkfából épült kisebb-nagyobb épületek, lovas szekerek gumiabronccsal, himbálódzó vödrök és petróleumlámpák imbolygó, itt-ott eltávolodó fényei zavartalan látvánnyá tették az itt még valószínűtlenebb magasságú, sötétkékbe forduló égbolton hirtelen kigyúló csillagok millióit.

A vonat ütemes kattogása olvasztotta magába a dalt. Nem tudtam aludni, nem is az ismeretlen zakatolás tett álmatlanná, hanem a dallam, amely rátelepedett a szívemre, és szorította.

Az orosz nyelv mágikus, a szláv misztérium lágyan sodró simogató közege, mint amikor a fáradt test vízbe merül, felelőtlenül könnyeddé válnak a mozdulatok. Illúzió a nagyságról és a lélek halhatatlanságáról. Lágyan fonódnak, csavarodnak a szavak, felhevítik a fagyott lelket, megolvasztják az edzett acélt. Szavak kohója: orosz nyelv.

MoszkvaTér Bisztró

Ez kavargott bennem, ahogy a savanyított paradicsom, vargánya, uborka és fekete kenyér kísérte kupica fagyos vodkát összeszorult torkomra locsoltam.

MoszkvaTér. Nem a közlekedési csomópont, és nem a film, hanem az étterem. Már csak történelem, de az étterem, hála az égnek, virul, és viszi a tőle megszokott őszinte orosz vonalat. Nem kísérletezik, mert nincs miért, az orosz konyha klasszikusai virulnak, szívvel-lélekkel, könnyes szemmel, ziháló mellkassal, vodkával, savanyított falatkákkal, vigaszul a szláv sors hányattatásaiért.

Már nem a piacon, hanem egy Fő utcai szállodában állandó helyet kapott a szoljanka és a pelmenyi. Igenis, sok köze van egymáshoz a szárnyaló, szívet szorongató hangoknak, dallamoknak és az ízeknek. Képesek együtt szárnyalni, kiegészíteni egymást, fonódásuk a test és lélek egyidejű tápláléka. Vannak konyhák, ilyen az olasz és az orosz, ahol a zenei motívumok meghatározó irányzékai az ízeknek és élvezetüknek. Hallod és eszed.

A másik igencsak el nem hanyagolható szempont, hogy az ételek állítsák helyre fogyasztója ideiglenesen megroggyant egészségét, vagyis a folyamatos másnaposság gyógyszere is legyen egyúttal. Mert nincs mese, ha az étkezés savanyított falatokkal és vodkával indul, vagy szintén vodka alá való tejfölös heringgel, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy az első ötven grammot, ami igazán szerény kezdet mondjuk a száz grammhoz képest, további vodkák követik.

Ezért aztán a szoljanka, a káposztaleves megelőző, megágyazó funkciója mellett az ébredés utáni nehéz pillanatok, az első vodkáig tartó köztes idő minden sebet begyógyító étke is lehet. Lényeg, hogy ne essünk ki a ritmusból. Újévi kezdetnek kiváló, egyrészt előrevetíti az eljövendő év az előzőtől semmiben sem különböző reménytelenségét, ahol a reménytelenség csak egy haszontalan szó, ami a régi szláv szótár szerint a rend és gondoskodás szinonimája.

Szóval füstölt, sózott marhanyak alapú levesről van szó, amelyben a sónak életmentő szerepe van, majd ezt követik a további nyersanyagok, mint például a friss kapor meg persze a káposzta és a tejföl. Ezért kell a MoszkvaTér étterembe belibbenni, hogy helyreálljon a világ rendje. Ami fáj, fájjon tovább, de ne ugyanúgy, ahogy régen, és szóljon a dal, szóljon az a két hang, szívódjon fel a bánat, foglalja el a helyét az új bánat. Mert a bánat jó tanácsadó. A vodkába hulló könnycseppek a lassan tisztuló lélek verítékcseppjei.

A különböző töltelékű pelmenyik a nyersnek induló kezdet pillekönnyű folytatásai, a savanyú ízek lustán, krémesen kenegetik a felhevült, vodkától érdes torkot. Újabb alkalom az ivásra, a zavarodott világ kuszaságában rendet vágó selymesség erőt vesz a káoszon. Ritmus: egyenletes ki- és belégzés, jéghideg vodka ecetes-tejfölös kísérővel, és a gyógyírként csusszanó pelmenyik egymásutánja, ez az élet oroszul a budai MoszkvaTér Bisztróban.

Pierre gasztroesztéta.

A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.