Körbefutjuk a Balatont

2014.05.07. 16:22 Módosítva: 2014.05.07. 17:02

Itt a tavasz, közeleg a nyár, olyanok is kimerészkednek futni, akik ...blabla bla. Az Index alapvetően tunya és minden körülmények között lifttel járó szerkesztősége is úgy döntött, megpróbálja a lehetetlent: május utolsó napján teljesítjük az Ultrabalatont, körbefutjuk kevesebb mint 24 óra alatt a Balatont, a körülötte futó 212 km-es bicikliúton.

Úgyhogy nemrég el is kezdtünk edzeni, hogy ne legyen lebőgés a versenyből. A Balaton körüli futóversenyt folyamatos futással, váltóban fogjuk teljesíteni, a versenyről pedig élőben is beszámolunk majd. A felkészülésünkből rendszeresen nyújtunk majd ízelítőt videókkal, cikkekkel, közben kipróbálunk néhányat a futáshoz ajánlott speckó kiegészítők közül, de a legnépszerűbb budapesti futóhelyszíneket is bejárjuk.

A fotórovatvezető Barakonyi Szabolcs kollégánk sportol ugyan hébe-hóba, de futni nagyon nem szokott, most mégis vállalkozott arra, hogy felkészülését külön is nyomon kövessük. Meglátjuk, meddig tud eljutni a verseny időpontjáig, de fogtuk a kezét, miközben megtette az első bizonytalan lépéseket, ismerkedett saját határaival, és persze naívan azt gondolta, hogy nem fog rákattanni a futásra, hiszen ő „nem rákattanós típus". Erről annyit, hogy le sem merjük írni, azóta milyen szintre jutott már el, inkább a következő hetek videói beszéljenek helyettünk.

Körbefutjuk a Balatont: Barakonyi felkészül

Miért pont az Ultrabalaton?

A legjobb dolgok az Ultrabalatonon

1. Az ugye gondolom mindenkinek megvan, hogy a Balaton körül kell futni.

2. Idén a verseny május 31-én lesz, tehát azt gondolnánk, hogy a meleg lesz a legnagyobb ellenségünk, de egyrészt van az a mondás a májusi esőről, másrészt a déli partnak is hűvös éjszakában kell majd nekivágni. Izzadunk, elázunk és fázunk majd felváltva.

3. Az Ultrabalatonon van a legjobb frissítés. Egy hosszabb futóverseny vége felé már nincs unalmasabb a frissítőpontokon tálcán kínált szőlőcukornál és banánnál, amiket viszont rendületlenül tolni kell az arcunkba, ha nem akarunk elájulni. Az Ultrabalatonon 31 ponton kínálnak teljesen változatos kaját: kekszet, sós magvakat, vizet, KÓLÁT(!), csokoládét, azaz minden olyat, amire egy dehidratált, fáradt és elcsigázott futó vágyik a sokadik kilométer után. Idén is összesen 30 tonna kaját hoznak, 20 millió kalória értékben.

4. Lehet futni naplementében és napfelkeltében is. 

5. Lehet majd futni éjszaka is. Nincs is jobb annál, mint hajnali kettőkor várni a váltást a balatoni bulizók között. Ja, de közöttük lavírozva futni.

A legtöbb futóversenyt szűk területre beszorítva tartják: még egy 42 km-es budapesti maratonon is Lágymányos és Óbuda között futkározunk fel-alá a rakparton, a 6, 12 és 24 órás ultraversenyeket pedig a mérés pontossága miatt kilométernél alig hosszabb körön rendezik. Az Ultrabalaton, ahogyan a verseny rajongói is mondani szokták: „Csak egy kör", de közben 212 km-nyi távolságot győzünk le. A verseny Balatonaligáról indul, ide kell visszaérkezni kevesebb mint 32 óra alatt. Ennek a távnak évről-évre nem kevés egyéni versenyző is nekivág, idén 180-an, közülük az egyik egyenesen mezítláb. Ők általában jobban kihasználják a 32 órát, a csapatok kevesebb mint 24 óra alatt vissza szoktak érni a starthoz a 212 kilométer lefutása után. Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg: az elsőn még 200 futó indult, most 4000-en - köztük az Index csapata is. 

Erre futunk majd
Erre futunk majd

A váltók megszervezése nem kevés logisztikai tudást igényel, hiszen nemcsak a csapattagoknak kell eljutni az egymástól távol eső váltópontokra, de a távot már teljesített versenyzőket sem hagyhatják az út szélén. Ugyanakkor nem lehet tudni, mikor jön pontosan a váltótárs. Ugyan előzetesen kalkulálható a futóidő, de aztán a verseny hevében a sokkal gyorsabban sprintelő versenyző nagyot nézhet a váltóponton, ha fél órával korábban ér oda, és a váltója még sehol. Ugyanígy görcs, esés, hányás, hasmenés – bármi hátráltathatja az egyébként bomba formában nekiiramodókat. 

Éppen ezért van, aki kisbusszal kíséri a futókat, van, aki több autóval cikázik fel-alá a helyszínek között, bicikli, komp, minden közlekedési eszköz megengedett, de tudni kell, hogy nemcsak a futók rohamozzák meg a Balatont ezen a hétvégén, hanem a Tour de Pelso nevű biciklisverseny is ekkor kerüli meg a tavat. Ők szemből érkeznek, ami különösen ijesztő egy lejtőn vagy emelkedőn, úgyhogy a kísérőautóban is ritkán lehet hármasba váltani. 

Ez a motivációs videó ugyan a tavalyi versenyhez készült, de nagyjából erre az élményre számíthat minden nevező:

ULTRABALATON MOTIVATION 2013 from ultrabalaton on Vimeo.

Ennek a távnak vágunk neki, ilyen felosztásban: 

No. ELEJE VÉGE HOSSZ (km) ÖSSZ. KM SZINTEMELKEDÉS (m)
1. Club Aliga Balatonkenese 10,7 10,7 121
2. Balatonkenese Balatonalmádi 14,5 25,2 128
3. Balatonalmádi Alsóörs 5,6 30,8  78
4. Alsóörs Csopak 4,4 35,2  17
5. Csopak Balatonfüred 8 43,2  70
6. Balatonfüred Aszófő 5,7 48,9 76
7. Aszófő Pécsely 5,4 54,3 114
8. Pécsely Vászoly 4,3 58,6 115
9. Vászoly Dörgicse 4,5 63,1 58
10. Dörgicse Zánka ÚNK 7,6 70,7 20
11. Zánka ÚNK Zánka 3,3 74,0 48
12. Zánka Köveskál 5,6 79,6  63
13. Köveskál Nemesgulács 12,2 91,8 85
14. Nemesgulács Badacsonytördemic 4,0 95,8  23
15. Badacsonytördemic Balatongyörök 9,7 105,5  83
16. Balatongyörök Gyenesdiás 8,8 114,3 50
17. Gyenesdiás Keszthely 5,2 119,5 27
18. Keszthely Balatonberény 12,8 132,3 40
19. Balatonberény Balatonmáriafürdő 3,2 135,5 29
20. Balatonmáriafürdő Balatonmáriafürdő 5,1 140,6 15
21. Balatonmáriafürdő Alsóbélatelep 7.9 147,7 26
22. Alsóbélatelep Fonyódliget 6,5 155,0 22
23. Fonyódliget Balatonboglár 5,7 161,0 24
24. Balatonboglár Balatonlelle 5,8 166,5  39
25. Balatonlelle Balatonszemes 4,5 171,0  22
26. Balatonszemes Balatonföldvár 9,0 180,0  95
27. Balatonföldvár Zamárdi 7,7 187,7 28
28. Zamárdi Balatonszéplak 4,3 192,0  10
29. Balatonszéplak Siófok 8,1 200,1 40
30. Siófok Balatonvilágos 7,5 207,6 38
31. Balatonvilágos Club Aliga 4,4 212  70

Maratonistától a kocafutóig

Én igazából csak nagyon szeretek futni

Visszatérve az Index csapatára, a motivációink is különböznek: van, aki még életében nem futott 10 km-t sem, és a saját szakaszának teljesítése lesz a legnagyobb kihívás, van, aki rendszeresen fut, de versenyen annál ritkábban indul, és olyan is van, aki egyenesen a győzelemre hajt.

Lassan beszippant a futás, és ha fogyni is fogok - vagy legalább tömörödni, akkor egészen boldog leszek. A versenytől kicsit tartok, hisz sokakkal szemben, nekem a részvétel a cél, nem a gyorsaság, és nem jó érzés, ha miattam lassul a csapat.

Habár olyan is van közöttünk, aki megcsinálta már a maratont is, főként hobbifutóként ragadtunk futócipőt, néhányan pedig korábban sportoltak ugyan, de évek óta nem mozogtak rendszeresen. A cél az volt, hogy mindenki beszállhasson, akinek van kedve, és érzi magában az erőt és kitartást.

A kollégáimmal még sosem futottam együtt, kíváncsi vagyok, mennyire lényegülnek át sportolás közben, meg az is érdekel, hogy néznek ki futócuccban

Valójában sokféle, jobb és rosszabb technikával lehet futni, de van, amit nem érdemes kihagyni, így mi is visszatérünk az alapokhoz, és profi futóedző segítségével megmutatjuk, hogyan kell elkezdeni és befejezni a futást, hogy nehogy sérülés legyen a vége: vagyis megnézzük az ajánlott bemelegítést és nyújtást. Ez az Ultrabalaton esetében azért is fontos, mert előfordulhat, hogy a 24 óra alatt nemcsak egyszer kell futni, hanem kétszer, sőt háromszor is, így nem érdemes két táv között lemerevedni, és iszonyatos kínok között egyenes lábakkal nekivágni az éjszakai Balaton-partnak. 

Életemben nem gondoltam, hogy önszántamból akár egy métert is futnék. Aztán 1-2 éve egyszer valamiért mégis kipróbáltam a futópadot, meg a társaságban futást a szigeten, és kiderült, hogy ez az egyik legfrissítőbb, legaddiktívabb sport. A Balatont már két alkalommal is körbebicajoztam, mindkétszer egyben, kb. 12 óra alatt. Most pedig végre körbe is futom, igaz, másokkal jócskán megosztva a távot.

A szint is okozhat majd kihívást néhányaknak, ilyen lesz ugyanis az emelkedés a táv során: a Balaton-felvidék emelkedőit nagylelkűen Földes András kollégánknak adtuk, fusson csak fel ő azokra a hegyekre.

Szintrajz
Szintrajz

A most kedvet kapó olvasókra gondolva olyan edzésprogramokat is kiteszünk majd, amivel nagy eséllyel lehet felkészülni egy 5, 10 km-es távra, majd pedig akár a félmaratonra is. Persze jelezzük azt is, milyen előképzettség szükséges ahhoz, hogy valaki egy-két hónap alatt már teljesíteni tudjon egy komolyabb versenyen, hiszen van különbség az edzés és az éles megmérettetés között. Az Ultrabalaton azonban idénre már betelt, már ami a csapatváltót illeti, egyéniben és kerékpárral még lehet nevezni a helyszínen, de reális célokkal már más versenyek között kell majd válogatnia annak, aki ezután vágna bele a futásba.