Dübörög a ritmus a fülünkbe

A felkészülés végénél járunk. Mostanra, mikor úgy néz ki,  tényleg körbefutjuk a Balatont , már mindannyiunknak megvan a maga rutinja arra, hogy mit kezd az agyával, amíg a lábait tíz-tizenöt kilométeren át rakosgatja egymás elé.

A legbátrabbak közülünk bevállalják, hogy magukra maradnak a gondolataikkal, a sajgó izmaikkal és a fogyó levegővel. Van, aki kifejezetten élvezi, hogy „nagyon jól” tud futás közben gondolkodni, de még neki is van praktikus oka is arra, miért nem hallgat ilyenkor például zenét.

Nincs hozzá kényelmes eszközöm, és idegesít minden teher a testemen.

Nem ő az egyetlen akit megőrjítene, ha drótokba gabalyodna, és akit minden zavar, ami lötyög rajta vagy tapad rá. 

Elég inger tud érni edzés közben ahhoz, hogy ne kelljen még egyet mesterségesen magamra tolnom.

- mondja az a kollégánk, aki futás közben csak akkor hallgat zenét, ha egy városi versenyen zenekar játszik az út mellett.

Akkor persze nem én választom meg, hogy mi szóljon, capoeirás csörömpöléstől klasszikus fúvószenén át, indie rockig bármi szólhat. Addig a pár másodpercig míg hallom őket viszont határozottan feldobódom. Hajrázni meg kifejezetten boldogan tudok zeneszóra.

A boldog hajrázással megérkeztünk ahhoz a dologhoz, amiben egy csomó zenére futó szentül hisz: hogy a jól kiválasztott zene motivál, pörget, javítja a teljesítményt. Ebben persze van igazság, de a helyzet azért annyira nem egyértelmű. A RunnersConnect összeszedte a legfontosabb kutatási eredményeket a témában. 2003-ban Atkinson, Wilson és Eubank egy kísérletben azt vizsgálta, hogyan hat a zene a teljesítményre.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Felültették a kísérleti alanyokat egy szobabiciklire, amint tíz kilométert kellett tekerni. Egy részüknek gyors ritmusú elektronikus zenét játszottak, a többiek zene nélkül mentek. Az eredmény az volt, hogy a zenés csapat jelentősen gyorsabban tekerte le a távot átlagban, de a sebességükben különbség csak az első néhány, illetve a legutolsó kilométeren volt. Az 5. és a 9. kilométer közti távot nagyjából ugyanúgy tették meg, mint a csendben biciklizők.

Judy Edworthy és Hannah Waring 2006-ban az Egyesült Királyságban tesztelték a zene tempójának és hangerejének a hatásait. Ezzel a két változóval variáltak, öt felállást néztek meg tehát: hangos és gyors zene, hangos és lassú zene, csöndes és gyors zene, csöndes és lassú zene,  csend. A kísérletnek harminc résztvevője volt, tíz percet kellett a futópadon eltölteniük úgy, hogy maguk választhatták meg a sebességüket. Az a nem túl meglepő eredmény jött ki, hogy a tesztalanyok hangosabb és gyorsabb zene mellett gyorsabban futottak.

Kivételt azért lehet találni, közöttünk is van.

Azt vettem észre, hogy a gyors zene valahogy jobban leterhel idegileg, és ugyanaz a mozgás nagyobb energiakifejtés, mint lassabb zene mellett.

A kísérletben a tesztalanyok egyébként valamennyire edzésben voltak, de azért távolról sem voltak mind profi sportolók. Úgy tűnik, ez elég sokat számít. A kísérletben a zenének jóval kisebb befolyásoló hatása volt a profibb sportolókra. Akik legalább heti háromszor alkalmanként legalább egy órát edzenek, azokat már nem pörgeti annyira.

Persze a zenében a ritmus és a hangerő nem minden. Ott van például a hangulat.

Én mostanában pont, hogy a lassabb számokra vagyok ráállva, engem ez már sokszor hozott vissza a halálból, amikor már éhes voltam, fáradt voltam, haza akartam menni.

Abban sem vagyunk egyformák, hogy hangulatban kinek mi válik be.

Két vonalat tudnék kiemelni, ami motivál futás közben, akkor az egyik biztos, hogy a suttyó déli hiphop lenne, a másik pedig az idm közeli szofisztikált négynegyedes dolgok, amiknek tök jól el lehet veszni a monotonitásában futás közben.

Ha viszont egy szám akármilyen okból is elkezd bejönni a futáshoz, akkor előbb-utóbb már mindegy lesz, mitől működött eredetileg, a tapasztalatok szerint működni is fog.

Ha egy futós számot dob fel telefonom, ha random hallgatok zenéket, sétálni is gyorsabban kezdek, sőt el akarok kezdeni futni, szóval szerintem ha sokszor hallgatsz bizonyos számokat futáshoz, akkor egy idő után pavlovi reflexé válik, hogy fuss, és ez is megkönnyíti aztán az edzést.

A dalszövegeket pedig akkor még nem is emlegettük. Bármekkora közhely is, engem például megszámlálhatatlan kínkeserves utolsó kilométeren vonszolt végig az Apollo 440 Stop the Rock-ja. Nyilván kicsit direkt mondjuk, hogy valaki a fülembe mondja folyamatosan, hogy can't stop. De van olyan kolléga, aki megoldja az ilyesmit magának.

Olyan is volt, hogy például egy film- vagy sorozatidézet jött elő újra és újra, egész jól tud néhány jól eltalált mondat is doppingolni.

Vagyunk az Indexben többen olyanok is, akik nem is feltétlen a motiváció miatt hallgatnak zenét futás közben, hanem vagy azért, mert anélkül belepusztulnának az unalomba, vagy csak mert egyszerűen élvezik a jó zenéket. Például csak ilyenkor tudják nyugodtan, jól odafigyelve hallgatni az újonnan beszerzett számokat, mert nem vonja el más a figyelmüket.

Mindenevő vagyok, és mindig hallgatok. Sokáig - khm, értsd a 3 hónappal ezelőtti kezdésnél - inkább hangulat meg „mit kéne már meghallgatni” függő volt, de ez néhány 300 méteres körre bőven nem probléma. Így pl. ködös reggel akár Lana del Rey, simán, amikor pedig kijött az új Ivan & Parazol vagy a Metronomy, többször az album ment, pedig bőven nem minden szám jó futáshoz.

Az, hogy melyik szám jó futáshoz, melyik nem, persze megint elég sok mindenen múlhat. Nekem például hangulatok, állapotok, távok és helyszínek szerint válogatott futós playlistekkel van tele a telefonom, olyanokkal, hogy futasakodben (tele olyan szomorú, borús zenékkel, mint a Turning to the blue a Quimbytől), hatbetegen (hat kilométeres távra, influenza mellett, főleg akkori kedvencek, hogy megvigasztaljanak) vagy majusieste (életigenlő és szerelmes).

Az indexeseknél elég komoly tábora van azoknak is, akik zene helyett szöveget hallgatnak futás közben: hangoskönyvet, vagy podcastokat. Van, aki azért szereti ezt, mert eltereli a figyelmét, és nincs benne ritmus, ami megzavarja a légzést meg a lépést. De elég nyomós érvnek tűnik a podcastok mellett az is, hogy ha elég érdekes, amit hallgat az ember, akkor könnyen elfelejti, hogy nem kap levegőt, meg fáj a lába.

Akár zene, akár podcast, a fülhallgatóval futással sajnos van még egy nagyobb probléma azon kívül, hogy a kábelek és a kieső füldugók elég idegesítőek tudnak lenni. Az, hogy az ember nem igazán van képben, mi történik körülötte. Szürkületben, kietlenebb helyeken nem jön rosszul a hallás.

Vajda Zsuzsa, az indexes csapat pár tagját felkészítő profi futóedző csak azoknak ajánlja a zenét az Ultrabalaton alatt, akik korábban már kipróbálták, hogy ez javítja a teljesítményüket, vagy a futásuk szerves részét képezi, és az adott számokat is jól ismerik már. Nekik ez szerinte is nagyon sok pluszt adhat. Az Ultrabalatonon ugyanakkor szerinte egyes részeken a Balaton varázsa önmagában pótolhatja a zenét, és sokszor fontos, hogy a futó időben meghalljon esetleg egy dudáló kísérőautót, vagy kísérő kerékpárost.

Ez a zene titka

„A zene elsődlegesen a koncentrációt irányítja. Ha eljön a holtpont, akkor a futó elfeledkezhet a fájdalomról, ha kifelé tud koncentrálni" – magyarázta a szakmai hátterét Kovács Kriszta sportpszichológus. A zene megadja a futás ritmusát is, de azt ajánlják, hogy a versenytávot bontsák a futók szakaszokra, mert más ritmus és zene illik a rajthoz, mint a táv közepéhez.

Ugyanakkor nem mindenkinek használ a zene, ez csak egy eszköz. Van, aki a tájra, a környező futókra irányítja ki a figyelmét, de olyan is van, akinek viszont szüksége van arra, hogy folyamatosan monitorozza a saját testét, és felfigyeljen a fáradtság jeleire. Ők nem a zenéhez nyúlnak segítségért.

Ez pedig az Index válogatása az Ultrabalatonhoz:

Ain't got time to waste my brakes by Libor Anita on Mixcloud

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!