Budapesten is végig lehet enni a világot

Babuska - Katona József utca

Ellentétben a legrémesebbtől a legklasszabbig megtalálható kínaiktól, vagy az egyre másra nyíló vietnamiktól, orosz étteremből nincs túl sok Budapesten. Ami van, azzal meg az a baj, hogy többnyire annyira drágák, hogy szinte csak Angelina Jolie és Brad Pitt engedheti meg magának, hogy gondolkodás nélkül belüljön. (Ezt meg is tették, amikor Jolie itt forgatott, jártak az Arany Kaviárban.) A pár hónapja nyílt újlipótvárosi Babuska tulajdonosa tehát jól ráérzett a piaci résre: orosz étteremből kevés van, gyors, megfizethető orosz étteremből pedig még annál is kevesebb.

Ez lett tehát a Babuska, egy kis, önkiszolgáló orosz ételbár, ahol nincs túl sok étel, de azt legalább azonnal megkapjuk, és finom is. Van kétféle leves, a két nagy klasszikus, borscs és szoljanka (mindkettő 790 forintért), többféle saláta (például hering és cékla 550, illetve 310 forintért), nyolcféle főétel és háromféle desszert. A kiszolgálás annak ellenére nagyon kedves volt, hogy amikor ott jártunk, zsúfolásig tele volt az üzlet, és néhány kedves vendégnek a sorbanállás komoly kihívást jelentett. Az viszont jelentősen megkönnyítené az ügymenetet, ha az is ki lenne írva, hogy mi micsoda, mert nem biztos, hogy mindenki vágja fejből, hogy mi van a szoljankában, mi a pirozski vagy a blincsiki. Nem is vágták, kérdezgettek, ettől meg lassabban haladtunk.

A Babuskában két ember alig négyezer forintból jól tud lakni (üdítőkkel együtt), igaz, hogy ehhez papírtányér és műanyagvilla jár. Mindkét leves zseniális, laktató, házias, egyértelműen ez a hely erőssége. Nem voltak rosszak a kapros húsgombócok sem, ahogy a blincsiki kaviár sem, ami sós palacsinta kaviárral töltve. A rakott harcsába szintén nem lehet belekötni, bár minden lehetett volna egy kicsit melegebb, de ezt tudjuk be a zsúfoltság miatti siettségnek.

El Bigote - Király utca

Mindig is bírtam az olyan helyeket, ahol egy dolgot művelnek, de azt legalább elfogadható színvonalon. Az El Bigote pontosan ilyen, akkora, mint egy átlagos spájz és négyfajta tortilla közül lehet választani: csirkés, marhás, chorizós és serranós, az első három 890 forint, a sonkás pedig 1490. Amit ráadásul perceken belül odaadnak, anélkül, hogy bármi extrát kérdeznének, szóval nem kell bájcsevegni azon, hogy a közepesen csípős az leégeti az arcunkat vagy sem, illetve hogy mehet-e bele hagyma és mennyi, hanem egyszerűen annyit mondunk hogy chorizós és aztán két csetüzenet után már lehet sétálni a belvárosban egy tisztességes tortillával.

Mert a tortilla tényleg tisztességes, ennyi pénzért veri a környező giroszokat ízben és tartalomban, szerencsére nem olyan babpüré-brikett, mint amiket burritóként árulnak a városban, könnyű, tele van zöldséggel, és egyáltalán nem fekszi meg a gyomrot. A chorizósba nem frissen vágják a kolbászt, hanem előre elkészített, hűtőben tartott kis tálkákból szedik ki a húst, de ez igazából teljesen mindegy. Azt kicsit sajnálom, hogy vadabb fűszerek végül nem kerülnek a tortillába, és azért hozom fel a csípőset, mert nekem elbírt volna nagyon enyhét a Scoville-skáláról.

Nem vicceltem, a hely tényleg akkora, mint egy kisebb polgári lakás spájza, én meg is illetődtem, amikor bementem kérni, mert azt hittem, hogy olyan helyre lépek, ahol tilos. Benn nagyjából ketten lehet elférni kényelmesen, fogas például nincs, meg úgy istenigazából a kényelmes szó is túlzás, de lehet fedett helyen enni, ha esetleg egy téli hóvihar ellehetetlenítené a Király utcát.

Pizzica - Nagymező utca

A pizzának nagyon sokáig mostoha helyzete volt a belvárosi büfék életében, a bulinegyed nevetségesen olcsó és rossz minőségű szeletei a fertelmes feltétekkel és a felfújt tésztával maximum arra voltak jók, hogy szivacsként felszívják bennünk az alkoholt, de ezzel mondjuk inkább orvosi szerepet láttak el, mint gasztronómiait. A Pizzica sikeresen befoltozza ezt a lyukat a budapesti éjszakában, egyrészt baromi finom pizzát árulnak - egy olasz testvérpár nyitotta a helyet - másrészt pedig hétfőtől csütörtökig éjfélig, csütörtöktől vasárnapig pedig hajnali háromig vannak nyitva. Római típusú a tésztájuk, ami azt jelenti, hogy négyszög alakú, és teljesen más, alul szinte feketére sütött, de belül levegős és könnyű a tésztája.

Az alaptészta 290 forint, a tisztességes feltétű 350 forint, a speckó pedig 490, én kettőt-hármat meg tudok enni belőle, de ebből mondjuk sok következtetést a kedves olvasó biztos nem tud levonni, de gondoltam, azért elmondom. 1690 forintért egy ötszeletes tálat lehet kapni. A speckó feltételes pizzából vannak egészen csodálatosak is, a szarvasgombás például nagyjából a legfinomabb szelet volt, amit én egy pesti utcán egy padon életemben ettem, de a szalámis vagy szardellás is elég jól sikerült.

Ráadásul a Pizzica nemcsak gyorsétteremként, hanem kulturális térként is működik, az emeleten rendszeresen a kiállítások, általában csodálatos olasz borongós szintipop vagy valami hasonlóan obskurus zene szól, csak az a kár, hogy olyan pici a padja, hogy csak két ember férhet el rajta a kirakatban.

Ramenka - Kazinczy utca

A Kazinczy utca legsűrűbb részén található tökéletes Bors-Papírtigris-tengely már háromszöggé bővült a Ramenkával, ahol remélem egyértelmű, hogy rament adnak, azaz japán tésztás levest. És ráadásul nem is rosszat, még ha nem is érik el az évente kirobbanthatatlan Momotaro szintjét. A levesek 1390 és 1890 forint között vannak árban, én belőttem magamnak az arany középutat és kirendeltem a disznóhúsos beefo-t, ami még a húson kívül tele volt olyan zöldségekkel, amikkel nem találkoztam nagymamám vasárnapi ebédjein.

A ramenjük finom, de kicsit hiányzik belőle egy markánsabb íz, ebédpartnerem például rendületlenül szórta bele a szójaszószt, szerencsére én egy adag nagyon jó, és tisztességesen csípős kimcsivel tudtam egyensúlyozni az ízeket.

Persze nyilván röhejesnek hathat az, hogy majdnem 2000 forint egy tál leves, de a Ramenkában tisztességes, az embert egészen elpillesztő mennyiségű adagot adnak, ami amúgy nem lenne szempont, ha nem éppen a bulinegyed kellős közepén lennénk. Mondjuk a bulinegyed ténye is igazából teljesen lényegtelen, ugyanis a Ramenka este 10-kor bezár, hétvégi belvárosi lődörgéshez viszont ideális ebéd ősszel. De kimcsit, vagy gyozát, azaz húsos, töltött táskát azért érdemes rendelni a főételhez pluszban.

W35 - Wesselényi utca 

A W35 amerikai és mexikói konyhában utazik, és az első, Wesselényi utcai üzletük mellé nemrég nyitottak egy másikat is a Klauzál utcában. Főleg persze a hamburgerekről szól a hely, ahogy olyan sok másik is mostanában. A W35 burgere tavaly harmadik lett a Hamburger Day versenyében, ami növeli az elvárásokat, de ez a burger pont olyan, mint bárhol. Vagy pontosabban: a szerencsére egyre szaporodó normálisabb burgeresek közül bárhol.   

A leírás szerint 13 dekás hátszín húspogácsával készül, helyben sütött buciban tálalják, római salátával, paradicsommal, salátahagymával, cheddar sajttal, baconnel, és házi készítésű paradicsomlekvárral. Ez utóbbit mi nem nagyon leltük, de a köretként adott zsírban pirított krumpli nagyon rendben volt, ahogy a lila káposztából készült saláta is. Szerencsére a W35-ben vannak másfajta burgerek is, a kacsaburger, amit párolt káposztával szolgálnak fel, például jó ötlet és finom is volt. A mi menünkben a mexikói vonalat a chilis kukoricaleves képviselte, állati csípős volt, még úgy is, hogy már az elején igyekeztünk kikapkodni belőle a chilidarabokat.

Indulásakor a W35 volt az egyik legolcsóbb a hasonló helyek közül, most már inkább átlagárai vannak, a classic burger sült krumplival és salátával 1390, az extra, ami 20 dekás húspogácsával készül pedig 1790 forint.