Hogy mitől lesz egy étterem már a nyitás hetén olyan menő, hogy az ebédmenüre is hosszú sorok álljanak sorba, és a környék irodistái az Excel-táblákkal, meg az Asana taskokkal mit sem törődve órákat tébláboljanak az ajtóban? Mégis, hogy lehet, hogy még kész sincs a végleges étlap, de már lehetetlen estére asztalt foglalni, mintha nem is egy mediterrán és közel-keleti ízeket kínáló budapesti bisztrót kaptak volna fel, hanem egy két Michelin-csillagos fúziós éttermet a Szex és New York valamelyik kimaradt jelenetéből?
A már csak a nevéből adódóan is a Dob és a Rumbach Sebestyén utca sarkán álló Dobrumba zajos sikerét foghatnánk a jó közösségi médiakampányra, vagy esetleg arra, hogy az új hely tulajdonosai annyira beépültek már a budapesti éjszakai életbe, hogy elég volt csak a haveroknak írni Messengeren, hogy nézz be, és máris kész volt a telt ház. Sőt mondhatnánk azt is, hogy a váratlan rohamhoz elég volt annyi, hogy Mautner Zsófi olyan méltató cikket írt a helyről a Chili&Vanílián, hogy abba nemcsak a séf, de még az olvasók is belepirultak. De tényleg, az az elragadtatás, ahogy a gasztroblogszféra nagyasszonya írt a házi készítésű zhoug chiliszószról, és persze Berényi András séfről, legfeljebb ahhoz mérhető, ahogy Szijjártó Péter és Kerényi Imre beszél Orbán Viktor államférfiúi erényeiről. Két feles szilvapálinka után.
Nem szeretnék versenyre kelni szerelmi vallomásokban Mautner Zsófiával, de azért tényleg fontos megjegyezni, hogy a Dobrumba az étteremdizájnerként hamar jelentős hírnévre szert tevő Laki Eszti mellett leginkább Berényi András séfről szól. A fiatal magyar szakács nemrég még a Kecskeméti utcában nyíló Urban Tiger séfjeként talált ki fúziós ázsiai fogásokat, előtte pedig Thaiföldön és Malajziában tanult, Svájcban és Angliában dolgozott. Londonban többek közt a Morgans Hotel Groupnál és a három Michelin-csillagos, francia Jean Georges Vongerichten mesterszakács Spice Market nevű ázsiai éttermében volt sous chef.
A siker oka azonban még ennél is egyszerűbb: A Dobrumba nem bonyolít semmit túl, ez a hely tényleg nem a konfitált ökörszemről és a tahini redukcióval tálalt kaviárfüstről szól. Hanem a tradicionális közel-keleti és mediterrán fogásokról, mint a humusz, a köfte, vagy a joghurtos, csicseriborsós harira leves. Ezeket az ételeket egyébként elég sok helyen kapni Budapesten az odaégett gyrostól füstös török étkezdéktől át a bulinegyed McDonald'saként minden sarkon felbukkanó Hummus Barokon át a nagyon hasonló konyhában utazó Mazel Tovig.
A Dobrumba egyrészt abban különbözik ezektől a helyektől, hogy egy-egy ország gasztronómiája helyett az egész térség ízeiből válogat: ahogy a Facebook-oldalukon írják, Atlasztól Ararátig, Boszporusztól Gibraltárig. Másrészt egy tökéletes világban éppen ilyen ételeket főzne Benke Laci bácsi a ketchupos bolognai tészta vagy éppen lecsós rántott pacal helyett: a Dobrumba fogásai ugyanis minden egyszerűségük ellenére különlegesen finomak.
A legjobb fogások a mezzék, vagyis a közel-keleti tapaszok, mondjuk a paprikás humusz vagy a marinált olíva. Ezekhez, de a főételekhez, például az arab köftéhez, vagy az afrikai fogásból portugál étellé vált piri-piri csirkéhez is rengeteg zöld fűszer és házi szószok járnak, de amúgy is az egész konyhára jellemző a sok citrus, az olíva, meg a friss koriander.
Az étterem egyik specialitása egyébként a korianderes pesztó, ami még kicsit csíp is. Ha ehhez friss pitát kérünk, már azt sem tudjuk, hogy egy nápolyi kisvendéglőben, vagy egy tel-avivi kifőzdében vagyunk. Ha viszont nem csukott szemmel falunk, akkor azért feltűnhet, hogy ez a hely tényleg olyan, ahogy a divatosan laza bisztrót Londonban, vagy New Yorkban elképzelik. De tényleg, például ilyen esztétikusan, ennyire stílusosan álrohadó falat Berlin legmenőbb szórakozóhelyein sem látni. Úgy mállik az a vakolat, hogy az már belsőépítészeti magazinok címoldalára való.
Na jó, a WC-t jelző retró piktogramokról azért látszik, hogy ez itt Közép-Európa: a férfi olyan mintha éppen most jött volna a borbélytól az elvtárs, de a női is ismerős lehet bármelyik SZTK-ból. De ennyi, pár apró jel utal csak arra, hogy odakint tombol a bulinegyed, részeg angol legénybúcsúsok és didergő olasz diáklányok keresik a boldogságot, de legalábbis az egyet fizet kettőt kap pálinkaakciókat.
A Dobrumba ugyanis nem turistahely. Persze vannak itt turisták is, de látszik, hogy úgy örülnek, mint amikor az egyszeri magyar Ázsia-utazó Kambodzsa közepén elveszti az útikönyvét, és rájön, hogy eddig fogalma se volt, milyen jókat esznek errefelé a helyiek.
Ráadásul az étterem meglepően olcsó, 3500 forint az öt mezzéből álló válogatás, de a legnagyobb fogás, a Köfte burger is csak 2900 forint. Nem, ezek nem a Burger King, és még csak nem is a Zing árai, de ha valaki körbenéz a Király utca, a Kiskörút és a Rákóczi út határolta turisztikai Bermuda-háromszögben, rájön, hogy jelenleg mégis az egyik legjobb vétel a bulinegyedben. Már árérték arányban, így diszkontnyelven szólva.
De a Dobrumba nem azért igazán kellemes, mert viszonylag olcsón lehet nagyon jót enni: hanem, mert a vacsora mellé megkapjuk azt az érzést is, hogy ez nem valami csoda, nem különleges, meg egyedi. Hanem, hogy ilyen is tud lenni egy egyszerű bisztró Magyarországon.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
