Berlinből költöztek haza egy étterem miatt

DSC 5539
2018.03.18. 14:16

Az első Fruccola tíz éve nyitott az Arany János utcában, elsősorban reggelizőhelyként, és már akkor hatalmasat szólt. Pár nappal a nyitás után az utcán állt a sor, annyian akarták kipróbálni az új helyet. Nem csoda, hiszen akkoriban még se egy normális reggelizőhely, se egy valamire való salátabár nem volt a városban. Néha én is bementem, de mindig rengetegen voltak, ezért hatalmas nyomást éreztem, hogy villámgyorsan összeválogassam a salátámat, mert utánam még huszonheten akarták megtenni ugyanezt. És később mindig úgy éreztem, nyugisabb körülmények között nem ezt választottam volna ebédre, ezért hosszú évekre leszoktam a Fruccoláról, hiába láttam, hogy a Kristóf téren is nyílt egy új üzletük. Elkönyveltem egy finom, de kissé turistás, zsúfolt helynek. 

Pár hónapja a 12. kerületi MOM parkban nyitottak új éttermet, ahova először csak egy gyors salátára ugrottam be, és elkezdett feltűnni, hogy nemcsak a saláta jó, hanem a fények, a bútorok, a színek meg az egész belső tér. 

Az ebédmenüről is kiderült, hogy mindig tele van zöldséggel, fantáziadúsak az alapanyagok, különösen igaz ez a levesekre, amikre mindenki unalmas műfajként gondol. Aztán egyszer csak az is feltűnt, hogy a környékről mindenki idejár, mert mindig összefutottam egy-egy ismerőssel. Legvégül az is kiderült, hogy a MOM Fruccolában vasárnapi brunch is van, így azóta már gyerekkel is többször megfordultunk ott. 

Az azonban még ekkor sem volt ismert számomra, hogy ez nem egy Vapiano-szerű franchise,  hanem 

EGY IGAZI CSALÁDI VÁLLALKOZÁS, mint MEGTUDTAM, ENNEK A STÍLUSNAK NEVE IS VAN: FAST CASUAL RESTAURANT. 

Azaz gyorsan, önkiszolgáló rendszerben lehet enni, de szép környezeteben és minőségi alapanyagokból.

Az első Fruccolát Saás Petra még egyedül nyitotta 2007-ben. Eredetileg ólmozottüveg-készítéssel foglalkozott, de úgy érezte, ideje belevágni valami új dologba. Mivel a szüleinek volt már étterme, így tudta, mit jelent működtetni egy vendéglátóhelyet. Saás Petra öt éven keresztül minden nap ott állt az Arany János utcában a pult mögött, és

nemcsak egy jól működő vállalkozást, de férjét, Tausz Pétert is a salátázónak köszönheti.

Az Arany János utcai Fruccolában volt ugyanis törzsvendég Tausz is, a következő Fruccolát a Kristóf téren már együtt nyitották.  A reggelizőhelyből elég gyorsan salátázó, ebéd menüzős hely lett, ami szintén azt mutatja, hogy már tíz éve is hatalmas igény volt a menzakajával szakítani kívánó ebédre, és nincs ez másként ma sem. A Kristóf téri Fruccola , ha lehet még jobban pörgött, mint az elődje, Saás Petra és Tausz Péter mégis Berlinbe költöztek, hiszen a Transparency International jogászaként dolgozó férj ott kapott munkát.

Három év ingázás után elkezdtek azon gondolkodni, hogy végleg Berlinben maradnak, hiszen közben két kislányuk is született. Azzal kacérkodtak, hogy ott nyitnak egy új Fruccolát, hiszen addigra maguk is rájöttek, lehet az üzletükben valami érdekes, ha egyre több megkeresést kapnak külföldről is. Berlinben már üzlethelyiségeket is nézegettek, amikor megkereste őket a MOM Park, hogy nyissanak egy Fruccolát ott is. Tausz Péter elmondta, nagyon tetszett nekik az üzlethelyiségben rejlő sok lehetőség, és nem utolsósorban a zöld terasz, így végül három év után hazaköltöztek, és belevágtak a harmadik Fruccolába. Ilyen szempontból is egyedülálló történet az övék, hiszen

kevés olyan sztoriról hallani mostanában, hogy egy család külföldről hazaköltözik azért, hogy inkább itthon csináljon valamit.

Jó minőségű alapanyagokra nagyon figyelnek, családi biokertészetekkel működnek együtt, innen van a sok a bioalapanyag. Nemrég a tojás beszállítójukat is lecserélték, azóta a Youtyúktólszerzik be a házi tojást. Tausz Péter elmondta, lassan mindent igyekeznek kis, családi gazdaságoktól venni. Az árak is egy kicsit magasabban vannak, a leves és a főétel együtt 1890 forint, de a leves és szendvics valamivel olcsóbb, és mivel eredetileg reggelizőhelyként indultak, szendvicsben elég erősek. 

Ami szintén hatalmas pluszpont, hogy nagy a vegetáriánus választék, a hétfő mindig húsmentes, pénteken pedig halmenü van. Sokáig tartott, mire a halmenüt megszokta a közönség, idegenkedtek tőle, és érezhetően kevesebb fogyott ebből, mint a csirkéből. De mára ez a folyamat megfordult, és a péntek a legnépszerűbb napjuk. Újításként már vegán meleg reggeli is kapható. 

A hétvégi brunch a gyerekeseknek külön ideális, mert van gyereksarok és sok-sok magazin is. És itt nem tavaly előtti, lomtalanításból megmentett, szétázott példányokról beszélünk, hanem aktuális, friss lapszámokról. Figyelnek a fenntarthatóságra is, elvitelre papírdobozban adják az ételt, a gyümölcsleveket üvegben adják, amit vissza is gyűjtenek. Minden üzletükben alkalmaznak csökkent munkaképességűeket és fogyatékkal élőket is, egy új együttműködés keretében pedig a közeljövőben hajléktalanság szélén élő embereknek szeretnének munkát kínálni.

Ne maradjon le semmiről!