A svéd Omnipollo kézműves sörfőzdéről akkor hallottam először, amikor egy ismerősöm szólt, hogy nézzem már meg, mit művelnek: sajtburgeres, sült krumplis sört raknak össze, be kell zárni a kézműves sörmozgalmat örökre.
Ezután figyelni kezdtem a közösségi oldalaikat, hogy mi ez ez egész, és az jött le leginkább, hogy szépen megeffektezett fotókról köszönnek vissza olyan sörök, melyek inkább süteményekre hajaznak - juharsziruppal, esetleg pillecukorral -, vagy pedig a teljes értelmetlenségbe fordulnak.
A sztorijuk 2011 környékén indult, amikor a sörfőző Henok Fentie és a ruhatervező Karl Grandin összeállt, hogy valami újjal rukkoljanak elő a kézműves sörök piacán: olyasmivel, ami ízben és dizájnban is erősen eltér a megszokottól. Leginkább az volt a cél, hogy szexivé meg igazán trendivé tegyék a söreiket, ebből lettek idővel a furcsa címkékkel és ízvilággal támadó sörök. Úgyhogy amikor nemrég az életveszélyes Stockholmban jártam, meg akartam nézni közelebbről az egyik bárjukat (Göteborgban van egy másik kocsmájuk) meg az olyan söreiket, amik nem nagyon jutnak el hozzánk.
Maga a hely egyáltalán nem nagy cucc. Egy nappali nagyságú gyengén megvilágított termet kell elképzelni, ahol tolonganak az emberek a pult előtt, bár a tolongás talán túlzás, mert a svédek ehhez túl udvariasak. Hipszter arcok csapolnak hipsztereknek, a zene üvölt, pszichedelikus fények lógnak a plafonról, a közönség folyamatosan tódul befelé, úgyhogy pár óra után eléggé agyzsibbasztó tud lenni a környezet. Ja, hátul van egy kemence is, ahol sülnek a pizzák, sokan csak ezért ugranak be, bár nyilván nem a vaníliás barackos feltéttel megterhelt pizzát vitték a legjobban.
Na de a sörök. Két lager is csapon volt, amikor ott voltunk, ez viszonylag új irány, mármint a lager felé nyitás, de mi inkább a vanilliás smoothie-s ipával nyitottunk,
ami elsőre olyan, mintha a vanilia megerőszakolná a szánkat.
Mármint az egy dolog, hogy szupervaníliás az egész, és ez pár kortyig poén, de idővel már túlságosan gejl lesz az egész, és egyre megterhelőbb inni. Itt jött be az a gyanú, hogy biztos aromával dolgoztak, aztán arra gondoltam, milyen szerencse, hogy közel vagyok a vécéhez, mert ha még iszom egy pohárral, akkor összefosom magam.
Az Aurora nevű IPA viszont egy nagyon korrekt, jó kis citrusos darabja a stílusnak, a főzdéhez képest viszonylag konzervatív, de ez egyáltalán nem baj, sőt, igazából megnyugtató, hogy nem tolnak mindent túl. A Mackaper már egy gyümölcsös American Pale Ale volt, ami könnyen csúszik, nincs vele gond, de nem is hagyott mély nyomokat, olyan, amit el lehet kortyolgatni anélkül, hogy álszakértőre innám magam, mert annyira agresszív ízek bombáznak.
Aztán jött a fő attrakció, legalábbis én annak éreztem: a Passion Fruit Chese Cake Extra Sour, ez, mint a neve is jelzi, egy sajttortás sour ale. A fajtáról annyit érdemes tudni, hogy baromira savanyú sörről van szó, amiből tényleg csak mértékkel lehet fogyasztani, ezért is fejelik meg az egészet azzal, hogy a tetejébe nyomnak egy gyümölcsös jégkását. A kása aztán szép lassan beleolvad a sörbe ivás közben, szóval nem érdemes azonnal benyakalni.
Ezen a ponton kicsit elgondolkodik az ember, hogy sörként mennyi értelme van ennek az egésznek, de én már úgy voltam vele, hogy igazából nem is sört iszom, hanem valaki sütit csempészett bele, és hát pont ez a lényeg, hogy ezt érezzem.
Pláne, hogy élmény meg ízek szempontjából tényleg klassz, de más kérdés, hogy forintba átszámolva közel 3000 forintot fizetni két deci élményért mennyire éri meg, bár ez nem az a sörözési műfaj, amiből nagyon olcsón lehet kijönni.
A baromi jó alapanyagokból, komlókból készülő omnipollóst amúgy sem arra tervezték, hogy egész este féktelenül vedeljék őket, mármint nyilván meg lehet vele próbálkozni, ha valakinek betonból van a gyomra, de a stoutjaik például simán olyanok, amik egész estések.
A kóstolgatás után az viszont nem hagyott nyugodni, hogy mennyire használnak aromát a főzéskor, ezért megkérdeztem a Svédországban élő sörfőzőt, a Beer Week in Budapest szervezőjét, Rebák Tibort, aki elmondta, hogy a főzde nem is nagyon csinál ebből titkot, hogy aromákat használnak, bár szerinte pár éve érdemes lett volna megállni ezen a vonalon, amikor volt egy mogyoróvajas sörük.
De egyébként nincs kőbe vésve, hogy aromát használnak-e egy sörhöz, mert változatos a kép, és amit még érdemes megjegyezni, hogy gipsy brewerekről van szó, vagyis nincsen saját főzdéjük, hanem különböző főzdékkel állnak össze, ettől is függ a végeredmény. Rebák szerint a sikerben vastagon benne van, hogy jó a főzde marketingje, az egyik legtöbb facebookos meg instagramos követőjük nekik van a színtéren, és jó kapcsolataik vannak, bár a megítélésük a sörfőző szakmán belül vegyes. "Van olyan, aki azt mondja, hogy ez már túl sok, és ez nem is igazi sörfőzés, hanem kutyulgatás, ugyanakkor meg mindenki be akar kerülni a bárjaikba vendégsörként. Lehet őket köpködni, de van egy jó üzleti modelljuk és egy jó ötletük, ami működik. A nagy képet nézve azt is érdemes megjegyezni, hogy az embereket ösztönzi a kézműves sörök felé, ha megismerik, milyen söröket készítenek az Omnipollónál" - mondta.
A lényeg: egyszer érdemes kipróbálni az ilyesmit, ha valaki szeret kísérletezni kézműves sörökben, de csak ezért biztosan nem repülnék át egy másik országba. A főzde néhány sörét ráadásul itthon is kapni a szakboltokban és kézműves sörözőkben.
Köszönet a segítségért Budai Daninak és Rebák Tibornak.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
